Agyrém! Maszkban játszották le a spanyol kézimeccset

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-11 17:06:00

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy zárt terekben maszkot kell hordani, ám eddig a sportolók – játék közben – mellőzhették a védőeszköz használatát. Azonban a helyi szabályozások miatt egy spanyol élvonalbeli kézilabdameccsen a játékosok kénytelenek voltak maszkban pályára lépni – ilyet eddig még nem láttunk.


A nemzetisport.hu számolt be róla, hogy Spanyolország Castilla y León autonóm közösségében úgy döntöttek, hogy minden testi kontakttal járó, zárt térben megrendezett sportesemény során szombattól a sportolóknak is viselnie kell a maszkot mérkőzés közben is. Így a szombati Ademar León–Sinfín bajnoki meccsen sem volt más választás.



Habár mindkét csapat edzője tiltakozott a szabály ellen, nem volt mit tenni. A kézilabdázók maszkban léptek pályára, a játékvezetőnek a maszk alatt kellett fújnia a sípot – írja az El Mundo.

A hazaiak mestere, Manolo Cadenas abszurdnak és furcsának nevezte a döntést.

„Túlterhelt vagy, nem úgy veszed a levegőt, mint máskor, éppen ezért ajánlott eltávolítani a maszkot sportoláskor. Nem normális, hogy a Barcelona–Valladolid meccset maszk nélkül játszották le (ezt a mérkőzést a szabályozás alá eső területen kívül játszották le – a szerk.), nekünk meg fel kellett venni.”

A vendégek edzője, Víctor Montesinos sem örült az új rendszernek.

„Szürreális ez a helyzet, a játékosok össze vannak ragadva hatvan percen át, közvetlen kontaktban vannak egymással, a maszk aligha állít meg bármit ilyen helyzetben. Talán más intézkedéseket kellene bevezetni, vagy hagyni egy kis teret ahhoz, hogy hozzászokjunk.”


Az Ademar 31–23-re megnyerte a meglehetősen szokatlan meccset.


Tovább a nemzetisport.hu-ra >>>>>>


forrás: nemzetisport.hu, youtube.com




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

120. lokal* |Válasz erre: 114. KáGábor
2020-10-14 06:50:53 Fekete öves, Veterán
Az egészséges életmód propagálásával sajnos nem mész semmire. Tapasztalom, hogy sok beteg inkább azt szeretné, hogy írj fel neki egy gyógyszert, ami a tüneteit kezeli, de ne kelljen változtatnia az életmódján. Azon kisebbség, aki elhatározza, hogy változtatni szeretne, azok számára van segítség, nem csak a youtube.on.
Ebben a témában legjobb példaként saját magamat tudom felhozni. Orvosként nem 36 évesen, 142 kg-osan (169 cm magasság mellett) jöttem rá, hogy ennek az életmódnak milyen negatív hatásai lesznek magamra nézve a jövőben. Csak addig nem fájt eléggé, hogy változtassak... Korábban muszájból akartam fogyni, és nem azért mert igazán azt szerettem volna. Volt már depresszió, önutálat, erősödő alvási apnoe, kezdődő magas vérnyomás, egekben lévő koleszterin és triglicerid szint, valamint bizonyára inzulinrezisztencia is. Ja és kezdődő izületi panaszok. Aztán számot vetettem, hogy mit akarok az élettől, saját magamtól. Azóta közel 60 kg-tól szabadultam meg, figyelek az étkezésre, a rendszeres testmozgás pedig életem részévé vált, ha munkám miatt pár nap kimarad, már minden bajom van.
2020-10-14 06:24:33 Fekete öves, Veterán
A vitaminok szedése véleményem szerint hasznos dolog, az emberek túlnyomó többsége kisebb-nagyobb mértékben vitaminhiányos. A koronavírus fertőzés megelőzése kapcsán ezidáig a D-vitamin szedéséről állapították meg, hogy protektív hatású. Persze 100%-os védelmet senki ne várjon tőle.
Ami a vakcinát illeti: Nem fogja eltüntetni a vírust. Igazi jelentősége abban rejlik majd, hogy a fokozott rizikójú, sok társbetegséggel élő emberek számára ad SZEZONÁLISAN több-kevesebb immunitást. Immunrendszer függő is a dolog persze. Kvázi nehezebben kapod majd el, illetve ha elkapod, nagy eséllyel enyhébb tüneteid lesznek majd.
Folynak gyógyszer kutatások is. Első körben a vírusfertőzés patomechanizmusa alapján, számítógépes modellek segítségével vizsgálják a már meglévő (és biztonságos) gyógyszerek hatékonyságát, amik más betegségre már törzskönyvezve lettek. Az ígéretesnek tűnő szereket pedig kipróbálják, mert más lehetőség nem nagyon van. A fenti módszerrel jelenleg 1-2 gyógyszer adása megbízhatónak tűnik, ezért alkalmazásuk elindult. Teljesen újonnan fejlesztett gyógyszer (ha egyáltalán lesz ilyen) szerintem később várható, mint maga a vakcina.
118. johny* |Válasz erre: 117. KáGábor
2020-10-13 19:07:29 Fekete öves, Veterán
Tudod, egy fórum már csak ilyen.
117. KáGábor* |Válasz erre: 116. johny
2020-10-13 18:43:21 Fekete öves, Veterán
Igen, hibáztam, amikor nem számítottam rá, hogy rákapsz, mint tyúk a takonyra.
116. johny* |Válasz erre: 115. KáGábor
2020-10-13 18:25:44 Fekete öves, Veterán
A kellemes társalgásba te hoztál be egy politikai blődséget. "Alantas intézkedések", lol.
De jó, akkor erről ennyit.
115. KáGábor* |Válasz erre: 112. johny
2020-10-13 18:17:23 Fekete öves, Veterán
Hogymiről maradtál le? :D
Ha ezt így kérdezed, akkor nagyjából az elmúlt fél évről. Tekintettel arra, hogy a legkevésbé sincs szándékomban politikai síkra helyezni az egyébként kifejezetten kellemes társalgást, ezért nem kívánok a kérdésedre válaszolni. Egyébként is kevés lenne hozzá a hely, másrészről tökéletesen tisztában vagy vele te is...
114. KáGábor* |Válasz erre: 110. antiabs
2020-10-13 18:12:45 Fekete öves, Veterán
Azzal nem vagyok tisztában milyen viták zajlanak az ajánlott vitamin bevitel körül. Nem foglalkoztam ezzel különösebben sosem. Azt tudom, hogy vitaminnal igazából "túladagolni" nem tudod magad, legyen az vízben, vagy zsírban oldódó. Amit a szervezet nem tud felhasználni, azt kiüríti.
Én egyébként már évek óta hiányolom, hogy nem propagálják az egészséges életmódot. Főleg annak tükrében, hogy ahogy meg is lett említve, elég súlyosan elhízott nemzet vagyunk. Nincsenek hasznos étkezési, sportolási, életviteli tanácsok. Mondjuk a társadalom szerencsére önszerveződő módon megoldja ezt, egyre többen látják be ennek szükségességét. Én azt látom, hogy egyre több az edzőterem, egyre több ingyenes kültéri kondipark, futópálya épül, a youtube is teli van mindeféle otthoni edzős videóval, egyre több a telefonra letölthető app. Persze ezekkel is vigyázni kell, mert az alapok nem megfelelő elsajátítása esetén komoly károkat is okozhatunk magunknak.
113. mr-d* |Válasz erre: 106. antiabs
2020-10-13 18:07:42 Fekete öves, Veterán
Vakcina kapcsán van egy tévhit, nevezetesen, hogy az majd gombnyomásra eltünteti a vírust. Ezt leginkább politikusok szeretik elhinteni. Mindezektől függetlenül a vakcina egy újabb lehetőség lesz a védekezés eszköztárában. Mennyire lesz hatásos és biztonságos? Jó kérdés, jelenleg ezt inkább csak jósolni lehet a tesztfázis időszakában. De magas kockázatú csoportoknál mindenképpen érdemes mérlegelni a vele járó előnyöket. Sejtésem szerint lesz egy olyan stratégia, hogy a kevésbé veszélyeztetett rétegek nem kapnak oltást, ott a természetes terjedés okozta immunitásra fognak játszani, míg a veszélyeztetett csoportokat oltják elsősorban. Ezzel lehet legjobban tehermentesíteni az eü-t. A bizonytalansági tényező, mennyi ideig véd a vakcina illetve a természetesen kialakuló immunitás?
112. johny* |Válasz erre: 107. KáGábor
2020-10-13 17:43:41 Fekete öves, Veterán
Szerintem is "gond" a telt házas meccs, bár ilyet mostanában nem láttunk, valamint legalább nem zárt tér. Amúgy meccsen is maszkot fel. De felesleges kihegyezni a "bezzegmeccsre", hiszen működnek a színházak, a mozik, az éttermek, minden. Szóval "gond" lehet bárhol. Én mondjuk simán adnám, hogy a meccsekre is korlátozott lenne a belépés. De ez a szakemberek döntése.

"a már ide befizetett turistákat beengedjük?"

Nem tudom mik a feltételei ennek (negatív teszt?), de nem nagyon vannak turisták. Üresek a hotelek.

"a járványhelyzet örve alatt végrehajtott alantas intézkedésekről."

Mi történt? Miről maradtam le?
111. Füles1 |Válasz erre: 87. mr-d
2020-10-13 17:39:46 Lila öves, Tag
Nálam ez a nap kommentje:)
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...