Óvatosan a lépcsőn

Szerző: dfcwolf | 2019-12-15 11:58:00

A napokban, amikor esett az a kis hó és szinte megbénította a magyar közlekedést, a fejembe ötlött ez a lépcsős hasonlat. Persze, a csúszós úton jobb odafigyelni akkor is, ha nem a lépcsőt akarjuk meghódítani, de a csapatunk jutott eszembe, amikor láttam az akrobatikázó embereket az utakon.

Nem is olyan régen még a Fernando csapat nézhetetlen, passzolgatós játékát kellett meccsről meccsre végigszenvednünk, és nem is igazán láttuk a kiutat. Vagyis láttuk, és néhányan hangot is adtunk ennek, de aki kritizált, azt mások a klub ellenségének kiáltották ki. Persze, megint bebizonyosodott, hogy nem pesszimizmus meg fikázás az, amikor nem aposztrofáljuk marcipános édességnek a szart. Szerintem ez a példa is jól mutatja, hogy a kritikák a legtöbb esetben nem alaptalanok, és azokból lehet tanulni.

Megkaptuk Feczkó Tamást és stábját a csapat élére és bevallom, hogy nekem nem voltak különösebben nagy elvárásaim. Reméltem, hogy száműzi a nézhetetlen játékot és szépen lassan elindul majd valami, amibe kapaszkodhatunk és amiben reménykedhetünk. Elcsípett három pontokban reménykedtem és abban, hogy lassan elmozdulunk a kieső helyről. Úgy voltam vele, hogy mindegy milyen játékkal, de nyerjünk meccseket.

Amikor pedig nyertünk már elég meccset ahhoz, hogy ne fenyegessen minket a kiesés szele, és esetleg igazolunk is pár embert, akkor majd lehet finomítani a játékot. Lehet kicsit többet törődni a szebb játékkal és a taktikával.

Ezeket a lépcsőfokokat kell meglépnünk kellő körültekintéssel és nem szabad elsietni semmit. Éppen ezért is meglepő, hogy sokan kiritizálják a csapatot a meccsek után, hogy nem volt elég szép a játék. Sokszor nem volt, ez igaz, de legutóbb is három pontot ért. Most a többi tényező nem számít még annyira. Az első lépcsőfokon állunk még és el kell egy kis időt töltenünk itt, hogy erőnk legyen a következőre.

Apróbb dolgok látszanak. Lassan javul a csapat erőnléte és felforgatott védelemmel is stabilak tudunk maradni. Küzdenek egymásért a srácok a pályán és ilyenkor én azt érzem, értünk is küzdenek. Nem a világ legjobbjai, de DVTK mezben így kell játszani. Nekem ez fontos!

Szóval, türelem. Nagyon bízom benne, hogy fogunk feljebb is lépni a szünet után, és akkor a fanyalgók is elégedettebbek lesznek.

Vasárnap a Fradi ellen is lehet keresnivalónk én úgy érzem. Erős a zöldek kerete, de azért csak lenyomtak egy nemzetközi meccset hétközben és utaztak is eleget. Biztosan fel lesz kicsit forgatva a csapatuk és lesznek fáradt játékosok is a pályán. Remélem, hogy tudunk élni ezzel a lehetőséggel és legalább egy pontot itthon tudunk tartani majd. Nem lehetetlen küldetés.

A végén meg bármi lehet. Ott leszünk a lelátón és szurkolunk nekik, hogy sikerüljön. Végre focihangulat lesz és jó kis létszám a stadionban. Remélem, boldogan mehetünk el a szünetre, mert kapunk a fa alá legalább egy pontot.




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
BannerBanner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

34. vebgy |Válasz erre: 30. dudik-attila
2019-12-15 21:01:49
Pedig itt tombolnának a legtöbben azon esetekben...DE elsődlegesen a valódi profizmus megjelenése sokat segítene. Még messze nem vagyunk ott.
33. 2017. |Válasz erre: 30. dudik-attila
2019-12-15 16:41:42
2 éve és 4 éve is megvertük őket hazai pályán
32. miskolci |Válasz erre: 25. perecesi-diosgyor-szurkolo
2019-12-15 15:06:53
Szerintem a 2-2-es eredményt mindenki aláírná én különösen,mert 23 pontot hozna,de 3 pontért odaadnám a 23-at.. :-)
31. gabesz1975 |Válasz erre: 30. dudik-attila
2019-12-15 14:28:10
Még vagyunk egy páran ezzel hogy nem értjük miért mindig csak szívás van ellenük.
Ha egy Real Madrid lenne akkor tudná hová tenni az ember, de Magyarországon mindegyik csapat verhető.
30. dudik-attila
2019-12-15 13:22:30
Azt nem értem, hogy van az, hogy csak mi szívunk tőlük menetrend szeruen. A többi csapat időnként elkapja néha őket.
29. 2017.
2019-12-15 13:02:40
Elképzelni nem tudom milyen kezdővel állunk fel, talán legjobb lenne egy olyan taktika mint a kövesd ellen még akkor is ha itthon játszunk. Márkvártról nincs még hír, gondolom azért hogy a fradinak legyen meglepetés játszik e vagy sem. Én mindig optimista vagyok, most is az vagyok, de valahogy nem is tudom most tényleg úgy érzem akár nyerhetünk is, de nagyobb esélye van a döntetlennek, még nagyobb esélye a vereségnek. Ami előnyünkre válhat az az, hogy fáradt a fradi ez tény, plusz nem akarnak lesérülni (de ez mondjuk mindig igaz :D ) és nem hiszem hogy nagyon motiváltak lennének. tudják jól hogy magasan vezetik a bajnokságot, tavasszal még jobbak lesznek mert csak a bajnokság lesz nekik, és egy év legfontosabb meccse után 4 nappal felpörögni egy 9. helyezett ellen nehéz, még akkor is ha most nálunk nagy focihangulat lesz 9 ezer szurkolóval, de náluk ilyen minden hazai meccs, ennyi szurkoló van.

Ami viszont tény az az hogy a mi legdrágább játékosunk (Ivanovski, Márkvárt) az a fradinál a 16. legdrágább játékos lenne, ha a kezdő 11-ből egyik emberük se játszik akkor is drágább kerettel tudnak felállni, mint mi, és ők aztán nagyon motiváltak lennének plusz nem is fáradtak. Valószínűleg lesz a csütörtöki meccshez képest 4-5 hiányzójuk, remélem ki tudjuk használni.

hajrá Diósgyőr!
28. gabeszba
2019-12-15 11:53:45
Az a baj,hogy megint felfokozott a hangulat, mindenki bizakodik aztán tudjuk,hogy mi szokott ilyenkor lenni. Esélyünk még akkor is kevés,ha b csapattal állnak ki.
Amennyiben Dibusz,Boli,Isael ,Tokmac hamarabb megy szabira és nem játszik,akkor lehet egy iksz esetleg. De még felvetődik a kérdés ki fog nálunk gólt lőni ? Nagyon kevés a rúgott góljaink száma, ezért csatárposzton mindenképpen erősítenünk kell a télen.
Én úgy állok a meccshez,hogy kikapunk ahogy szoktunk és ha mégsem akkor fieszta,öröm,bóldodság :)
27. v1910
2019-12-15 11:06:59
Én nem gondolom, hogy egy az egyben az EL csapatukat fogják most pályára küldeni ellenünk. A "B" csapatuk pedig igenis sebezhető, elég csak a múltheti felcsút elleni meccsükre gondolni. Én bízom a minimum 1 pontban, de akár még több is lehet belőle.
26. gabesz1975 |Válasz erre: 25. perecesi-diosgyor-szurkolo
2019-12-15 10:16:15
"Ez a meccs nekik is presztízs, ahogy nekünk is."
Nekik egyáltalán nem az, csak az utóbbi 5 meccsünkön 20 gólt kaptunk tőlük, az ezt megelőző években sem vitézkedtünk ellenünk.

"Ezt a fradit egy másodpercig sem szabad tisztelni. Nekik kell menni, hadd érezzék a törődést."
Ha nekik megyünk nagyon megszórnak minket. A Kövesd ellen Feczkó nagyon helyesen zárt védekezésből indíított kontrákkal játszatta a csapatot aminek a végén meg is lett az eredménye, amennyiben eszetlenül nekik mentünk volna simán 3-4-el vágtak volna haza.

Én valami hasonló taktikában és pontszerzésben bízok ma is.
25. perecesi-diosgyor-szurkolo |Válasz erre: 24. Sickunt
2019-12-15 07:21:18
1000%, hogy nem fognak "csökkentett" módban játszani a fradi játékosok.
Ez a meccs nekik is presztízs, ahogy nekünk is. Nagyszerű lenne legyőzni a rekord bajnokot, de nekik is jól eső érzés lenne minket legyőzni. Ez a meccs is valamennyire derby. az egész sajtó ránk is fog figyelni, hogy vajon a jóval szerényebb borsodi együttes le tudja-e győzni a rekordbajnokot.
Nehéz küldetés lesz a pontszerzés, de hátha a fiúk igazi FÉRFIMUNKÁVAL egyet a diósgyőri szurkolók fái alá pakolnak, mint karácsonyi ajándék.
Ezt a fradit egy másodpercig sem szabad tisztelni. Nekik kell menni, hadd érezzék a törődést.
Hátha kijön így egy értékes pontocska.
Egy 2:2-es döntetlent most aláírnék, mégha a tippjátékos tippembe ez nem lenne telitalálat.

Ami az erősítéseket illeti. Nem csak elől vagyunk karcsúak. De jó lenne két Márkvárt kvalitású gyerek. De azok Molnár (kövesd) és valaki személyében meglesznek.
A védelmet is meg kéne kurvára megerősíteni, hogy senkinek sem legyen fix helye.
BannerBanner

1 2 3 4 > 

Mégsem


Üzenet küldése...