Banner

Vereség a listavezetőtől - asztalitenisz

Szerző: objektív | 2019-03-26 11:57:00

Az NB I. Keleti-csoportjának 14. fordulójában a DVTK, a tabellát pontveszteség nélkül vezető és ősztől az Extraligában induló Szuperinfó-Cegléd VSE csapatát fogadta. A hazai csapatból ezúttal hiányzott Fehér Orsolya, aki Spanyolországban egy ITTF Challenge tornán vett részt. A DVTK második csapata szintén hazai pályán lépett asztalhoz és biztosan győzte le debreceni ellenfelét.

NB I.
A DVTK együttese három alapembere mellett, utánpótlás korú játékos nélkül állt asztalhoz.

A páros mérkőzésen a Bari Csaba - Kővári Balázs duó szoros mérkőzésen 3:1 arányban maradt alul a Bidermann Dániel - Dr. Varga Csaba párossal szemben úgy, hogy az első játszmában két szettlabdája is volt a diósgyőrieknek, míg a második nyert szett után minimális 2 pontos vereség következett.

Az első körben Bari Csaba 3-0-ás vereséget szenvedett Dr. Vargától, míg Kővári Balázs 3-1-re tanári játékkal győzte le az ellenfél ifjúsági korú játékosát, Ócsai Mátét. Doros Szilárd nem bírt Bidermannal (1-3) és Marsi játék nélkül jutott - az utánpótlás játékos hiánya miatt - győzelemhez. Összetettben 5-1-re vezetett a Cegléd.

A második körben Bari Csaba is magabiztas győzte le Ócsai Mátét, majd Kővári Balázs mutatta meg, hogy Bidermann nem verhetetlen, és 3-1-re legyőzte a ceglédi játékost. Doros Szirlád jól tartotta magát az ellenfél legjobbja Marsi Márton ellen, de szoros szettekben 3-0-ás vereség lett a mérkőzés vége. Dr. Varga is ellenfél nélkül nyert, így 7-3-ra szépítettünk.

A harmadik körben Bari Csaba sajnos szoros mérkőzésen, 1-3-ra vesztett Bidermann Dániel ellen és Kővári Balázs is kikapott Marsi Mártontól. Ezután a nap legizgalmasabb találkozóján Doros Szilárd 3-2-es, végsőkig kiélezett küzdelemben győzte le Dr. Vargát Csabát, de Ócsai Máté játék nélkül szerzett pontja a mérkőzés befejezését jelentette.

NB I. Keleti-csoport 14. forduló

DVTK I. - Szuperinfó-Cegléd VSE I. 4-11
Győzött
Kővári Balázs 2
Bari Csaba 1
Doros Szilárd 1

NB II.
A DVTK II. csapata az NB II-es mérkőzésen a középmezőnyben álló TEVA-Debrecent fogadta. Az őszi 9-9-es mérkőzés után ezúttal Boros Zoltán nagyszerű, négy győzelmének és a csapattársak jó játékának köszönhetően 12-6-os győzelmet aratott a DVTK II. csapata.

NB II. Észak-Keleti csoport 14. forduló

DVTK II. - TEVA-Debrecen II. 12-6
Győzött
Boros Zoltán 4
Tóth Zsolt 3
Fekete József 2
Rózsahegyi Péter 2

Párosban
Tóth Zsolt - Rózsahegyi Péter páros

Értékelés
Barták László: - A várható vereség ellenére is dícséret illeti játékosainkat. Az elmúlt fordulóban elszenvedett egri vereség után - ahol Kővári Balázs betegséggel, Fehér Orsolya sérüléssel bajlódott - most mindhárom játékosunk nagy akarással és koncentráltan küzdött. Amennyiben Fehér Orsolya is rendelkezésre áll, úgy igazán szoros mérkőzésre kényszeríthettük volna a bajnokot. A második csapatunk győzelmét követően pedig továbbra is harcban áll a dobogóért, gratulálok a győzelmükhöz!

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...