Banner

MOL Fehérvár - DVTK 3-0

Szerző: objektív | 2020-11-22 12:00:00

Utolsó mérkőzést játsszuk az OTP Bank Liga 11. fordulójában, ezúttal Fehérvárra látogat a csapat. Nem tudom azt mondani, hogy sok jóra számítok, még a legnagyobb igyekezetemmel sem. Igaz, a Fehérvár csapatát meglepte legutóbb az MTK (3-1), mi pedig könnyedén vertük az Újpestet, ennek ellenére meglepetés lenne számomra akár a döntetlen is. Persze, bízok én is, reménykedek, drukkolok nagyon, örülök majd a meccsen minden szép pillanatnak, pláne gólnak, de objektív szemmel ezt picit most pesszimistán látom. Egy dolog biztos, a fiúk vállát nem nyomja majd a győzelmi kényszer vagy a hazai pálya előnye, ami most már nem csak a 3000 fő alá csökkent nézőszámunk, hanem a járványhelyzet kapcsán elrendelt zártkapus meccsek miatt is vesztett az erejéből. De igaz fordítva is, és ez nekünk talán jó lehet, hiszen jönnek szép számmal az idegenbeli meccsek - az ellenfelek szurkolói nélkül.

Feczkó mester szerint az vezet eredényre, ha hatékonyabban használjuk ki a helyzeteinket és folyamatos nyomás alá helyezzük az ellenfelet, hibára kényszerítve őket ezzel. Nos, véleményem szerint ezen a meccsen nem a nyomásgyakorlás lesz a fő játékelemünk, de cáfoljanak rám a fiúk! Ha a kisvárdai mérkőzés első félidejéből indulok ki, ahol 1 kaput el nem találó lövésre futotta, akkor a helyzetek számát tekintve sem vagyok bizakodó. Inkább gondolok a kisvárdai 2. félidőre és annak is a szép pillanataira. Mert ha abból tudunk 60 percet prezentálni, akár még jó dolog is kisülhet és egy kis melegség költözhet a szívünkbe ebben a fagyos időben.



OTP Bank Liga 11. forduló

MOL Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-0 (1-0)

Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szécsényi István; Iványi Zoltán, Takács János).

Fehérvár: Rockov - Bolla, Musliu, Stopira, Fiola - Alef - Nego, Nikolics, Houri, Bamgboye - Zivzivadze. Vezetőedző: Márton Gábor.

DVTK: Danilović - Szűcs K., Karan, Hegedűs J. - Shestakov, Márkvárt, Max, Memolla - Dražić, Ivanovski, Grozav. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Grozav helyett Hasani és Memolla helyett Vági a 67., Nikolics helyett Hangya a 70., Max helyett Iszlai és Ivanovski helyett Makrai, Zivzivadze helyett Petryak mind a 84. percben.

Sárga lap: Max a 45., Bolla a 73., Shestakov a 75. percben.

Gólszerző: Nikolics (1-0) a 36., Zivzivadze (2-0) a 80., Petryak (3-0) a 90+1. percben.


Kulcspillanatok

36. perc: A bal oldali lapos beadás már úgy tűnt, elmegy a kapu előtt keresztben, amikor Nikolics Nemanja feltűnt a hosszú oldali kapufánál, és közelről a hálóba lőtt. A vetődő Danilović beleért, de védeni már nem tudott, 1-0

80. perc: A gyors ellentámadásokra átálló hazai csapatban Nego kapott jó labdát, és kihagyhatatlan helyzete hozta társát, Budu Zivzivadze közelről lőtt az üres kapuba, 2-0

90+1. perc: Újabb gyors hazai kontra, minek végén Shestakov mellett elesett Petryak, büntető a hazaiak javára. Ivan Petryak lapos lövése Danillović alatt vágódott a hálóba, 3-0


Edzői nyilatkozatok:

Márton Gábor: - Nagyon jó mérkőzést játszott a csapat, kiválóan futballoztunk. A második félidőben volt egy rövid időszak, amikor kicsit kapkodtunk, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Korábban le kellett volna zárni a meccset, és akkor nem kellett volna izgulni.

Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, és relatíve sokat is lőttünk. Remek teljesítményt nyújtottak a srácok, mindenképpen jár a gratuláció.


Feczkó Tamás:

Az első félidőben a ránk erőltette az akaratát a Vidi. A labdaszerzés után nem jól mentünk át támadásba, rendre gyorsan eladtunk a labdát. Bosszantó, hogy egy ilyen helyzet után visszakontrázott minket a hazai csapat, és ebből kaptuk az első gólt. Ennél sokkal több van bennünk, amit a második félidőben megmutattunk, akkora feljavultunk. A középső zónában és az ellenfél térfelén is jól tartottuk a labdát, volt lehetőségünk az 1-1-hez. Az első játékrészben Grozav, a másodikban Dražić és Hasani lövéséből is egyenlíthettünk volna, de a futballban nincs ha. Egy jó csapat két ilyen lehetőségből két gólt szokott lőni.

Az idő előrehaladtával egyre többet kockáztattunk, mert szerettünk volna legalább egy pontot szerezni. A végén nagyon kinyíltunk, így az ellenfelünk több kontrát is vezetett, amiből kettőt értékesítettek is.

Összességében megérdemelten nyert a Fehérvár.




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

2020-11-25 08:47:13 Fekete öves, Veterán
http://www.csakfoci.hu/kulfoldi-foci/vilag-foci/video-a-kukaba-dobtak-az-ultrak-az-uj-klubvezetot-aki-elkoltoztette-volna-a-csapatot
397. Krisz-Brooklyn |Válasz erre: 389. jaborcsik-andras
2020-11-24 19:50:22 Lila öves, Tag
Jo kis csapatokat valasztottak a fiaid.
Nem igazan szereti egymast ez a ket csapat.
Akkor gondolom megy a zrika egymas kozott vasarnaponkent.
A Super Bowl nalunk is kihagyhatatlan esemeny lenyegtelen ki jatszik a dontoben.
396. betyarok |Válasz erre: 387. dvtk-3534
2020-11-24 19:27:08 Fekete öves, Őstag
Én nem tudom, mi a helyzet, de ha igaz az, hogy Benczés Miklós is a banda része, akkor biztos nem dobják oda koncnak saját elvtársai.
395. toki* |Válasz erre: 394. zaphod
2020-11-24 15:34:17 Fekete öves, Veterán
Lehet nézhetőbb lenne a játék.
394. zaphod |Válasz erre: 390. toki
2020-11-24 12:19:24 Fekete öves, Őstag
jó biztosan nem lenne, de legalább vigye el a balhét.
393. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 391. achilleus68
2020-11-24 10:54:10 Fekete öves, Veterán
Ez lenne a reális gondolkodás, de nálunk ugye ez nem jellemző a ""szakértők"", és ""nagyokosok"" között, akik ugye elvileg mindent tudnak nem kevés pesoért hónapról hónapra.
Még ezt a kicsit sem próbáljuk most menteni, amit még lehetne, inkább még tovább egyenesen előre a palánknak nyakkal előre. De abból egy szép bénulás lesz a végén.

Légiósok elvben lehetnének az mb2-ben is, csak akkor a mélyen ""tisztelt"" bmlsz minden támogatást megvonna a csapattól, amit esetleg megkaphatnának.
A légiós bandát egyszerűbb szélnek ereszteni, mint bukni nem is tudom mennyi összeget.
Tehát az mb2-vel tényleg szarban lennénk.
De ez sem kéne, hogy gondot okozzon, hiszen a dvtk akadémia ELIT SZINTŰ! AKADÉMIA lett. Az utánpótlásaink megbízhatóak, és csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek külföldre jobb karrier reményében. :D
392. BOIM79
2020-11-24 10:48:06 Zöld öves, Tag
A téli szünetig van még 5 forduló.Addig nem lessz edzőváltás.Ha legalább 6 pontot szerzünk ez alatt,Feczkó és slepje marad szerintem.
391. achilleus68 |Válasz erre: 386. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-11-24 09:22:10 Piros öves, Őstag
na igen,csak azt felejtik el,hogy ezzel nem spórolnak semmit. Igaz,hogy ki kell fizetni Feczkót meg a hozzátartozókat - bár nem is értem ,megint milyen szerződések lettek itt kötve - de ha kiesünk,sokkal többe fog kerülni. Egyrészt nem lesz csapatunk,hiszen a légiósoknak menni kell. Gondolom, őket is ki kell fizetni,helyettük vajon milyen szintű embereket tudunk igazolni,hogy esélyünk legyen felkerülni? Egyáltalán ki akar majd idejönni?Ők se lesznek olcsóbbak,mint a mostaniak. Maradnak a saját fiatalok,akik kölcsönbe vannak adogatva.Ezen kívül bukta a tévés pénz meg gondolom,egy rakat reklámbevétel. Még mindig olcsóbb lenne most többet költeni,mint utána bukni egy rakás pénzt. És hát mennyi ideig nem tudnánk visszajutni. Na az kerülne igazán sokba Leisztingernek, az már biztosan fájna neki is.
390. toki*
2020-11-24 07:34:16 Fekete öves, Veterán
Benczés szerintem is jó lenne mint edző.
389. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 349. Krisz-Brooklyn
2020-11-23 21:22:21 Fekete öves, Veterán
Igazából nincs kedvenc csapatom, a játék szépségéért nézem az amerikai focit.
A nagyobbik fiam 49ers drukker, a kisebbik meg Seahawks rajongó.
A Super Bowl nálunk ünnepnap, nem megyünk dolgozni illetve iskolába.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...