Mese a szenvedélyünkről

Szerző: dfcwolf | 2020-03-24 17:04:00

Most aztán igazán uborkaszezon van a világfutballban és nehezen telnek a napjai azoknak, akik ennek a fantasztikus sportnak a szerelmesei. Bevallom én is régebbi mérkőzéseket nézegettem már a neten és ráakadtam egy sorozatra, amit nemrég tett közzé a Netflix.

A címe: The English Game, amit magyarra úgy fordítottak, hogy A Foci Mindenkié. Persze, ilyenkor a fordítók inkább a történet alapján adnak címet és nem a szó szerinti fordításban hisznek. Azt kell mondanom, hogy mindkét cím nagyszerű.


Az egész történet a mi szeretett sportágunk bölcsőjénél játszódik, amikor az FA kupa küzdelmeit a tehetős fiatalokból összeállított csapatok nyerték és amikor még ez a gazdagok sportja volt. Óhatatlanul a néző fülébe cseng az a Puskás Öcsi idézet, hogy régen a focit a gazdagok játszották és a szegények nézték. Old Etonians, mond ez a csapatnév bárkinek valamit? Pedig többször elhódították a kupát. Az idő homályába veszett már ez a csapat, de mellette azért olyan egyesületek neve is előkerül mint a Blackburn, Notts County, Sheffield. A filmet nézve és a kosztümöket, körülményeket látva ötlik az emberbe az, mennyire régen indult ez a játék világhódító útjára.

Mennyire meg akarta tartani magának az úri réteg és mennyire éhezett rá mindenki. A film legfőbb kérdése az, hogy beengedik-e a munkás csapatokat is ebbe az elit játékba vagy meg tudják tartani maguknak? Ma már tudjuk, hogy a foci megállíthatatlan. Népszerűsége semmihez nem mérhető és annak idején csak késleltetni lehetett az elterjedését, de megállítani nem.

Több valós személy is megjelenik a történetben mint Fergus Suter, Jimmy Love, Arthur Kinnaird. Ha a neten rákeresünk ezekre a nevekre, akkor egyenként megismerhetjük a történetüket, de ezt inkább a sorozat megnézése után tegyük meg, ne vegyük el magunktól a karakterek megismerésének varázsát.

A film az 1800-as évek derekán játszódik és képet kaphatunk az akkori angliai viszonyokról, ahol óriási a nyomor és sokan éhbérért dolgoznak. Természetesen a másik oldalon pedig az arisztokrácia él nagyon jól, de a szenvedélyük ugyanaz. A játék és a győzni akarás. Ekkor még tilos fizetni a játékosoknak a játékért és a foci is inkább egy küzdősportra hasonlít, de képet kapunk az evolúció első lépéseiről, ahol is már titokban fizetett játékosok igazolnak akár szezon közben is másik csapathoz. Itt-ott belépőjegyet árulnak a népes nézőseregnek és megjelennek a pálya mellett a reklámok is. A szurkolók szurkolnak és néha verekednek. Innen indult el az egész.

Többet nem írok a történetről, mert úgy gondolom ezt érdemes megnézni. 6 rész az egész és részenként nincs egy óra. De elrepít minket egy mesebeli világba, ahonnan talán a mi szenvedélyünk is ered. Nagyszerű jelenet , amikor a szurkolókra néznek és azt mondják, ez a sok ezer ember a bőrünkben akar lenni és mennyire igazuk van. Ki ne akarna profi futballista lenni, aki az álmait éli és ezreknek ad szórakozást? De ha már nem lettünk azok, akkor szurkolhatunk nekik.


Csak ajánlani tudom mindenkinek a Netflix sorozatát. Szerintem, ha egy kicsit is szeretitek a focit, akkor nézzétek meg. Aztán pedig köszönjük meg az angoloknak ezt a játékot!


Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
BannerBanner
Hozzászólások
7. dwm
2020-03-26 08:56:12
Erről is írtok majd cikket? Jó kritikákat kap, én még nem néztem bele (Sunderland, amíg csak élek...)

https://www.netflix.com/hu/title/80207046
6. Szotyesz |Válasz erre: 3. Skócilánya
2020-03-25 12:12:13
Örök hálám!!!! Ez az!!!!!
5. toki
2020-03-25 07:55:11
A futball nevezetű játék az igazi vírus, és nem pedig a korona ;))) A viccet félretéve, valóban ha valaki csak egyszer fertőződjön meg ezzel a játékkal, utána nem fogja tudni abbahagyni. Mondhatnám jó értelemben vett drognak is!!
4. Szabó József |Válasz erre: 2. Szotyesz
2020-03-25 07:38:19
https://www.youtube.com/watch?v=OTRmuLl_hPk
3. Skócilánya
2020-03-25 06:27:47
Válasz a fradistáknak, így keress rá!
2. Szotyesz
2020-03-24 23:06:04
Off:

Sziasztok!
Napok óta (unalmamban) kutatok egy videót youtube-on. Üzenet a fradistáknak, vagy valami hasonló volt a címe. Jó kis szurkolói videó 6-7 évvel ezelőttről. Ha valakinek rémlik, esetleg emlékszik rá, akkor minden segítséget elfogadok!

On!
1. KáGábor
2020-03-24 19:30:40
Épp most regisztráltam a Netflixre, úgyhogy lehet, hogy meg is nézem.
De előbb befejezem az Altered carbon 2. évadát.
BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...