Érvényben maradt Grozav eltiltása is

Szerző: amigeleken.hu | 2020-09-25 11:04:00

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága csütörtökön nem változtatott korábbi döntésén, Gheorghe Grozav egymeccses eltiltása érvényben maradt, így eldőlt, hogy Polgár Kristóf mellett a DVTK román válogatott támadója sem léphet pályára Zalaegerszegen.


A Honvéd elleni meccs után értesülhettünk a dvtk.eu révén, hogy Grozav kiállítása miatt tárgyalást kezdeményez a klubvezetés az MLSZ Fegyelmi Bizottságánál. Az indoklás szerint támadónk kiállítása egyértelmű játékvezetői tévedés volt. Nos, úgy tűnik, indoklásunk nem hatotta meg a pogácsazabálókat, mert az eltiltás érvényben maradt.

Arra egyébként nem tér ki a hivatalos oldalon megjelent hír, hogy tartottak-e tárgyalást az ügyben, vagy csak meghozták a döntést.


Idézzük fel Benczés Miklós sportigazgató szavait az esettel kapcsolatban:

A másik esemény Gheorghe Grozav kiállítása. Gheorghe egy labdaszerzést követően megindult a saját térfelünkről és Kesztyűs Barna messziről indított egy szerelési kísérletet, amivel nem érte el sem a labdát, sem Gheorghe Grozav lábát. Ha akkor eléri, akkor az egy kirívó szabálytalanság lett volna. Ennek következményeként játékosunk hosszan tolta meg a labdát, amit próbált utolérni és ő is becsúszva próbálta megszerezni a játékszert, amit nem ért el, de Gazdag Dániel lábát sem. Az ellenfél játékosa mégis eljátszotta, hogy kontakt történt, és ő ebben megsérült. A játékvezető ezt „megette” és piros lappal büntette játékosunkat, ami téves ítélet volt.



Véleményem szerint Kesztyűs Barnát kellett volna büntetnie a játékvezetőnek, mert egy szándékos szabálytalanságot kísérelt meg, őt mégsem büntette. Volt egy hasonló szituáció az első fordulóban Mirko Ivanovski esetében, ahol egy nyilvánvaló szabálytalanság történt a játékosunk ellen, mégis ő lett az áldozat. Nem mentem fel Mirkót sem, pénzbüntetést is kapott a klubtól, hiszen hátrányba hozta a csapatát egy felesleges és buta kiállítással. Gheorghe kiállítása ugyanakkor egyértelmű játékvezetői tévedés volt, amely a következő fordulóban is hátrányosan érinthet bennünket.

Tervezi a klub, hogy fellebbez az eset miatt?

Mint ismert, két kiállítás volt a meccsen. Polgár Kristóf kiállítását nem vitatom, helyes játékvezetői ítélet volt, akkor is, ha ellenünk történt. Nem csukjuk be a szemünket, nem mentünk fel mindig mindenkit, próbálunk reálisan látni. Gheorghe Grozav esetében viszont tárgyalás tartását fogjuk kezdeményezni, ezt már a lefújás után eldöntöttük. Bízom benne, hogy sikerrel fogunk járni. A videófelvételekkel szeretnénk segíteni, hogy ne csak mi ismerhessük be a hibáinkat, remélem, hogy ezt az MLSZ illetékese is megteszi.




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. vebgy
2020-09-26 00:46:45
Meg sem lepődünk...
BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...