"A futball a szenvedélyem"

Diósgyőrben fejezte be labdarúgó pályafutását és edzőként a DVTK az első profi klubja. Fernando Fernandezzel beszélgettünk edzői karrierjének indulásáról. Az interjú először a szombati Gólörömben volt olvasható.

- Kezdhetjük magyarul a beszélgetést?
- Heti 2-3 alkalommal jön hozzám a magyar tanárom, igyekszem az edzéseken is minél több magyar szót használni, de még nem járok azon a szinten, hogy folyékonyan beszéljek. Tervem szerint jövőre már igennel válaszolok erre a kérdésre.

- Több külföldi edző dolgozik Magyarországon, azonban nyilvánosan egyik sem használja a magyar nyelvet. Számodra miért fontos a tanulás?
- Több oka is van. Mindenekelőtt így is kifejezem a tiszteletemet a DVTK és Magyarország iránt, ha itt dolgozom, akkor igyekszem ilyen módon is beilleszkedni. A feladatomban fontos szerepet játszik a kommunikáció, és abban is biztos vagyok, hogy sokkal jobb kapcsolatot tudok kialakítani a játékosokkal, ha anyanyelvükön szólítom meg őket, illetve az öltözőben sem beszél mindenki tökéletesen angolul. Nemcsak hosszútávú szerződést írtam alá Diósgyőrben, hanem hosszú távra is tervezek, így biztos vagyok benne, nem vész kárba a nyelvtanulásba fektetett energia.

- Amikor immár edzőként visszatértél Diósgyőrbe, felmerült, hogy ugyanabba a lakásba költözz, ahol játékosként éltél?
- Hat éve télen érkeztem, és emlékszem, nagyon nehezen találtam megfelelő lakást. Végül a belvárosba költöztem, ahol nagyon jól éreztem magam, minden közel volt. Most egy más típusú helyet kerestem, ahol nagyobb a csönd, és meg is találtam. Ez sincs messze a központtól, de a környék tele van parkos résszel, ahol lehet sétálgatni, figyelni az állatokat, és ki lehet kapcsolni egy fárasztó nap után.

- Szép labdarúgó pályafutást zártál le Diósgyőrben, és remélhetőleg hasonlóan szép edzői pályafutás előtt állsz. Az első lépések megtétele után hogy véled, játékosnak könnyebb lenni vagy edzőnek?
- Egyértelműen játékosnak! A labdarúgók élete egyszerűbb, az edzéseken és a mérkőzéseken ki kell adni a maximumot, majd utána ki kell pihenni a fáradtságot, és felkészíteni a testet a következő terhelésre, odafigyelni a helyes táplálkozásra, de ezen túl rengeteg mindent lehet csinálni. Edzőként viszont sosem pihen az ember, mindig akad feladat: fel kell építeni a heti programot, ki kell találni az edzésmunkát, elemezni kell az ellenfél játékát. Egyszerűen nem lehet kikapcsolni, ha 8-10 óra munka után hazamegyek, akkor is azon kattog az agyam, mit kell tenni a következő győzelemért. És akkor még nem is beszéltünk a nyomásról, ami egészen más egy játékos és egy vezetőedző esetében.

- Mikor döntötted el, hogy a labdarúgáson belül maradsz, és edzőként folytatod a pályafutásod?
- A futball a szenvedélyem, de sajnos nem játszhatok 50 éves koromig, ezért váltanom kellett. Édesapám a Málaga utánpótlásában dolgozott, így már fiatalon testközelből megismerhettem ennek a szakmának a szépségét. Még javában aktív játékosként elkezdtem figyelni, hogyan dolgoznak edzőim, melyik gyakorlatnak mi a célja, és hogyan kezelik a játékosokat. Sokat tanultam az edzőimtől, és soha nem szégyelltem lemásolni azokat a gyakorlatokat, fogásokat, amit célravezetőnek tartottam. És utána persze továbbfejleszteni azokat. Szerencsére játékosként nem csak jó, hanem sokféle edzővel dolgoztam együtt,

- Ki volt a kedvenc edződ?
- Sajnos úgy alakult a pályafutásom, hogy egyetlen edzővel sem dolgoztam hosszabb ideig, pedig sok nagyszerű szakemberrel hozott össze a sors. Az első La Liga mérkőzésemen Vicente del Bosque állított be a Real Madrid csapatába, akivel azóta is kiváló kapcsolatban állok, ő is vett egy házat Málagában, szinte nem telik el úgy nyár, hogy ne mennénk el közösen vacsorázni. Fiatal voltam, minden pillanatra emlékszem, de leginkább az ragadt meg bennem, hogy bármilyen nehézség jött, meg tudta őrizni a nyugalmát. Ez nagyon fontos, mert amikor belép egy edző az öltözőbe, folyamatosan figyelik a játékosok, és ha nem hisznek neki a játékosok, akkor abban a pillanatban megbukott.

Vagy említhetem Héctor Cúpert a Betisnél és Manuel Pellegrinit a Málagánál. Mindkettőnek imádtam az edzéseit, ezen kívül az előbbi példamutatóan kezelte az öltözőt, utóbbi pedig nagy tisztelettel viseltetett a játékosok iránt. De mindegyik edzőmről tudnék jót mondani. És nem csak a sajátjaimról, mert olykor az ellenfél edzőitől is lehetett tanulni.

Azonban ezek szép emlékek, a futball folyamatosan fejlődik, és úgy érzem, a labdarúgó pályafutásom idején különösen sokat lépett előre, ezért nem is lehet a maihoz hasonlítani azt a munkát, amit a Real Madridnál végeztünk. Szerencsére kíváncsi típus vagyok, aki szeret tanulni, ezért folyamatosan nyitott szemmel járok, mert kizárólag a saját tapasztalatokból nem lehet megélni.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu