Banner

A győriek másodedzője szerint mindenképp nekik kedvez, hiszen ők pihentebbek lesznek

Szerző: Jáborcsik András | 2023-01-21 22:46:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Vasárnap rendhagyó módon, 14 óra 5 perctől a SERCO UNI Győr a DVTK – Hun-Therm együttese ellen lép pályára a DVTK Arénában.

A forduló rangadója előtt a wbasket.hu Fűzy-Antolovics Adélt, a győriek másodedzőjét kérdezte a vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól.


“A Csata meccs után összesen nyolc nap állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk a következő találkozóra. A mérkőzést követő napon pihenőt kapott a csapat, amikor legfőképpen a regenerálódáson volt a hangsúly, majd ezután kezdtünk el ismét kosárlabdával foglalkozni. Mivel ezúttal több időnk volt, így olyan szegmensekre is tudtunk fókuszálni, mint például kondiedzések, melyek az utóbbi időben kissé a háttérbe szorultak, ám legalább ugyanolyan fontosak.”

- mondott pár szót csapata felkészülési időszakáról a győri szakember. – “Mindezek után pedig természetesen következett a Miskolc elleni taktikai felkészülés.


Azt gondolom, hogy ez a hosszabb felkészülési időszak mindenképp nekünk kedvez, hiszen mi ezáltal pihentebbek leszünk. Ami viszont meg a Miskolc mellett szól, hogy mostanra biztosan fel vannak spannolva, utoljára ugyanis a Sopron ellen nyertek egy bravúros, hosszabbításos rangadót. Ez mindenképp nagy lendületet fog nekik adni. A legfontosabb szerintem a védekezés lesz ellenük. Főként a külsőposztos dobóik megállítására kell fektetnünk a hangsúlyt, Arella guirantes, illetve Kányási Veronikát kell kiiktatnunk, akik nagyon szépen szervezik a DVTK támadójátékát. Őket kell tehát lelassítanunk, nem szabad hagynunk, hogy diktálják a ritmust. Ezen kívül pedig Beatrice Mompremier és Cheridene Green párharca is érdekes lesz. A mezőnyt elnézve, szerintem joggal mondhatjuk, hogy ez lesz a forduló rangadója. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas mérkőzés lesz, amire remélem, hogy minél többen kilátogatnak majd.” – fogalmazott Fűzy-Antolovics Adél, a SERCO UNI Győr másodedzője.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: wbasket.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

14. Stevenstreet |Válasz erre: 8. oreg70
2023-01-23 19:49:22 Piros öves, Őstag
Amennyiben pont a minőségről írsz, akkor legalább tedd helyesen, különben az a pár sorod is hiteltelen lesz...
13. Attila11
2023-01-22 13:15:22 Kék öves, Tag
Van egy olyan érzésem, hogy még olyan is van, aki nem ,,diósgyőriként" nekünk szurkol...
12. Mkosar
2023-01-22 12:41:33 Lila öves, Fanatikus tag
Drukkolok, hogy a szurkolók, a hazai pálya, a kérhelhetetlen szív, a lányokat nagy energiával tudják ellátni.
Szükség lesz rá.
Hajrá Csapat!
CsaKa Diósgyőr!
11. korxi |Válasz erre: 8. oreg70
2023-01-22 10:57:45 Piros öves, Veterán
Esetleg jobban szeretnéd ha fizetős lenne az oldal nézegetése és a kommentelés, és akkor nem lennének ilyen reklámok?
10. korxi
2023-01-22 10:36:51 Piros öves, Veterán
Jól meg kéne verni őket, jobban mint ahogy mi kikaptunk náluk, egyrészt a sorrend miatt, másrészt meg azért mert utálom a hitvány Győrt.
Nem a debil 'utálunk mindenkit' alapon, hanem mert én emlékszem arra, amikor tavalyelőtt a playoffban mondvacsinált röhejes hivatkozással halasztást kértek és bennfentességük alapján kaptak is a szövetségnél, miközben a valós ok egyszerűen az volt, hogy ők csak három napot pihenhettek/készülhettek volna, mi meg egy hetet, egyszerűen azért mert előtte nekik csak 3 meccsel sikerült továbbjutni a nyolcaddöntőből, nekünk meg 2-vel .
9. Kezdökör |Válasz erre: 8. oreg70
2023-01-22 10:20:08 Piros öves, Őstag
Kegyetlen a világ mert ahhoz, hogy a mi szórakozásunk még pár hét múlva is elérhető legyen a szerkiknek meg kell felelni a piaci elvárásoknak! Reklám = Pénz = Működési feltétel!!!
8. oreg70
2023-01-22 10:14:46 Kék öves, Tag
Gratulálok a szerkesztőknek a duguláselháritáshoz !! Lehet hogy pár hét mulva már csk ez lessz a főcim. Mani mani , no qvality !!!
7. Attila11 |Válasz erre: 4. burritos
2023-01-22 10:07:54 Kék öves, Tag
A Győr elég masszív csapat, két volt edzőnkkel. Pikáns meccs lesz, tartok is kicsit tőle, de, ha tudjuk a saját játékunkat hozni, nem lehet gond.
burritos
A támadópotenciáljuk sokkal erősebb, vagy úgyis mondhatnám, hogy tipikus Cica csapat. Dobjunk többet a kapott pontjainknál. Legyetek minél többen!
2023-01-22 09:46:57 Piros öves, Őstag
A Szekszárd is azt hitte,hogy ők pihentebbek és nyernek. A sok pihenés a visszájára is fordulhat, mi viszont most lendületben vagyunk. Mindenképpen nyerni kell, a pályaelőny miatt is és mert a Pécs nagyon a nyakunkon van.
5. burritos
2023-01-22 09:06:02 Zöld öves, Fanatikus tag
Ja és figyeljünk Dombaira, ő a legjobb formában lévő játékosuk, akinek a mozgása kb. fél év alatt nagyon felgyorsult, erős, ugyanakkor most már dinamikus is.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...