Mennék és maradnék

Biztos vagyok benne, hogy nem csak bennem van kettős érzés a szombati meccsel kapcsolatban, hanem sok szurkolótársamnak is nehéz lesz az indulás. Akárhogy is nézzük, egy olyan pillanat érkezik el az életünkben, amit vártunk már nagyon, de mégis nehéz felhőtlenül örülni. Elvész majd a történelmünk, a fiatalságunk egy része, és valóban csak az emlékeinkben él majd tovább. Gyermekeink már az európai focit látják a televízió képernyőin és a virtuális világ legmodernebb stadionjaiban játszák a Fifa 17-et. Az emlékük is kevesebb a jelenlegi stadionnal kapcsolatban, de van egy korosztály akiknek ez a létesítmény sokkal többet jelent.

Ők azok, akik gyermekként léptek be először a szentélybe, mára viszont már ők is szülők és saját gyermekeiket vezetik kézenfogva. Mondhatjuk, hogy ők ebben a stadionban cseperedtek fel. Sokan vannak köztünk, akiknek nem csak meccsnapokon volt otthona ez a stadion, hanem a hétköznapjaik fontos része is volt. Akik atlétikai versenyekre jártak ide, vagy súlyt emelni, fociedzésre. Erőnléti edzésként a folyosó lépcsőin ugráltak, mert akkor ez még teljesen elfogadott volt.

Ma még a mindennapjaink része ez a stadion. Elautózunk előtte, lopva benézünk a pályára, hogy mi történik éppen az üres arénában, mert DVTK szurkoló nem tud úgy elmenni előtte, hogy ne kukkantson oda. Pár hét múlva viszont már csak történelem lesz és az emlékeinkben él tovább. Emlékezünk majd nagyszerű csatákra, szomorú kiesésekre, fantasztikus feljutásokra, pályára berohanásra, óriási gólokra, rettenetes potyákra, bírói tévedésekre, tömött lelátókra, gólörömittas ölelkezésekre, dörrenő egyenesre, rettentő “Hé fiúkra”.

Egy meccsünk van még. Nem is akármilyen. Szerencsére olyan ellenfél érkezik hozzánk, amelynek jelenléte biztositja azt, hogy ne legyen unalmas, ami a pályán történik majd. A lelátó viszont más terület. Ott nekünk nem lesz ellenfelünk. Hetek óta készülnek a csoportok erre az eseményre, bízhatunk benne, hogy nagyot fog szólni. Aki olyan szerencsés, hogy jegyet tudott szerezni, az támogassa őket a hangjával, hogy utoljára még nagyot szóljon a stadion, és aztán elhallgasson örökre.

Mindegy ki lép pályára. A lényeg az, hogy átérezze, milyen eseménynek a részese és ehhez méltó módon harcoljon a csapat sikeréért. Mi ott leszünk és pokoli hangulatot teremtünk majd, így adva biztos hátteret egy jó csatához. Élvezzék a játékot, ahogyan mi is élvezni fogjuk majd a futballhangulatot, ami egyre kevesebb stadionban fellelhető. “Csak egy nap az élet, fiúk!”

Tippem:2-1