Egy ember, aki megszerette a Diósgyőrt - Kutasi László - 5. rész

Szerző: Jáborcsik András | 2019-07-21 20:59:00

Nagy-nagy örömünkre folytatódik honlapunkon a Diósgyőr szurkolók által Tanár Úrnak becézett Kutasi László visszaemlékezése. Azok a szerencsések, akik látták játszani a Veréb – Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Fükő, Tatár, Görgei – Borostyán, Fekete összetételű diósgyőri Aranycsapatot, biztosan emlékeznek rá, hogy Laci játékát mindig a hatalmas munkabírás és a megbízható, egyenletes teljesítmény jellemezte. A diósgyőri Aranycsapat tagjaként kétszeres MNK győztes, egyszeres bajnoki bronzérmes és egyaránt hatszor szerepelt a nemzeti tizenegyben és az olimpiai válogatottban. Odaadó játékával méltán vívta ki a diósgyőri szurkolótábor tiszteletét és szeretetét.

Ezúttal az interjú 5. része következik:


Talán kevesen tudják, hogy Neked a Tanár Úr mellett volt egy másik beceneved is. Meséld el légy szíves, hogy mi is az a mozambó!

A mozambó egy kitalált név, amely egyesíti az akaratot, az elszántságot, a győzni akarást és minden olyan tulajdonságot, ami hozzásegíti az embert, a sportolót a minél jobb eredmény eléréséhez, figyelmen kívül hagyva a saját testi épségét! Azt hiszem, a mozambó a szamuráj hétköznapi neve! Már nem emlékszem, ki ragasztotta rám, de túlságosan nem tiltakozom ellene, mert sok igazság van benne, habár a többi játékostársamat is nyugodtan lehetne vele illetni!

Igazak a mendemondák Szabó Géza legendásan kemény alapozásairól, edzéseiről?

Ezek nem mendemondák, hanem nagyon is valós események! Az eredmények legtöbbször csak utólag igazolják az elvégzett munka eredményességét, sikerességét, de mi már menet közben éreztük, hogy ennek a kemény munkának meg kell, hogy legyen az eredménye. Jóllehet, nekem voltak módosító javaslataim, mint logikusan gondolkodó embernek, de Géza figyelmen kívül hagyta azokat és nem élt a segítés lehetőségével! Mivel a CSAPAT törzse jól bírta a terhelést, hát edzettünk keményen! Néha volt kisebb-nagyobb zúgolódás, de a többség - Géza szerencséjére - értelmes ember volt, akik tudták, hogy áldozat nélkül nincsen győzelem, így a kínok-kínját kiállva is tettük a dolgunkat, bízva az elvégzett munka eredményességében, ami szép lassan meg is hozta a gyümölcsét!

Több emlékezetes esemény is tanúsítja ezeknek az edzéseknek a keménységét, nem beszélve Szabó Géza edzésterveiről, amelyek ékesen tudnák bizonyítani, hogy milyen kemény munkát végeztünk! Legendásan emlékezetes alapozások voltak Szegeden a repülőtéren fél méteres hóban, nem beszélve a Csongrádon 32-33 fokos melegben melegítőben végzett két órás edzésekről, vagy a kazincbarcikai iskola pályáján rendezett agóniafutamokról, és a Diósgyőri Stadion futópályáján időre végzett ólommellényes, hosszú-, közép-, és rövidtávon tett határterheléses futásokról!



A Nyíregyházán két héten keresztül végzett „gyilkos” futamok, a miskolci repülőtéri országos futóversenyre való felkészülések mind-mind a rémálmok kategóriájába tartoznak! Abban az időben még az ellenségemnek sem kívántam volna, mert egészen bizonyos, hogy, aki nem volt elég edzett ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzéséhez, bizonyosan szörnyet halt volna! Az az igazság, hogy, amikor Salgótarjánban játszottunk, akkor az ottani játékosoktól már hallottunk rémhíreket, mivel előtte Géza ott volt testnevelő tanár és pályaedző, de minden képzeletünket fölül múlt, amit el kellett végeznünk, át kellett élnünk! Így visszaemlékezve, azonban már csak jó bulinak tűnik és mivel eredményes volt, azt hiszem, senki nem bánja, hogy végigcsináltuk!!!

Azt tudom, hogy amikor visszakerültem Szegedre, az itteni edzők nem tudtak olyan fizikális gyakorlatot kitalálni, amit játszi könnyedséggel ne tudtam volna elvégezni. Időnként esténként plusz munkát kellett végeznem, hogy erőnlétileg ne essek vissza, pedig Kaszás Gabinál is voltak kemény edzések, de Szabó Géza edzéseit meg sem közelítette. Azt hiszem, hogy NB I-es ellenfeleink is észrevették, hogy erőnlétileg az akkori viszonyok között legyőzhetetlenek vagyunk!

Egyaránt hatszor szerepeltél a felnőtt válogatottban és az olimpiai válogatottban is. Milyen emlékeket őrzöl erről, ki lehet emelni ezek közül bármelyiket is?

Meghívásom a Magyar Labdarúgó Válogatottba bizonyos szempontból meglepetés volt, de bizonyos szempontból érthető és előre látható volt.

A meglepetés abból adódott, hogy vidékről azokban az időkben nemigen válogattak be a válogatottba játékosokat, mivel teljes volt a főváros centrikusság! Az, hogy 1979-ben kaptam egy lehetőséget Kovács Ferenc szövetségi kapitánytól, az annak lehetett a következménye, hogy a kapitány előtte a Videoton edzője volt és tapasztalhatta és láthatta a saját szemével, hogy a vidéki játékosok között is vannak olyanok, akiket nyugodt szívvel be lehet válogatni! Utólag értékelve köszönet Feri bácsinak a lehetőségért, amit úgy érzem, hogy valamilyen mértékben meg is szolgáltam. Első válogatott mérkőzésemet a nagyon erős NDK válogatottja ellen játszottam. 3:0-ra nyertünk és a szurkolók szavazata alapján a mérkőzés legjobbjának bizonyultam, megelőzve Törőcsik Bandit és Nyilasi Tibit!


A magyar válogatott Katzirz - Török, Kocsis, Nagy Antal, Kutasi - Csapó, Nyilasi, Zombori - Szokolai, Törőcsik, Tiber felállásban lépett pályára

A csapatképen Kutasi balról a hetedik helyen áll


Tekintsétek meg a mérkőzés összefoglalóját!

A meccs első gólja Kutasi beadásából születik. Érdekesség, hogy a harmadik gólt a 60. percben csereként beálló Tatár Gyuri szerezte a meccs 67. percében.


A meccs utáni napon a Magyar Televízió vendégei voltunk, Vitray Tamás volt a műsorvezető. Emlékszem, Pásztor Józsival a hátsó székeken foglaltunk helyet az esélytelenek nyugalmával. Villámcsapásként ért a hír, amikor Vitray Tamás nyilvánossá tette a szurkolók szavazatának végeredményét és közölte, hogy a két újonc - Nagy Antal Bp. Honvéd és Kutasi László DVTK közül - közül az egyik újonc, a DVTK balhátvédje nyerte a szavazást! Nagyon meglepődtem, de nagyon örültem a megtiszteltetésnek! Ki kellett mennem átvenni a fölajánlott díjat és néhány szót beszélgettünk a mérkőzésről, az érzéseimről, a jövőről.

A meglepetés olyan nagy volt, hogy még fotót sem találtak hirtelen rólam és így a másnapi Labdarúgásban egy mérkőzés jelenetéről retusálták le mellőlem a jelenlévőket!

Ez kb. olyan eset volt, mint amikor először 1976-ban Hatvanban megnyertük a Magyar Népköztársaság Kupát. Az akkori sportvezetést annyira meglepte a győzelmünk, hogy még a Kupát is Budapesten hagyták, hogy majd ott adják át a Bp.Vasasnak! Az igazi Kupaátadásra néhány nappal később került sor Diósgyőrben a Lenin Kohászati Művek Vendégházában.



Visszatérve az NDK-s mérkőzésre, nagyon boldog és büszke voltam, mert senki nem tudta a mai napig, hogy két súlyos sérüléssel játszottam végig a mérkőzést, olyan adrenalin termelődés mellett, hogy nem tudtam törődni magammal, csak tettem a dolgomat a lehető legjobban, aminek az esti szavazás végeredménye lett a következménye! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy 1975-ben történt kulcscsonttörésemet kétszer kellett megoperálni és végül egy 10 cm-es fémlemezzel a vállamban játszottam. A másik sérülést a mérkőzés első felében szereztem, amikor a rendkívül erős és erőszakos német csatár Dörner, egy kemény könyökléssel eltörte a jobb oldalamon az egyik bordámat. A nagy izgalomban és a természetesen felfokozódott adrenalin miatt, szinte nem is éreztem a fájdalmat! Bezzeg a következő napokban!!!!) Egyszóval, minden tekintetben ez volt életem legemlékezetesebb mérkőzése! A második helyen az 1979 nyarán Románia ellen játszott Olimpiai Előselejtező mérkőzés áll. Az Olimpiai Válogatott szövetségi kapitánya Dr.Lakat Karcsi bácsi volt és a magyar keretben kilenc Diósgyőri játékos szerepelt. A Magyar Labdarúgó Szövetségben ezért úgy döntöttek, hogy a mérkőzést Diósgyőrben rendezik meg. A 30 ezer Diósgyőri szurkoló meg is hálálta a bizalmat, mert olyan hangulatot teremtettek, hogy még a „halottak” is föltámadtak volna!!!! Győztünk 3:0-ra és a győzelem a további selejtezők előfeltétele volt.

A másik két mérkőzést is Diósgyőrben játszottuk és büszkén vallhatom, hogy - köszönve a játékostársaknak és a SZURKOLÓK-nak - még gólt sem kaptunk a Lengyel és a Csehszlovák csapattól (3:0 és 2-0)! A többi A Válogatott, B válogatott, Olimpiai Válogatott, UEFA Kupa, Bajnoki mérkőzések mind-mind nagyon kedvesek a szívemnek és azt hiszem, hogy azoknak a szurkolóknak is, akiknek volt szerencséjük látni valamelyik mérkőzést!



1980-ban, 31 évesen igazoltál vissza Diósgyőrből Szegedre. Mi volt az oka a váltásnak?

Erre a kérdésre nem szívesen válaszolok, mivel nagyon hasonló körülmények között kellett távoznom Diósgyőrből, mint mostanában Luque-nak! Az biztos, hogy jobb vezetői hozzáállással, egy kis hozzáértéssel, türelemmel, tapintattal, sokkal kevésbé lennének fájdalmasak ezek a távozások!

Egyedüli haszon az eltávozásommal, hogy Szegeden az utóbbi 100 év legjobb játékosai közé választottak. Legjobb védőként lettem ötödik a rangsorban és csak olyan nagyságok előztek meg, mint Sándor Csikar, Kocsis Lajos, Baróti Lajos és Gujdár Sándor. Ez nagy büszkeséggel tölt el, de nem csillapítja a Diósgyőrből való távozásom fájdalmát!



Az igazsághoz hozzátartozik még annyi, hogy a családomnak is nagyon hiányzott a Tisza vize! Tudjátok! „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza!” Ezt a szállóigét én utólag így fogalmaznám meg: „Ki a Szinva vizét issza, vágyik annak szíve vissza!”

Még annyit, hogy volt egy vezető, aki utólag, mikor már leállíthatatlanok voltak az átigazolási folyamatok, megkérdezte, hogy mit tudna tenni azért, hogy maradjak Diósgyőrbe! Ez az EMBER nem a csapat vezetője volt, hanem egy olyan, akiket mostanában nem szeretnek Diósgyőrben!!!! Erről a kérdésről csak ennyit szeretnék írni!


Sportbaráti üdvözlettel: Kutasi László




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...