Banner

Isten éltessen, Tanár Úr!

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-29 19:12:00

A Tanár Úr 25 évesen igazolt Szegedről Diósgyőrbe, az átigazolási papírját a peronfelügyelő pecsétjével hitelesítették a szegedi pályaudvaron az átigazolási határidő letelte előtt fél órával, olyannyira nem akarta elengedni a szegedi vezetés.

Azok a szerencsések, akik látták játszani Kutasi Lacit, tudják, miért kapta a Tanár úr becenevet. Diósgyőrből verekedte be magát a nemzeti és az olimpiai válogatottba, mindkét együttesben 6-6 alkalommal lépett pályára. Emellett bajnoki bronzérmes, kétszeres MNK győztes, a veszprémi kupadöntőn varázslatosan nagy gólt ragasztott Fükő Sanyi szögletéből Mészáros Bubu hálójába, amivel megadta az alaphangot a csodálatos kupagyőzelemhez.

Délvidéki gyerekként hamar belopta magát a diósgyőri szurkolók szívébe. Óriási szeretet övezte és övezi a mai napig a miskolci drukkerek részéről.

Laci elmondása szerint "diósgyőri pályafutásom életem legszebb, legizgalmasabb, legszenvedélyesebb és csak szuperlatívuszokban kifejezhető éveit jelentette".



A Tanár Úr visszaemlékezéseit 2012-ben és 2013-ban folytatásokban közöltük. Ő volt az első fecske az amigeleken.hu "Legendáink" sorozatában. Mivel Laci már akkoriban is aktív volt a facebookon, könnyen ment vele a kapcsolat felvétele. Elküldtem neki a kérdéseimet és nagy-nagy örömömre valamennyire terjedelmes választ kaptam.

A Tanár Úr 71. születésnapja alkalmából ezeket osztjuk most meg Veletek újra.


Kattintsatok a lenti linkekre és utazzatok egyet az időben, vissza az Aranycsapat korába!


Pályafutásom kezdete és a Diósgyőrbe igazolásom története >>>>

Így fogadtak az újdonsült csapattársak >>>>>

A "CSAPAT"-ról >>>>>

Így kaptam a Tanár Úr becenevet >>>>>

Szabó Gézáról, a válogatottságról és a Szegedre történő hatzatérésről >>>>>


Kedves Laci! Nagyon boldog születésnapot kívánunk !




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. abori |Válasz erre: 6. kisbe
2020-07-31 07:15:34 Lila öves, Fanatikus tag
Gólya, gólya, hosszú lábú gólya...Istenem mennyit énekeltük! Amikor már a Hódgép-Metripondban játszott itt voltak Diósgyőrben MB II.-es bajnokin és nyertek is 2:0-ra, de a Tanár úr hatalmas ünneplést kapott. Még Csáki Józsi bá is kérlelte, hogy jöjjön vissza ( a maga stílusában :)).
6. kisbe
2020-07-30 19:30:42 Piros öves, Őstag
..."lobognak a piros-fehér zászlók, megtapsolják a Kutasi Lászlót..bravó Laci így kell ám szerelni, Kiss Lacit a salakra kitenni"...Boldog Születésnapot.!...
5. betyarok
2020-07-30 18:43:49 Fekete öves, Őstag
Isten éltessen Kun! Bizony, mit nem adnánk egy ilyen elszántságú és tehetségű mai balhátvéd gyerekért! De már más idők fújnak. Voltak itt hozzászólások a fiatalszabályok, a fiatalok, utánpótlás dolgában, a legtöbb hozzászólás az elhivatottságról vagy annak hiányáról szól. ha ma labdarúgónak adja fejét egy fiatal, nagyrészt a pénzről álmodik és nem a dicsőségről: pontosabban, elképzeli, hogy egy csúcs klubban játszik csúcs fizetésért valahol Európában, a régiek azt képzelték s gondolatban ezerszer lejátszották, hogy tizezrek ünneplik őket egy gól után. Persze ez nem ilyen sarkos, de ez az irány, amit tudomásul köll venni. A Klubnak lenne a feladata, hogy olyan olyan körülményeket teremtsen, ami megfelel napjaink elvárásainak: jó pénzt, kiszámitható jövót, előrelépési lehetőséget biztosit a játékosoknak s ha mindez Diósgyőrben valósul meg, meglesz a dicsőség is.
4. vebgy*
2020-07-30 00:38:13 Fekete öves, Veterán
Atyavilág...újra csak elmondom, na Ő balhátvéd volt... a legnagyobbak közül ! Bár csak olyan stabil lábakon állna a védelmünk, mint az övé volt...
3. betyarok
2019-08-01 12:38:46 Fekete öves, Őstag
Isten éltesse a Konok Kunt! Hatalmas futbalista és sportember! De büszke voltam rá, mikor az év labdarúgója lett és a Képes Sport poszterén szerepelt "jutalmul". Nagy szó volt vidéki létére! A válogatottban is úgy emlékszem volt egy baloldali felfutás-beadása, amiből gól lett. Hogy a bánatba telt el ennyi idő?!
2. miskolci
2019-07-30 12:21:47 Barna öves, Fanatikus tag
Még nagyon sok,emlékezésekben gazdag boldog születésnapot kívánok! Mindig jó ilyen interjúkat olvasni!
2019-07-29 22:23:42 Fekete öves, Veterán
Isten éltesse!

Hú, ha manapság is ilyen munkabírású játékosaink lennének...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...