Banner

Vass László írásának margójára

Szerző: Jáborcsik András | 2019-06-27 16:33:00

Életem egyik legnagyobb, sporttal kapcsolatos élménye volt az a beszélgetéssorozat, amelyet a Herman Ottó Múzeummal és az Észak-Keleti Átjáró Egyesülettel szerveztünk 2017 végén. A Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című, öt állomásból álló beszélgetéssorozaton a hatvanas-hetvenes évek legendás diósgyőri labdarúgóinak élménybeszámolóit hallgathatták meg az érdeklődők.

Ennek a beszélgetéssorozatnak volt az egyik állomása, amelyen Kovács Mustos Jobbösszekötő Istvánnal, Kovács Palival, Sikora Girnyó Ferenccel és Vass Lászlóval tekintettük át csodálatos pályafutásukat. Érdekes módon, amikor Nagy Attilával, a Herman Ottó Múzeum munkatársával összeállítottuk a programot, Attila már akkor az "Elfeledett generáció" címet adta a Mustosékkal való beszélgetésnek. Ő is úgy érezte akkoriban, hogy ezek az emberek nem kapják meg a kellő, a nekik járó tiszteletet a klubvezetés részéről, tulajdonképpen elfeledkezett róluk a DVTK.

André Malraux francia író mondta azt a múlt tiszteletével kapcsolatban, hogy "Ha nem követed nyomon a múltat, soha nem fogod megérteni a jövőt."

Ez az idézet jutott eszembe akkor, amikor Vass László írását olvastam, amelyben arról olvashattunk, hogy a hatvanas évek játékosairól méltatlanul megfeledkezett a DVTK. Az írás alatti hozzászólásomban is leírtam, hogy hatalmas hibát követnek el az illetékesek, ha azt gondolják, hogy ez egy sértődött generáció sértődött tagjának az írása. Nem az! Ezek az emberek rászolgáltak a tiszteletre, méltók arra, hogy életük hátralevő részében a nekik kijáró tisztelet övezze őket.

Az pedig, hogy Vass László írását követően Slózi és Pele1958 visszaemlékezéseit is olvashatjuk, különös örömmel tölt el minket.

Azoknak, akik nem tudtak személyesen jelen lenni a Herman Ottó Múzembeli beszélgetésen, vagy elkerülte a figyelmét a beszélgetésről készült összefoglaló, azoknak újra figyelmükbe ajánljuk az eseményről készült összefoglalót, különös tekintettel a beszélgetés videofelvételére, ahol a legendák szájából hallhatják az élménybeszámolót pályafutásuk legemlékezetesebb pillanatairól, meccseiről.



2017. október 5.-én, csütörtökön immár második alkalommal népesült be a Herman Ottó Múzeum gyönyörű Szemere Szalonja a Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből beszélgetéssorozat kapcsán. Ezúttal is hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a szurkolók részéről, akik teljesen megtöltötték a múzeum kiállítótermét, hogy meghallgassák a hatvanas-hetvenes évek négy meghatározó diósgyőri játékosának, Kovács István, Kovács Pál, Sikora Ferenc és Vass László visszaemlékezéseit. A négy örökifjú labdarúgó számtalan érdekes, izgalmas és humoros történettel szórakoztatta az érdeklődőket, akik a beszélgetés végén szűnni nem akaró tapssal köszönték meg nekik a felejthetetlen élményt.

Ezúttal is megtisztelt minket jelenlétével Bódog Tamás, aki Andrusch József kapusedző társaságában hallgatta végig a beszélgetést.

A rendezvényt megelőzően vendégeink Salamon Józsefnek köszönhetően, a diósgyőri Aranycsapat játékosainak társaságában megtekintették az épülő diósgyőri stadiont. Mindannyian reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy Bódog Tamás irányításával olyan csapat kovácsolódik össze Diósgyőrben, amelynek játékára megtelik majd a diósgyőri aréna.


A fotón állnak balról jobbra: Vass László, Kovács Pál, Tatár György, Szuhai László, Oláh Ferenc, Veréb György, Salamon József, Szentiványi József, guggolnak: Kovács István, Sikora Ferenc


A lenti videóknak köszönhetően azok is meg tudják hallgatni a több, mint két órás beszélgetést, akik nem tudtak személyesen jelen lenni a csütörtöki eseményen. Elnézést kérünk, amiért a video nem HD minőségű, de úgyis annak tartalma a lényeges.


Kedvcsinálóként a videókhoz néhány érdekes téma a beszélgetésből:

Ki és miért ragasztotta Sikora Ferire (bal oldali képen) a Girnyó, Kovács Pistára (jobb oldali képen) pedig a Mustos becenevet, és ki hívta az 57 kg-os Sikorát Vlaszovnak?


Hogyan lett a fiatal szentesi vízilabda kapus Kovács Paliból (bal oldali képen) egy edzői pofon hatására futballista, és lett a félszeg jobbszélsőből - aki előző csapatában, Egerben ontotta a gólokat - az akkori NB1 egyik legkőkeményebb hátvédje?

Mit mondott Vass Lacinak (jobb oldali képen) egy MTK ellen lejátszott B-válogatott felkészülési meccs után Sándor Csikar és Lakat Károly, amikor a meccs után barátian közrefogták?


Hogyan kapcsolódik össze a fiatal Kovács Pista sorsa a hatvanas évek egyik legismertebb diósgyőri játékosának, Solymosi Pixinek a sorsával?

Kovács Pali mesélt az újpesti Zámbó Sanyival, az egri Faliszekkel és a fehérvári Csukoviccsal folytatott emlékezetes csatáiról, de megtudhattuk tőle azt is, hogy miért állították ki utolsó NB1- es meccsén, ami ráadásul élete egyetlen kiállítása volt.

Kikkel szerepelt együtt Vass László és Sikora Ferenc az 1967-es bajnokság tavaszi idényét követően, a legismertebb sportújságírók által összeállított válogatottakban?

Miért kényszerült Kovács István - akinek tehetségét Albert Flóriánéhoz hasonlították - nagyon fiatalon pályafutása befejezésére?

Hogyan beszélték le tervéről edzőjüket, Szabó Pali bácsit, aki egy-egy igazságtalan játékvezetői ítéletet követően rendre le akarta hívni a csapatot a pályáról mérkőzés közben?



Mi döntötte el a Ferencváros javára az 1972-ben első alkalommal éppen Miskolcon megrendezett Képes Sport Teremlabdarúgó Kupát, és ki lett a torna legjobb játékosa, és gólkirálya,

Milyen kulcsszerepet játszott Lipták György szakosztályvezető leleménye abban, hogy az 1965-ös NB1/B-s bajnokságban három, azonos pontszámmal záró csapat közül a DVTK jutott fel másodikként az élvonalba?

Hogyan élték meg, hogy 1970-ben rövid időn belül egykori szeretett játékostársukat, Szucsányi Bandit, majd edzőjüket,Tátrai Sándort is elveszítették?

1970 szeptemberében miért nem azzal a géppel utazott a DVTK a kijevi tornára, amely Kijev közelében lezuhant, és amelyre már meg volt váltva a jegy a csapatnak? A beszélgetés során kiderül, kinek „köszönhette” a csapat az életben maradását.










És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. slózi
2019-07-05 06:56:10 Barna öves, Őstag
Lehet, néhányan NEM IDETARTOZÓNAK FOGJÁK "VÉLELMEZNI" majd azt, amit most ideirandó vagyok. Mégis leirom "most ébredt gondolataimat", mert ha jobban belemélyedünk, mégiscsak idevágónak láthatjuk. Miről van szó?
Arról, hogy Budapesten elkészült a Vasas új, Illovszky Rudolf-ról elnevezett "csodastadionja", amelyik valóban nagyon szép, és remélhetőleg jó is. Természetesen őszinte szivvel örülök ennek, sőt még azt is a legőszintébben kivánnám, hogy a Fáy utcai stadion anyacsapata a Vasas mihamarabb NB1-es futballegyesületként fogadhassa a "mieinket" a DVTK-t itt, merthogy ők most még csak az NB II-ben dekkolnak. Viszont.
Azt láttam, hogy a Vasas-Stadion néhány folyosói falán "föliratok", "sport-újságírói" "csúcs-bölcselmek" és régi Vasas játékosok--pl. a valóban kiváló kapus: Plattkó Antal--és mások "épületes okoskodásai", és hatásosnak vélt, valójában CIMERES BUTASÁGAI olvashatók, valakiknek esetleg örökemlékű, de nekem nagyon primitiv-buta "lózungokként"--talán hangulatfokozóként, talán rosszul értelmezett sportnevelői szándék jeleiként-jelzéseiként--melyeket szó szerint HADD' NE IDÉZZEK IDE! De! Nekem ELÉG(!) az hozzá, hogy ha arra gondolok, hogy annakokából, hogy nálunk, a mi "új"--vagy már nem is annyira új--diósgyőri stadionunkban--NINCSENEK(!!!) ilyen CSODAIDÉZETEK, hát, EZÉRT(!) BŐSÉGES HÁLÁT ADOK A MINDENHATÓNAK.....Futballozzunk, drukkoljunk és örüljünk a sikereinknek--a DVTK és a magyar SPORT sikereinek. És az sem baj, ha néha- néha megiszunk egy-egy korsó finom sört emellé. Csak ne "okoskodjunk-bölcselkedjünk" --szamárságokat pláne ne--nagyon hitelesnek vélve...sajátmagunkat.

P.s.: Mindezt úgy irom le: TUDOM-ISMEREM a Fáy utcai Vasas stadion folyosóinak falára vésett "adomák" és "csúcsbölcselmek" forrását, de nem vésem ide--épp az illető(k) erkölcsi "tisztántartása"-hagyása érdekében.
6. slózi
2019-06-30 09:16:23 Barna öves, Őstag
Köszönöm szépen András a tájékoztatást.
Jó, hogy kaptak a "régiek" legalább bérletet, de
1.) Nem volt ez mindég így;
2.) A "meccsbérleten túl" is "járna" Nekik NAGYOBB MEGBECSÜLÉS--akár városon belül, szélesebb körben is--akár véleményük kikérésével, akár sportügyekben való gyakoribb "sajtófölkeresésükkel", de még általánosabb, sportlétesitmény alapitással-épitéssel kapcsolatos dolgokban is.
3.) Tömegsportrendezvényi-általános egészségvédelmi dolgokban nemkülönben--természetesen csak akkor, ha ezeknek az idősödő embereknek--akiknek a sorába jómagam is tartozom--mindez nem okoz egyfajta nehézségeket-kellemetlenségeket.
Mégegyszer szeretettel köszönöm a tájékoztatást.
5. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 4. slózi
2019-06-29 18:06:23 Fekete öves, Veterán
Kedves Slózi!
Engedd meg, hogy pontosítsalak, mert egy nagyon fontos dolog nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű Vass Laci írásában.
Ugyanis kaptak Vass Laciék is bérletet a DVTK meccseire, csakúgy, mint azok, akiknek 100 fölötti élvonalbeli meccse van, de míg az Aranycsapat játékosai a VIP páholyban foglalnak helyet, addig a többi tiszteletbérletes egy oldalsó lelátón kapott helyet. Sőt, a rangidős Mustos is kapott tiszteletbérletet.
A hátrányos megkülönböztetést arra értette Laci, hogy mind koruknál fogva, mind a klub érdekében kifejtett munkásságuknak köszönhetően nekik is járna a "megkülönböztetett" bánásmód, nemcsak az Aranycsapat még élő játékosainak. És ebben mélységesen egyetértek Lacival.
4. slózi
2019-06-29 04:33:01 Barna öves, Őstag
".. A múltat nagyon fontos ismerni, tisztelni, hisz sokat taníthat, ami a jelenben, vagy a jövőben hasznos lehet"
Szóval. A "múlt" nemcsak "hasznos", hanem a múlt-ban ERKÖLCSI ERŐ REJLIK(!)--a jelen és a jövő öntudatos és bízó cselekvéseihez. Ez tapasztalat, akár a Real Madridnál akár a Barcelonánál akár a Bayern Münchnennél--hogy angol egyesületeket ne is emlegessek.
SEMMIFÉLE "TÚLZÁSNAK" nem vagyok--és nem is voltam--híve, a "múlton" való "öntépelődéses" túlzásnak sem. De könyörgöm: "itt és most" a DVTK "régi nagyjainak"--Kovács "Mustosnak", Vass Lacinak, Sikora Ferinek, Tamás Gyuszinak, Oláh Ferinek, Tatár Gyurinak, Salamon Jóskának, Veréb Gyurinak stb..stb..-- a megbecsülésével(!!!) kacsolatban, NEM HOGY "TÚLZÁSRÓL" NEM VOLT SZÓ (eddig legalábbis nem), de inkább megalázó ELTEMETŐ ELFELEJTÉSRŐL VOLT! Arról, hogy mintha Ők nem is lettek volna, sőt mintha már most sem lennének, pedig Ők--Istennek hála--közöttünk élnek.
Itt, ha "túlzásról" van szó, akkor a FELEJTÉS-MELLŐZÉS "TÚLZÁSA" áll fönn, nem más--szerintem legalábbis. És eddig legalábbis.
Nem utolsósorban azért, mert a jelenlegi DVTK-kat--sajnos--olyanok csinálják úgy-ahogy--akik a "régi" az "igazi" DVTK-ról úgyszólván alig-alig tudnak valamit-bármit. Annyit tudnak azért persze ,(és ne legyünk igazságtalanok!) hogy : " A DIÓSGYŐR RÉGI--1910-BEN ALAPITOTT--"PATINÁS EGYESÜLET"", meg "DIÓSGYŐRBEN-MISKOLCON MÉG VAN KÖZÖNSÉG VALAMENNYIRE....", OSZT' SLUSSZ! És ez a szemlélet ahhoz és annyihoz elég, hogy évről- évre éppencsak bennmaradjunk az NB1-ben, és valljuk be, már ennyinek is nagyon örülünk.
HA "EZ" és ennyi kell, ezt is lehet..de akkor az eredmény a "fönti".
3. KáGábor*
2019-06-28 09:17:42 Fekete öves, Veterán
Ezeknek a labdarúgóknak kijár a tisztelet. Az, hogy a klub ezzel nem foglalkozik, hiba! Szerencsére a lelkes szurkolók ezt megteszik. A múltat nagyon fontos ismerni, tisztelni, hisz sokat taníthat, ami a jelenben, vagy a jövőben hasznos lehet. VISZONT! Nem mintha itt erről lenne szó, de nem szabad túlzásba sem esni, a múlton merengeni, hisz van egy másik találó mondás is: Aki a múltat nézi, az seggel megy a jövőbe.
2. toki* |Válasz erre: 1. zorba
2019-06-28 08:16:49 Fekete öves, Veterán
+1.
1. zorba*
2019-06-27 21:01:20 Fekete öves, Veterán
Aki nem becsüli a múltját annak nincsen jövője.

A DVTK nem egy cég, nem egy üzleti vállalkozás, hanem egy család tele patrióta fanatikusokkal, nyakas borsodiakkal. A DVTK nem egy sima foci klub. Itt nem kell legendát építeni, mert a DVTK közösség maga a legenda. Itt siker esetén a címerért 10.000 szurkoló utazik idegenbe akár 180 km-t.

Igenis nagyon komoly múltunk van még ha nem is bajnoki kupáktól roskad a székház. Mindig is az egyik legerősebb vidéki futball fellegvár voltunk, vagyunk és leszünk.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...