Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
"A Diósgyőrbe érkező játékosoknak nagy nyomással kell szembesülniük"
Ankétot tartott szerdán este a DVTK. Új igazolásokat is bejelentettek.
Az idén januárban, nyolc év szünetet követően tartott ismét szurkolói ankétot a DVTK NB I-es labdarúgócsapata. Hét hónappal ezelőtt az együttest működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, dr. Magyar Mátyás, a klub akkori sportigazgatója, Horváth Csenger, valamint a vezetőedző, Vladimir Radenkovic, a csapatkapitány, Holdampf Gergő, továbbá a gárda alapembere, Gera Dániel vett részt az eseményen.
Utóbbi három most is jelen volt, előbbi kettő közül a sportigazgatói poszton történt változás miatt, Horváth Csenger legfeljebb szurkolóként lehetett volna jelen, a tulajdonos pedig néhány hete már nem szerepel a nyilvánosság előtt.
A mostani mezőnyben, a pulpituson Kovács Zoltán foglalt helyet sportigazgatóként, és ott volt Világi Péter is, a DVTK kommunikációs igazgatója.
Ezúttal is Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője volt az esemény konferansziéja, moderátora.
A mostani ankét annyiban szokatlan volt, hogy nem az idény kezdete előtt tartották, hanem öt nappal a premier után, az Újpest FC vendégeként elszenvedett, idegenbeli 3-1-es vereséget követően, illetve a három nappal az első hazai bajnoki, a szombaton 17.45-kor kezdődő DVTK – Zalaegerszegi TE FC összecsapás előtt.
Az idei második szurkolói találkozót is a DVTK stadion VIP termében rendezték, ahová maximum 400 drukker fért volna be. Ennyien nem voltak, nagyjából annyi érdeklődő volt, mint januárban, amikor 200 fő körüli volt a hallgatóság.
Két új igazolás
Mielőtt elkezdődött volna az ankét, a DVTK a honlapján bejelentette, hogy két fiatal játékost vett kölcsön az Újpest FC-től.
A 2004-es születésű védőt, Babós Leventét, aki a tavalyi évadban 2 élvonalbeli meccsen lépett pályára a lila-fehéreknél, továbbá az NB II-es BVSC-ben 12 találkozón játszott, valamint Mucsányi Miront, a 2005-ben született középpályást (a DVTK új játékosának, Mucsányi Márknak a fivérét), aki az előző évadban nem kapott lehetőséget az újpestiek első csapatában, viszont az NB II-ben, a BVSC-nél 19 bajnokin szóhoz jutott. A diósgyőri klub közlése szerint mindkettőjük játékjogának végleges megszerzésére opciójuk van.
Támadó focit
Nem volt meglepetés, hogy az Újpest FC elleni mérkőzés értékelésével kezdődött a találkozó, Kovács Zoltán úgy vélekedett, hogy a játék megfelelő volt, a pályára lépett új játékosokról elismerő hangon szólt. Holdampf Gergő és Gera Dániel is beszélt az Újpest FC elleni meccsről, és mindketten bizakodóak volt a jövőt illetően. Nem különben Vladimir Radenkovic vezetőedző, aki annak a reményének adott hangot, hogy egyre inkább támadófocit játszik majd a csapat.
A rövid bevezető nyilatkozatok után Martini Emil tett fel kérdéseket, elsőként arról, hogy azok a fiatalok, akik jöttek, jobbak-e, mint azok a diósgyőri nevelésűek, akiket elengedtek a nyáron. A ma igazolt két újpesti és az előző nap bejelentett 21 éves Babos Bence – akit a Fehérvár FC-től vettek kölcsön – szóba került, és velük kapcsolatban optimistán nyilatkozott a diósgyőri sportigazgató. Kovács Zoltán ezután a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó MLSZ ajánlást (öt magyarnak kell végig a pályán lennie minden bajnokin, akik közül egynek, 2005. január 1-je után születettnek kell lennie), valamint a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet által előirányzott fiatal percszám részleteit ecsetelte (7000 percet kell 2004. január 1-je után született játékosnak a pályán lennie az évadban, ebből 2000 percet 2005. január 1-je után született játékos is teljesíthet).
Vladimir Radenkovic azt mondta, hogy teljes mellszélességgel támogatja ezeket a szabályozókat, mert ez a magyar labdarúgás érdekeit szolgája. Azt is kijelentette: jónak tartja ezeket, de hozzátette, lehet, hogy rövid távon ez most még nem előnyös a DVTK számára, viszont az idő előre haladtával az lehet.
Berecz Zsombor, Tamás Márk
Kovács Zoltán arra a kérdésre is válaszolt, hogy igazok-e azok a hírek, amely szerint Berecz Zsombor, vagy Tamás Márk a DVTK játékosa lehet, amivel kapcsolatban az hangzott el: ,,az egyik igaz, a másik nem”. Ettől többet nem mondott, de kisebb csoda lenne, ha nem Tamás Márk lenne a befutó, azok után, hogy a mai napon szerződést bontott a román másodosztályban szereplő Sepsi OSK-nál.
Holdampf Gergő beszélt arról, hogy a Diósgyőrbe érkező játékosoknak nagy nyomással kell szembesülniük, és a saját példáját hozta fel: ,,amikor ideigazoltam kb. háromszáz olyan kommentet kaptam, hogy ki ez a fogalmatlan fas.”, majd hozzátette, innen jutott el addig, hogy csapatkapitány lett a DVTK-nál. Azt is mondta: segítenek az új játékosoknak a beilleszkedésben, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítsenek.
Pénz, pénz, pénz
Martini Emil pénzekről kérdezte Világi Pétert, aki azt mondta, hogy a labdarúgók átlagfizetésének tekintetében 5-6. helyen áll a DVTK, hogy az MLSZ ajánlásért éves szinten 500 millió forint körüli összeg jár a kluboknak, és azt is elmondta, hogy az akadémiai támogatás esetében milliárdos tételről van szó.
Kovács Zoltán a célkitűzésekről szólva azt mondta, hogy nyugodt alkotó közeget szeretne, majd hozzátette: ez nagy dolog, óriási ígéret, mert ez fontos a szakmai előre lépéshez. A sportigazgató arra a kérdésre, hogy mivel lenne elégedett, azt felelte: ,,minimum egy bronzéremmel, de garantálni nem tudom”.
Szóba került az Újpest FC elleni meccs tévés közvetítése, az, ahogy a riporter, ifjabb Knézy Jenő minősítette a fiatal diósgyőri, Szakos Bence teljesítményét. Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy vasárnap felhívta ifjabb Knézy Jenőt, és megtette az észrevételeit, aki elfogadta, megértette ezeket, és válaszként azt mondta, hogy semmi rosszat nem akart. Kovács Zoltán azt is megjegyezte: ,,ő is egy másik csapatnak szurkol, Ti is, és én is”.
Akarnak-e még igazolni támadót? – ez a kérdés is elhangzott, erre igennel válaszolt Kovács Zoltán.
forrás: minap.hu
Ezt csak az idő fogja eldönteni. Kívánom neki, hogy legyen 250 NB1-es meccse (avagy legalább ennyi magasabban jegyzett bajnokságból).
1,83-nak nem tűnt. Bár akkor én sem vagyok alacsony. Mégis rengetegen magasabbak tőlem! :D
Szakos szerintem sokkal többre hivatott mint Bacsa. Egyébként nem alacsony, 183 cm...
Ez annyira új megközelítés, hogy lehet még majd bejön. Ja, nem...