Legendák újratöltve - Salamon József - 1.rész

Szerző: Jáborcsik András | 2015-11-13 22:51:00

Az amigeleken.hu 3.0-ban immár rendszerezetten megtalálják az érdeklődők a Legendáink sorozatunkban megjelent interjúkat, visszaemlékezéseket. Elég csak a nyitóoldalon felül a "Legendák" gombra kattintani és elénk tárulnak a cikkek.

Sorozatunkban eddig a következő játékosokról jelent meg írás:

Borostyán Mihály, Csányi József, Dobó Zoltán, Görgei János, Kutasi László, Pesti György, Salamon József, Szalai István, Teodoru Borisz, Váradi Ottó.

Első halhatatlan tizenegyünk egykori kíváló kapusunkkal, Hódi Zoltánnal válik teljessé. A Zoli bácsival készült beszélgetés reményeink szerint a jövő héten megjelenik.

Sorozatunkban 2013 szeptemberében mutattuk a klub első idegenlégiósát, a 32 évesen a PAOK Szalonihihez szerződött Salamon Józsefet. Aki akkor lemaradt róla, most bepótolhatja.

Gólya, gólya, hosszúlábú gólya…

Hányszor, de hányszor énekeltük ezt a nótát!

Két változata is volt, de mindkettő ugyanúgy kezdődött.

Gólya, gólya, hosszúlábú gólya, Salamon az év labdarúgója,

Veréb Gyuri a kapusok gyöngye, jöhet már a Fradi Diósgyőrbe

a másik pedig: Borostyán a csatársorunk gyöngye, jöhet már a …..

Következő interjúalanyunk a nóta „főszereplője”: Salamon József.

18 évesen, 1966-ban mutatkozott be az első csapatban. Az ő nevéhez fűződik a legtöbb diósgyőri színekben lejátszott NB1-es mérkőzés, szám szerint 375. Józsi a klubhűség igazi mintaképe, 16 évet töltött a csapat szolgálatában. Harmadik szezonjától kezdődően kirobbanthatatlan volt a csapatból. Csábították neves fővárosi csapatok, de nemet mondott nekik, mert úgy érezte, neki itt kell helytállnia és dicsőséget szerezni szeretett városának!

Kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa győztes, tagja volt az 1978-79-es bajnokságban bronzérmet nyert „Aranycsapat”-nak és 1979-ben az „Év labdarúgója”-nak választották.

Dr. Lakat Károly kapitánysága alatt 1979 őszén háromszor lépett pályára a nemzeti tizenegyben, emellett ötszörös olimpiai válogatott.

Pályafutása végén két évet játszott Görögországban a PAOK Szaloniki csapatában. Ő volt a DVTK első külföldi egyesületben szereplő játékosa. Hazatérését követően újra DVTK mezt öltött, de sorozatos sérülések miatt 1983-ban befejezte az aktív játékot.

Az interjú első részében profi éveiről beszélgettünk Józsival, majd azt követően kanyarodunk vissza pályafutása kezdeteire és a diósgyőri sikerekre.

Kezdjük az elején! Hogy kaptál lehetőséget arra, hogy profinak állj?


Hidd el, magam sem tudom a mai napig pontosan, hogy mi zajlott a háttérben! Talán a klubhűségemet jutalmazták. A ferencvárosi Bálint Laci volt az első magyar focista, aki 1979-ben legálisan külföldre, az FC. Bruges-be igazolhatott. Engem Vándor Kálmán, a Népsport újságírója hívott fel telefonon, hogy Lacin kívül még három játékost engednek ki külföldre játszani és én is rajta vagyok a listán. Hogy ő honnan tudta ezt? Nem tudom, de Kálmán magas körökben mozgott az MLSZ-ben meg az OTSH-nál is. Ő mondta, hogy Fazekas Lacit, Müller Sanyit meg engem engednek külföldre igazolni. A Labdarúgás című újság akkoriban címlapon foglalkozott a "szenzáció"-val, hogy Bálint után három játékos is külföldre készül.

Először úgy volt, hogy én is Belgiumba, a Standard Liege-hez kerülök. Ernst Happel, a belga csapat nagytekintélyű edzője kétszer is megnézett Diósgyőrben, de eltökélt szándéka volt, hogy alaposan megfiatalítja a csapatot. Ebbe az elképzelésébe én a 32 évemmel már nem fértem bele. Ő ajánlott Lóránt Gyulának – az Aranycsapat legendás középhátvédjének (jobb oldali képen)- akinek akkor már alá volt írva a szerződése a PAOK Szalonikival. Gyula bácsi az 1975-76-os bajnokságban egyszer már bajnokságot nyert a PAOK-kal, most visszahívták, hogy csináljon újra bajnokcsapatot. Gyula bácsi ismerte Apámat, aki ellen játszott az ötvenes évek elején még a magyar bajnokságban. Azt kérdezte Gyula bácsi: „ a perecesi Salamon Zoli fia?”.Így kezdődött, aztán nagyon rövid idő alatt alá is írtuk a két éves szerződést.

Elkísért a család is Szalonikibe?

Igen, ekkor már nős voltam, Attila fiam pedig 10 éves volt. Ők is jöttek velem. Emlékszem, úgy utaztunk ki, hogy a DVTK Szentesen alapozott Szabó Gézával. Bepakoltunk az autóba, elindultunk és Szentesen meglátogattuk a csapatot. Itt elbúcsúztam a fiúktól és irány Szaloniki.

Hatalmas szerencsémre Panajotis Kermanidisz, aki korábban az MTK-ban játszott és 76 körül ment vissza Görögországba, rengeteget segített az induláskor. Ő már várt minket a határon, nélküle nagyon nehéz lett volna. Nagyon jó barátságba is kerültünk ezáltal. Érdekesség, hogy Jotisék Miskolcról költöztek el még nagyon régen, itt laktak a Torontáli utcában, a Szikra mozival szemben levő óvodába járt. Több, mint tíz évvel azután, hogy már hazajöttem Szalonikiből, ő eljött Miskolcra, meglátogatott, megnéztük a házat, ahol régen laktak illetve felidéztük a régi emlékeket.

A fiam magántanuló volt, a feleségem segítségével tanult folyamatosan. Májusban hoztuk haza a sógoromékhoz, ekkor teljesítette a vizsgákat. Nem volt könnyű nekik sem!

A helyi újság címoldalon számolt be érkezésemről "Tegnap jött meg Salamon" címmel illetve hosszú interjúban mutatták be a Salamon családot. (A bal oldali képen Józsi mellett napszemüvegben Lóránt Gyula áll)

Lóránt Gyula játékosként is kőkemény volt, milyen volt edzőként?

A szó legszorosabb értelmében volt kőkemény, mint a szikla. Irgalmatlanul nehéz edzéseket tartott, még Szabó Gézán is túltett. Pedig Gézánál is súlymellényben futottunk, meg hegyi futások tömkelege volt. Gyula bácsinál volt olyan gyorsasági-állóképességi edzés, ami mindössze ötven percig tartott, de még a fülemen is vettem a levegőt. Nem ismert kegyelmet, aki nem állt be a sorba, az mehetett, ahova akart.

Sokat mesélt nekünk arról, hogy tanította meg fejelni a Bayern Münchennél Rummenigge-t. (A jobb oldali képeken Lóránt Gyula Sepp Maierrel és Gerd Müllerrel, a Bayern két legendájával látható) Azt hittem, hogy 32 évesen már nem nagyon fog nekem újat mutatni, de hatalmasat tévedtem.

Gyula bácsi az edzéseken mindig maga mutatta be a feladatokat, 32 éves koromban új rúgásfajtákra, az igazán jó ütemű fejesek titkára, a helyezkedés általam eddig nem vagy csak alig ismert fortélyaira tanított meg. Rengeteget gyakoroltatta velünk, hogy amikor már sprintben vagyunk, a félpályánál még két-három lépésbe jól bele kell állni, így könnyen a védő elé lehet kerülni. Görögországban két év alatt egyetlen egyszer sem láttam medicinlabdát, súlyzót, de azt annál inkább, hogy Lóránt Gyula mezbe öltözve, ha kellett százszor magyarázta el – megállítva az egymás közötti játékot -, hogy ki, mit, mikor és miért hibázott és rögtön elmondta azt is, mi lett volna a helyes megoldás.

Valami hasonlót látok most Szivicstől is. Tökéletes erőnlét nélkül nem lehet játszani ezt a játékot. A jó erőnlét az alapja annak, hogy tudj bízni saját magadban, hogy igen, ezt meg fogom tudni csinálni, le fogom fejelni, meg fogom előzni vagy be fogok csúszni. Gyula bácsinál meg Szabó Gézánál is tele voltunk erővel, akarattal, lendülettel meg lelkesedéssel. Gézánál meg is lett az eredménye! Harmadik helyezést értünk el, kétszer megnyertük a kupát. Gyula bácsi első szaloniki edzősködése idején hasonlóan eredményes volt, hiszen 1975-76-ban egyszer már bajnoki címhez segítette a PAOK-ot. Ugyanezt szerette volna véghezvinni velünk is, de sajnos nem sikerült neki, mert közbeszólt egy végzetes esemény.

1981. május 31-én sajnos meghalt Gyula bácsi és ez alapjában megváltoztatta a későbbi karrieremet. Az Olympiakos-szal játszottunk Athénban sorsdöntő mérkőzést. Én csak azt láttam, hogy az első félidő közepe táján egyszer csak összeesik, próbálják újraéleszteni, majd elvitte a mentő. Így mentünk be az öltözőbe a szünetben, nem tudtunk semmit az állapotáról. Az elnök meg a pályaedző csak annyit mondott, hogy Gyula bácsit kórházba vitték, menjünk vissza a pályára és játsszuk le ezt a nagyon fontos mérkőzést.

Zsóka, a felesége mondta utólag, hogy Gyula bácsi már a meccs hetében fájlalta a gyomorszáját. Mondta neki, hogy menjen orvoshoz, de ő a tojásrántottára fogta a hasfájást és nem tulajdonított neki jelentőséget. Utólag hallottunk olyanokat is, hogy sajnos már ott meghalt a pálya szélén.

A görög újságok természetesen a címlapon foglalkoztak Gyula bácsi halálával. „Lóránt halott” illetve „A PAOK-nál aludt el Lóránt gyertyája” címmel jelentek meg a másnapi újságok.

Te egyszer már átélted ezt a szörnyűséget a pályán…

Igen, sajnos már a második edzőmet veszítettem el így a pályán. 1970. szeptember 5.-én mesteredzőnket, Tátrai Sanyi bácsit is a pályán érte a halál. Pályaavató meccset játszottunk Múcsonyban a Mákvölgyi Bányász ellen. Futball ünnepre, jó hangulatú, igazi hírverő mérkőzésre készültünk. A mi meccsünk előtt rendeztek egy öregfiúk meccset, azon lépett pályára Sanyi bácsi is. Az első félidő közepén először térdre, majd a fűre rogyott. Hosszasan próbálták újraéleszteni, de sajnos nem sikerült. Szörnyű volt átélni, a meccs elmaradt és letaglózva utaztunk haza.

Visszatérve a PAOK-ra, a csapattársaim megbarátkoztak a gondolattal, hogy Gyula bácsit kórházba vitték, de bennem ott motoszkált Sanyi bácsi sajnálatos halála és nagyon rossz érzéssel játszottam tovább a meccset.

Az új edző érkezésével minden megváltozott….

Gyula bácsinál stabil csapattag voltam, élveztem a bizalmát. Halála után kezdődött a kálváriám. Egy német edző, Heinz Höher érkezett a csapathoz, aki taccsra tett és hat-hét játékost is kipróbált a helyemen. Az első öt-hat meccsen még a padon ültem, utána már be se nevezett a keretbe, így a lelátóról néztem a meccseket.

Soha nem indokolta meg a döntését. Hallottam olyat is, hogy korábbról ismerte már Gyula bácsit és nem volt a legfelhőtlenebb a viszonyuk. Másoktól hallottam azt, hogy Höher erősen jobboldali politikai nézeteket vallott. Meg is jelent rólam egy cikk a helyi lapban, „Hűtőbe tették a marxista Salamont” címmel. Mellőzésem miatt az új edző a lapok támadásainak kereszttüzébe került, nem beszélve a szurkolók felháborodásáról. Igen ám, csak hogy a csapat nélkülem is jól szerepelt, Gyula bácsi munkája kezdett nagyon beérni, már nem emlékszem pontosan, de a második év végén második vagy harmadik helyezést értünk el. Így aztán lassan megszokták, hogy az edző mellőz engem. Sajnos, nem tudtam tevékenyen kivenni a részem a sikerből. Az elnökség maximálisan mellettem állt és olyannyira méltányolta a hozzáállásomat, hogy annak ellenére, hogy nem játszottam, ugyanannyit kerestem, mint a legjobban kereső Kostikos. Számtalanszor előfordult, hogy az edzőnk kivezényelt a stadionba lépcsőzni meg labdát vezetni. Profi voltam, megcsináltam mindent egyetlen szó nélkül. Hazautazásom előtt még adtam egy utolsó interjút a helyi újságnak, amiben kertelés nélkül, őszintén elmondtam a véleményem Höherről. Az újságíró azt a címet adta az írásnak, hogy „Nyíltan vádolom Höhert”. Az interjú után rögtön indultunk haza, az újságot is csak utólag, később kaptam meg.

Milyen csapatotok volt Szalonikiben?

Nagyon jó kis gárda volt. Több csapattársam is tagja volt a görög válogatottnak, többek között Damanakis, Kostikos, Koudas, Iosifidis és Gounaris is. A sok szaloniki válogatott azért is volt meglepetés akkoriban, mert – Magyarországhoz hasonlóan – ott is a fővárosi játékosok voltak favorizálva.

Akkoriban még nem játszott olyan sok idegenlégiós a görög bajnokságban, mint manapság. Mindössze az ötödik légiósa voltam a PAOK-nak az egyesület 1926-os megalakulása óta. Rajtam kívül két légiós szerepelt akkor a csapatban, a brazil Neto és a bosnyák kapus Furtula.

(Salamon József a mai napig ott szerepel a PAOK honlapján az együttes légiósainak a felsorolásánál)

Milyen volt a PAOK szurkolótábora? Elfogadtak Téged?

Hatalmas és ugyanolyan nagyszerű szurkolótábora volt a csapatnak, mint a Diósgyőrnek! Kermanidis mesélte nekem, hogy még a Gyula bácsi előtti időkben, mikor a szurkoló nem voltak elégedettek a csapat játékával, hozzáállásával, több ezren várták meg őket a meccs után. Nem egyszer előfordult, hogy 1-2 órát ültek még az öltözőben, mire feloszlott a tömeg és nyugodtan hazamehettek. A szurkolók vehemenciáját én is megtapasztaltam egyszer-kétszer. Amikor otthon kikaptunk az AEK Athén-tól, több játékosunkat meg akarták verni, a jugoszláv kapusunknak megrongálták az autóját. Alig mertem kijönni az öltözőből, de meglepetésemre engem megtapsoltak.

A szurkolók szerettek, elfogadtak. Igazából azt lehet mondani, hogy meg is tettem mindent azért, hogy szeressenek. Mindig példamutatóan álltam a munkához. De nemcsak a szurkolók, hanem a csapat is befogadott, szerettek a játékostársaim!

Nagy öröm volt számomra, hogy hat vagy hét évvel ezelőtt, mikor a családommal elutaztunk Szalonikibe, bementünk egy étterembe és ott is megismertek, emlékeztek rám ilyen hosszú idő távlatában is! Ez nagyon jó érzéssel tölti el az embert!

Hazajöveteled után még játszottál egy évet Diósgyőrben….

Igen, mikor letelt a két éves szerződésem, hazajöttem és egy évet még játszottam Diósgyőrben. 34 éves voltam ekkor és sajnos több sérülés is gátolt a jó szereplésben és csak a meccsek felén tudtam pályára lépni. Emlékszem, hogy az egyik sérülésemnél a Fradi ellen pont Nyilasi Tibi előtt kereszteztem és ütköztünk. A szurkolótábor azt hitte, hogy Tibi okozta a sérülést, onnantól kezdve szidták, mint a bokrot szegényt. Persze, nem tehetett semmiről.

A szerkesztő kiegészítései:

A bild.de/sport/fussball oldalon egy érdekes történetet találtam Heinz Höherről és a PAOK szurkolóiról:

„Höher külföldön edzősködött, többek között a PAOK Szalonikinél, ami, ha nem győzött a csapat, nem is volt veszélytelen. A következő hazai meccsek egyikén a PAOK csak döntetlent játszott. Höher azzal védekezett a sajtótájékoztatón, hogy „senki sem győz minden alkalommal”. A PAOK még mindig a negyedik helyen állt a tabellán. Amikor visszament az öltözőbe, a játékosok lezuhanyozva és felöltözve ültek a padokon. Mit csináltok itt? Miért nem mentek haza? Kérdezte a játékosokat. Nézzen csak ki az ablakon! A stadion kerítésénél több száz szurkoló várakozott. A zászlórudakat úgy tartották, mint a botokat.

Néhány nappal később egy hatalmas termetű szurkoló várta Höhert az edzés után. Görögül beszélt az edzőhöz, Heinz Höher szinte semmit sem értett, de mégis mindent. Höher focija nem tetszik neki, mondta gesztikulálva a hatalmas mancsaival. Összeráncolt homlokkal mondta neki, hogy ha nem fog javulni a játék, nemsokára a garázsánál fogja megvárni. Az óriás ezután minden edzésen felült a tribünre, egyedül volt és mozdulatlanul ült. Amikor Höher következő alkalommal meglátogatta Bochumban egykori játékosát, Jürgen Köpert, azt mondta neki: nem tudnád az egyik pisztolyodat kölcsönadni? Köper adott neki egy 7,65 mm-es Berettát.

A visszaút során a repülőtéren a vámos nem zavartatta magát különösebben a fegyver miatt. Egész nap magánál hordta a fegyvert. A következő edzésen Höher a szeme sarkából figyelte az óriást a tribünön. Ő ott ült, amíg az edzésnek vége nem lett. A stadion üres volt, csak néhány könnyűatléta kezdett edzeni. Höher látványosan felnézett az óriásra, elővette a zsebéből a Berettát és célzott. A tribün alatt egy napraforgóolajból készült margarin reklámtáblája volt elhelyezve. Heinz Höher a napraforgó felé tartotta a fegyvert egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. Olyan hangot adott ki, mint amikor a golyó áthalad a fémlemezen. Az atlétaedző és a tanítványai elfutottak onnan. Az óriás nem mozdult. De Höher úgy vélte, hogy megértette.”

forrás: http://www.bild.de/sport/fussball/bundesliga/heinz-hoeher-pillen-puff-und-pistolen-2-31211980.bild.html

Józsi egykori csapattársa, Teodoru Borisz mesélte, hogy amikor Salamon Józsit leigazolta a PAOK, az is szerepelt a szerződésben, hogy egy edzőmérkőzésre vendégül látják a DVTK-t Szalonikiben. A meccsre már Höher edzősége idején került sor és az edző olyannyira nem szívlelte Józsit, hogy jobb oldali középpályásként játszatta egykori csapata ellen. A saját csapata ellen, ahol 13 éven keresztül középhátvédet játszott! Természetesen Józsi ezen a poszton is tudása legjavát próbálta nyújtani. Borisz elmesélte, hogy kérdezték a kinti görög ismerősöket, miért nem játszik Józsi Höhernél? Azt a választ kapták, hogy a németnek elég szélsőséges jobboldali nézetei voltak és utálta a „kommunista” Salamont.

A görög újságok címeinek fordításában Borisz gyerekkori és jelenlegi legjobb barátja Giannis Xafis volt segítségemre. Giannis a következőket mesélte Józsiról, Lóránt Gyuláról és Höherről:

„Józsival 35 éve ismerjük egymást. Amikor Szalonikiben focizott, nagyon jó családi barátságban voltunk, ami ma is tart, bár sajnos ritkábban találkozunk már.

Amíg Lóránt volt az edző, Józsi 27 mérkőzésen játszott a 80-81-es bajnokságban és az egyik kiemelkedő játékosa volt a csapatnak és az egész mezőnynek és nagyon népszerű volt a PAOK szurkolótáborában is. Lóránt halála után a következő bajnoki évben érkezett egy német edző, bizonyos Heinz Höher, aki Lóránt riválisa volt Németországban. Amikor megtudta, hogy Salamon magyar és Lóránt hozta a PAOK-hoz, automatikusan kidobta a kezdőből és nem játszott a bajnoki meccseken. Végül azt is megtudtuk, hogy szélsőjobboldali beállítottságú volt és utálta a magyarokat meg a kelet-európai futballistákat.

Irigyelte is Lórántot, mert nagyon népszerű volt Szalonikiben, hiszen 1975-ben, mikor első alkalommal edzősködött a PAOK-nál, bajnokságot nyert. Amikor másodszorra jött edzőnek a PAOK-hoz - 1980. április 29-én - háromezer rajongó várta a repülőtéren, a magasba emelték, átölelték, csókolgatták. Annyira meg volt hatódva, hogy el is sírta magát. Gyula bácsi nagy ember volt itt Szalokiniben, mindenki tisztelte. Sajnos 1981. május 31-én az Olympiakos ellen játszott bajnoki meccsen (1:0 nyert a PAOK) szívrohamot kapott az első félidő 15. perce táján, amikor a PAOK kihagyott egy nagy gólhelyzetet. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Úgy hallottuk, hogy évek óta szívproblémákkal küzdött, de soha nem vette komolyan és nem járt orvosi vizsgálatokra. 4 nappal előtte egy kupameccsen az Ethnikos Aszterasz ellen a félidőben rosszul lett és az öltözőben lefeküdt egy padra. Fájt a melle és a gyomra, de az orvosnak azt mondta, semmi az egész, elmúlik. Sajnos nem akart vizsgálatra menni, mindig azt mondogatta, hogy majd elmúlik.

Ezek ismeretében nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Salamon Józsi csodálatosan induló görög pályafutásának Lóránt Gyula halála vetett véget.”

folytatjuk…….

Köszönet Borisznak és Giannisnak a segítségért!

A fotók forrásai: nemzetisport.hu, boon.hu, minap.hu, imago.com.

Jáborcsik András

Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.