Stadionok fenntartására is lehet költeni a jelentősen megnyirbált összegű TAO támogatást

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-04 18:32:00

Sokak érdeklődésére számot tartó írásra bukkantunk a 24.hu-n.

A "Tízmilliárdokkal vágják meg a sportra költött taót" című írásból egyrészt megtudhatjuk, hogy a 2019/2020-as támogatási időszakban jelentősen megnyirbálta a kormány a látványcsapatsportok TAO támogatását. A felhasználható összeg nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot, másrészt a sportszervezetek sportcélú ingatlanok üzemeltetésére is hívhatnak le támogatást. Ennek értelmében a stadionok fenntartása is finanszírozható lesz e forrásból.

A 24.hu írásából idézünk:


Legfeljebb 50 milliárd forint TAO támogatást lehet jóváhagyni ettől az évtől, noha a csúcson, 2016-ban 113 milliárd forint ment a társasági adóból látványsportokra. A csapatsportok éves vesztesége a számukra legkedvezőbb esetben is legalább évi 25-30 milliárd forint lesz. Szigorítanak az ellenőrzésen is, miközben szélesítik a felhasználási lehetőségeket: immár stadionok fenntartására is lehet költeni a közvetett állami támogatást.

Nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a 2019/2020-as támogatási időszakban a látványcsapatsportok taotámogatása, derült ki a december 27-i Magyar Közlönyben a miniszterelnök aláírásával közzétett kormányrendeletből. Ami azt jelenti, hogy a kormány tízmilliárdokkal vágja vissza a futballra, jégkorongra, kézilabdára, kosárlabdára, röplabdára és vízilabdára költött közvetett állami támogatás éves keretét.

A 2018-as adatok még nem ismertek, de 2017-ben 93,6, 2016-ban pedig csúcsot jelentő 113,2 milliárd forinttal gazdagodtak e forrásból a támogatásra jogosult sportágak.

Miközben a TAO-ra szánt pénz radikálisan csökken, szélesítik a felhasználási lehetőségeit. Bekerült a kormányrendeletbe, hogy a sportszervezetek sportcélú ingatlanok üzemeltetésére is hívhatnak le támogatást. Azaz a stadionok fenntartása is finanszírozható lesz e forrásból.

Ez már csak azért is érdekes, mert első ránézésre nem érthető, hogy az uniós versenyjoggal miként illeszthető össze az intézkedés. A közösségi szabályok tiltják a piaci szereplők ilyen típusú közvetett állami támogatását, márpedig a dinamikusan fejlődő futballpiacon egyértelmű piaci előnyt jelent, ha az klub közpénzből fizetheti a stadionrezsit.

A jogszabályban számos egyéb módosítás is helyet kap, és ezek szinte kivétel nélkül a pénz felhasználásnak szigorítását, az ellenőrzés lehetőségeinek szélesítését jelentik. Mint ismert, a kulturális taót megszüntették, miután a kormányzatban úgy ítélték meg, hogy a pénz jó részét egyszerűen hazaviszik. Nyilvánvaló, hogy a sportban hasonló rendszerszintű visszaélések, torzulások voltak, vannak, ám amíg a művészek kollektív büntetésként megkapták a támogatási forma kivezetését, a sportban korrekcióval próbálják hatékonyabbá tenni a közpénz felhasználását. Ugyanakkor a rendelet egyetlen mondata megmutatja, hogy az előadóművészeti támogatás átalakításával kultúrharcos céljai voltak a kormánynak. A sportról szóló szövegben ugyanis az szerepel:

A látvány-csapatsport támogatás keretében közvetítő eljárását igénybe venni, közvetítői tevékenység ellenértékét elszámolni nem lehet.

A közvetítők megjelenésével kialakuló másodlagos iparág volt az, amelyik miatt a kulturális taót a legtöbb bírálat érte, ám mint a kormány a sportos jogszabályban megmutatta, nem olyan nehéz kiküszöbölni a nyerészkedőknek mondottakat a rendszerből.


Elolvasom a teljes cikket a 24.hu-n >>>>>


forrás: 24.hu




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. pecz-dezso
2019-01-06 07:48:33
A számlálót vajon hol fogják felszerelni ? Milyen időközönként és ki fogja leolvasni ?
5. KáGábor |Válasz erre: 4. bohumil-stejskal
2019-01-05 16:23:37
A megszűntetéséről mindenki tud szerintem, ez a nyirbálás lehet, hogy váratlan volt. Egyébként egyetértek, ebből akár jól is kijöhetünk.
4. bohumil-stejskal
2019-01-05 15:44:07
Amúgy nem e lehet ennek a nagy "kupinak" ami itt nálunk van is az van a hátterében, hogy a tulajunk már korábban értesűlt a "kivonásokról, megvonásokról"?
3. bohumil-stejskal |Válasz erre: 1. KáGábor
2019-01-05 15:38:39
Ez pont nekünk lesz jó. Itt van szurkolói bázis a csapat mögött, így lesz aki eltartsa a klubot. Elkezdhetnek teljes erőbedobással dolgozni minden egyes szurkoló ketyeiért a klubnál! Amúgy nincsenek illúzióim a tekintetben, hogy most egy csapásra ki fog "fehéredni" a magyar foci illetőleg jóval kevesebb lesz fociban a politika.
2. norbee
2019-01-05 09:07:21
Rettegj felcsut labilabdaklub! :)
1. KáGábor
2019-01-05 05:14:23
Hát elkezdődött. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik csapat hogyan jön ki ebből, meg majd arra is, hogy mi lesz, ha teljesen megszűnik.
Mégsem


Üzenet küldése...