Galanisz nem lett ott a világbajnokságon

Szerző: amigeleken.hu | 2018-04-13 14:10:00

A Jégkorong Szövetség honlapján olvasható hír szerint két játékosnak megköszönte az eddigi kemény munkát Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja: Szaller Márk és Galanisz Nikandrosz nem folytatja a felkészülést. A svéd Timra csatára, Galló Vilmos viszont csatlakozott társaihoz, így jelenleg négy kapus, kilenc védő és 15 csatár maradt a keretben. A mai meccsen Vas János lesz a csapatkapitány.


A sorok Japán ellen:

Nagy G., Sebők, Bodó
Benk, Vas, Terbócs
Kóger, Sarauer, Sofron
Somogyi, Nagy K., Magosi

Wehrs, Varga
Pozsgai, Nagy N.
Garát, Gőz
Szirányi, Kiss

Vay (Duschek)


A találkozó előtt adják át a DVTK Jegesmedvék képviselői a Dobj egy korongot a beteg gyerekekért nevű jótékonysági kezdeményezésük során összegyűlt összeget a „Szeresd még jobban” Az értelmi fogyatékos óvodásokért Alapítvány részére.

Szilassy Zoltán másodedző: „A cél ugyanaz, mint eddig. Kevesebben vagyunk, és az öltözőn belül is nő a verseny a vb-csapatba kerülésért, ami segíti a munkánkat, mert így az intenzitás és a hozzáállás még jobb. Az a feladat, hogy minél több mindent viszont lássuk a felkészülési meccseken abból, amit gyakoroltunk. Az eredmény továbbra is másodlagos. Eddig nem lehet panasz, mert nyertünk három meccset, az utolsót a legerősebb ellenféllel szemben. Ezzel elégedettek lehetünk, de maximalisták vagyunk, így további fejlődést várunk. A japánok gyorsak, így nekünk is gyorsnak kell lenni, szednünk kell a lábainkat, még jobban, mint eddig.”


forrás: jegkorongszovetseg.hu

SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

18. laca
2018-04-17 16:26:13
kiesett Kiss Dániel sérülés miatt és Somogyi Balázs is. Így már csak a tartalék kapus a kérdéses, amúgy végleges a keret.

KAPUSOK
Duschek Dávid (Dunaújvárosi Acélbikák), Rajna Miklós (Fehérvár AV19), Vay Ádám (Rapid City)
HÁTVÉDEK
Garát Zsombor (MAC Budapest), Gőz Balázs (Norfolk Admirals), Pozsgai Tamás (MAC Budapest), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (HC TWK Innsbruck)
CSATÁROK
Benk András (UTE), Bodó Chris (MAC Budapest), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Timra), Hári János (Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (Quad City), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Sarauer Andrew (Villach), Sebők Balázs (KalPa), Sofron István (Villach), Vas János (DVTK Jegesmedvék)
17. Bobák Kornél |Válasz erre: 16. laca
2018-04-16 15:40:43
Nagy Nilant még megértem, de Terbócsot ugyanúgy nem, mint Galaniszt.
16. laca
2018-04-16 13:47:12
bár nem vigasztal, de Terbócsot is elküldék a keretből az UTE-s Nagy Nilannal együtt. Bálizs meg sérülés miatt marad le a vb-ről.
15. Stevenstreet |Válasz erre: 8. Szabó József
2018-04-14 15:37:52
mitől is fix az a 4 ember? vagy ha tényleg akkora kurva fix, akkor minek hívnak meg többet erre a posztra? szerintem Mogyi keze van benne
14. Bobák Kornél |Válasz erre: 10. Szabó József
2018-04-14 10:01:21
Ők erősebbek? Abból hárman biztosan nem. Nem írok neveket, mert Bandi kiosztja a fejemet. :)
13. korxi
2018-04-14 09:14:01
A kommentblogon az lbsz hozzászóló írta le a lényeget:

"Most nem csak Galaniszt dobták ki, hanem a Galanisz- Magosi játékkapcsolatot is. Ez szerintem dőreség.
Kritikus helyzetekben pont ezekre van szükség. Emlékezzünk Ladányi-Peterdi svájci munkájára.
És ha megnézzük, hány ilyen évtizedes játékospár van a keretben, azt mondom egy sem.
Sőt egy db. összeszokott csatárpáros sincs!"
12. Stevenstreet
2018-04-14 09:13:17
Hárítól kurvára nem vagyok hanyatt esve...
11. Stevenstreet
2018-04-14 09:13:17
Hárítól kurvára nem vagyok hanyatt esve...
10. Szabó József |Válasz erre: 9. Bobák Kornél
2018-04-14 09:07:30
Amennyiben a Hári-Sebők-Vas-Sarauer négyesre gondolsz, ők majdnem egy kategóriával erősebbek Nikosznál.
Neki Nagy Krisztián volt a vetélytársa.
9. Bobák Kornél |Válasz erre: 7. Stevenstreet
2018-04-14 07:30:12
Terbócs helyét én nem kérdőjelezném meg a válogatottban. Viszont Galaniszt hiányolom, mert akik - Józsi felsorolásában - bent maradtak, azok nevek, de játékban nem jobbak.
Banner

1 2 > 

Mégsem


Üzenet küldése...