Banner

Feczkó Tamás: Bravúrra készülünk

Szerző: objektív | 2020-06-06 15:28:00

A Mezőkövesd legyőzésével kezdődött el a DVTK számára a koronavírus-járvány utáni „nyolcfordulós új bajnokság”, de az igaz erőpróba most következik, hiszen jön a listavezető FTC elleni találkozó, majd hétköznap-hétvége ritmusban, gyors egymásutánban a maradék hat mérkőzés. Feczkó Tamást a dvtk.eu kérdezte.



Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire volt jó ráhangolódás a Mezőkövesd elleni győzelem az FTC elleni meccsre? Mekkora önbizalmat adott a csapatnak, hogy az újraindulás utáni első mérkőzésen be tudták gyűjteni a három pontot?

- Ahogy már korábban említettem, ezzel a nyolc meccsel egy új bajnokság indult, hiszen teljesen más fizikai és szellemi állapotban vannak a játékosok, mint a leállás előtt - kezdte Feczkó Tamás. - Minden bajnoki rajt nagyon-nagyon fontos, és hatalmas lökést adhat, főleg egy tabellán előttünk álló csapat legyőzése, és az ahogy legyőztük őket. Bár ősszel Mezőkövesden is nyerni tudtunk, akkor a labdabirtoklás százalékosan 70-30 volt, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekik állt az a mérkőzés. A legutóbbi találkozón azonban már mi voltunk jobbak, helyzete sem nagyon akadt a vendégcsapatnak. Ha eredményesek szeretnénk lenni, akkor ugyanez a csapategység szükséges az FTC ellen is, de ahhoz, hogy pontot raboljunk, mindenkinek 110 százalékot kell nyújtania. Az is tény azonban, hogy nem lehetünk lélektanilag ugyanolyan állapotban, mint márciusban, akkor 11-12 hetet dolgoztunk folyamatosan, most viszont még csak az 5. hétnél járunk. A befektetett és az elvégzett munka között jelentős a különbség a mostani és a koronavírus-járvány előtti időszakban.


Talán eljutottunk oda, hogy ma már nyugodtan ki lehet mondani, hogy a forduló rangadója az FTC - DVTK mérkőzés. Az elmúlt években tudjuk, hogy ez nem mindig volt így, ezért külön is örülök, hogy erre a szintre eljutott a csapat. A Ferencváros klasszisokkal jobb bárkitől a mezőnyben, akár a második sorával is bajnokságot tudna nyerni, de mi egy feltörekvő csapat vagyunk, és itt a remek alkalom, hogy bebizonyítsuk, bárki ellen képesek vagyunk meglepetésre. Bravúrnak számít, ha valaki a Groupama Arénából ponttal, vagy pontokkal jön el, hiszen 50 mérkőzés óta nem kapott ki otthon az FTC. Mi most egy ilyen bravúrra készülünk.



Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45

6. grosser
2020-06-06 12:09:53 Piros öves, Veterán
Abban a tyúkolban bármi lehet gyerekek holnap este.
5. abori |Válasz erre: 3. KáGábor
2020-06-06 11:55:18 Lila öves, Fanatikus tag
Én is így gondolom, bár "minden előfordulhat". Most, hogy a nihilben nézem a meccseket, sztem kifejezetten tudatos focit játszunk és ez nekem tetszik.( kivétel a fosch) Jó meccs lesz és ....
2020-06-06 11:19:43 Zöld öves, Tag
Sérültek vannak?
3. KáGábor* |Válasz erre: 2. perec (lédús)
2020-06-06 11:18:38 Fekete öves, Veterán
Én a közvetlen meccs befolyásolásban nem hiszek. Épp eléggé befolyásolja a bajnokság menetét a csapatok anyagi helyzete, a direkt és indirekt állami támogatások. Persze van, amikor "nagyon fura" dolgok történnek a pályán...
2. perec (lédús) |Válasz erre: 1. KáGábor
2020-06-06 10:45:17 Piros öves, Őstag
Rendes körülmények között nincs verhetetlen csapat, csakhogy ezek az idők a mondvacsinált NER csapatokkal nem azok az idők. A fradikubi ugyan már bajnoknak tekinthető, de nem hinném, hogy odafönt jó szemmel néznék, ha megvernénk őket a csodálatos tyúkóljukban.
1. KáGábor*
2020-06-06 10:37:42 Fekete öves, Veterán
Hiszem, hogy sikerülhet! Nincs verhetetlen csapat a mezőnyben, a Fradi sem az. Igaz, otthon nagyon erősek, szép sorozat áll mögöttük. Emiatt én egy döntetlent simán aláírnék előre. Akkor sincs nagy baj, ha kikapunk, csak játszunk jól! Ettől függetlenül újra: Hiszem, hogy győzünk!

 < 1 2 3 45

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...