Banner

Sántha Gergely a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi tagja lett

Szerző: Jáborcsik András | 2019-05-09 23:10:00

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége tisztújító küldöttgyűlést tartott május 7.-én - adta hírül a Szövetség honlapja, a hunbasket.hu. És hogy ez mennyiben érint minket, DVTK szurkolókat? A küldöttgyűlésről megjelent beszámoló szerint az MKOSZ elnökségében Leisztinger Tamást, a DVTK tulajdonosát Sántha Gergely, a DFC Kft. ügyvezetője váltotta.


A tisztújító küldöttgyűlésen személyi kérdésekről is döntöttek. Az egyhangú szavazás alapján az elnök Szalay Ferenc maradt. Pukler Gábor, Becsky István, Halm Roland, dr. Teszler Sándor, Fűzy András, Sitku Ernő, Bokor Ákos és dr. Cser-Palkovics András maradtak a 10 fős elnökség tagjai, Németh Károly és Leisztinger Tamás helyett pedig Sántha Gergely, illetve Hajdu Péter kerültek be.


A beszámolók ismertetését és az új elnökség megszavazását megelőzően Dr. Villányi Antal külön elismerésben részesült az elmúlt évtizedekben végzett felbecsülhetetlen munkájáért.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, hogy a fejlődéshez stabil háttér kell a sportág minden területén. Az utánpótlásban női vonalon nagyszerű munka folyik, ezt a korosztályos Európa-bajnokságokon elért eredmények fényesen bizonyítják. Ugyanezt kell elérni férfi vonalon is, ezért a jövőben nagyobb hangsúly kerül a minőségi munkára és arra, hogy az egyes utánpótlásműhelyek mennyi NBI-es és válogatott játékost nevelnek ki.

A küldöttgyűlés elfogadta a 2018-as év beszámolóját és a 2019-es évre vonatkozó stratégiát.


forrás: hunbasket.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

2019-05-11 07:44:37 Fehér öves, Lelkes újonc
De ráér, bazmeg...

http://kereso.napirajz.hu/sticker/deraertek.jpg
10. Csabi K
2019-05-10 16:40:02 Kék öves, Tag
Ez a srác nem is sánta.. azok mi vagyunk.. ő a púp.
9. grosser
2019-05-10 15:24:18 Piros öves, Veterán
Röviden, tömören csak egy mondat, a foci után a kosárszakosztályunkat is tönkre akarja tenni ez a p-----y?
8. dge840
2019-05-10 11:52:07 Barna öves, Fanatikus tag
Milyen jo lett volna ha Benczes maradhatott volna felcsuton... santhat meg utanakuldtok volna... most nem kellene a kiesesen szorongani.....
7. Szabó József* |Válasz erre: 3. dvtk-3534
2019-05-10 10:19:02 Fekete öves, Veterán
Így bizony.
2019-05-10 10:08:39 Piros öves, Őstag
Úristen!
5. dge840 |Válasz erre: 1. achilleus68
2019-05-10 09:21:17 Barna öves, Fanatikus tag
Orulj neki! Legalabb kevesebb ideje marad a Diosgyore!!:-))) Hajra Diosgyor!
4. dge840
2019-05-10 09:19:18 Barna öves, Fanatikus tag
Szegeny kosarasok! Biztos viszi oda is a szakertoit.......
3. dvtk-3534*
2019-05-10 09:18:26 Fekete öves, Veterán
Inkább az a kérdés miért nem maradt LT ?

Lehet elkezdte a visszavonulását???
2019-05-10 09:03:20 Fekete öves, Veterán
R.I.P. Kosarlabda.
Szegyen, hogy oda is ilyeneket engednek.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...