A bizalom és a miskolci tűz

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-18 14:40:00

„Először a fegyverekről mondj le, majd az ételről, a bizalomról ne mondj le soha. Az ember nem élhet bizalom nélkül. A bizalom fontosabb, mint az élet.”


Ezzel a Konfuciusz idézettel nyitja "Budafok-DVTK és a sztárfizetések" című blogbejegyzését Simon Zoltán az nb1.hu-n olvasható blogjában. Ebben a szombati Budafok-DVTK mérkőzéssel kapcsolatban írja le gondolatait.

A mi csapatunkat érintő részekből szemezgetünk.


A vezetést a volt diósgyőri, Oláh Bálint fejesével szerezték meg a hazaiak, a nevezett egyébként megérdemelte, hogy megszerezze a második gólját az élvonalban (az elsőt 2016. 07. 23-án szerezte, amikor a DVTK 2-1-re verte az Újpestet), de nemcsak a tegnapi mérkőzésen, hanem az eddigi pályára lépése alkalmaival mutatott teljesítménye miatt is.

Méghozzá azért, mert minden pillanatban alázatosan, a csapat érdekeit szem előtt tartva tette a dolgát, ráadásul jól és hatékonyan, mert remekül szűri meg az ellenfelek támadásait a pálya tengelyében minden irányban, és még jól is játssza meg a megszerzett labdákat.

Mindent elmond róla, hogy az első perctől az utolsóig a pályán volt eddig a Budafokban a HLSZ statisztikái szerint.


Fiskális értelemben a Diósgyőr sem rugaszkodott el a valóságtól, ezért dicséret illeti a klubvezetést, ám valami még sincsen rendben a csapatnál.

A DVTK évek óta éppen csak bentmarad az NB I-ben, de szerintem most van a legnagyobb bajban. Miközben a Budafok már 1-0-ra vezetett, néha néztem a cseréket a kapuk mögött. A hazaiak bevetésre készen voltak és látszott rajtuk, hogy játszani is akartak (végig mozogtak), míg a miskolciak többnyire csak álldogáltak, Márpedig így sem fizikailag, sem mentálisan nem lehet jól beszállni egy mérkőzésbe.


A DVTK játékosai mentek előre a félidőkben, a második játékrészben többször mezőnyfölényben voltak, helyzeteik is kialakultak (nemhiába jeleztük, hogy Póser volt a mezőny legjobbja), de az igazi miskolci tűz, ami egyébként az ultráikat jellemzi, nem igazán volt meg bennük.

A DVTK fanatikusai végig hangosak voltak, jól szurkoltak, de egy idő után jelezték, hogy mennyire gondolják gyengének a csapatuk teljesítményét, és akkor sem fukarkodtak a számonkéréssel, amikor a csapatot maguk elé rendelték a találkozó lefújása után.

Sokatmondó, árulkodó jelenetsor volt, ahogy megszeppenve fogadtak (nem először) szót nekik a DVTK felszereléseit viselők.


A találkozó lefújása után Feczkó Tamás, a DVTK szakvezetője, érthető okokból csalódottan nyilatkozott, beszélt a sok helyzetükről és arról, hogy nem érdemeltek vereséget.

Azt én teszem hozzá, hogy a játék képe és a kialakított helyzetek száma miatt igaza van, de egyéb, legfőképpen hozzáállásbeli okok miatt, nem véletlenül lett az a találkozó végeredménye, ami.


Kattints ide és az nb1.hu-n olvasd el a teljes bejegyzést >>>>>>>


forrás: nb1.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
5. slózi
2020-10-21 07:16:33
Én nem tudom, kik tehetnek arról, hogy "IDE" JUTOTTUNK. Ám nem lehet véletlen mindez--amiben most vagyunk--, mert a Világon semmi nem történik OK nélkül--legföljebb mi szurkolók nem ismerjük vagy nem ismer(HET)jük ezeket az okokat.
Persze. Föltételezéseink azért VANNAK az okot vagy okokat illetően.Tény: meglehetősen sok játékos játszik más csapatokban Berecz-től kezdve Oláh Bálinton át Verpecz-ig és Eperjesi-ig, Hornyák-ig, Boros-ig, Huszák-ig, Takács Tamásig, akiket mások "használnak"...így-úgy-amúgy. És még azt sem állitom, hogy ott ahol játszanak, ott ők húzzák-viszik a csapatot. De!
Ha egy Paksban egy Hahn János vagy egy Bertus Lajos vagy egy Gévay "benn tartják a csapatot"--úgy-ahogy, vagy egy Zalaegerszegen egy Nagy Tamás--aki szintén játszott nálunk--EGY BEDI VALAMIRE MÉGISCSAK "JÓ", vagy egy Polényi Siófokon valamire UGYANCSAK mégis jó, akkor nálunk ugyan miért nem jó.? Miért "nem teremnek" Diósgyőrben amolyan Babati-k, "puskásos" Tóth kapusok békéscsaba Uram nevű kapusok?
NEM VÉLETLEN AZ, HOGY ÉVRŐL ÉVRE A KIESÉS SZAKADÉKÁNAK SZÉLÉN LAVIROZUNK. ENNEK VALAMILYEN STRATÉGIAI HIBA(!!!) AZ OKA, DE HOGY MI AZT ÉN NEM TUDOM...BÁR SEJTEM. Olyan HIBA, mely folyamatosan fennáll, és évről évre PERMANENSEN MEGMARAD! Persze "az", hogy én nem(!) tudom, MI EZ A HIBA, az nem csoda! Ámde hogy azok sem tuudják, akik tőlem jóval közelebb a "tűzhöz", BENNFENNTESEN ÉS BEAVATOTTAN SEM UDJÁK, SŐT, "rendes" pénzekért "dolgozva" sem tudják--MERT HA TUDNÁK TENNÉNEK ELLENE-- nos az, kiSSÉ furcsa..nekem legalábbis.ALIGHANEM SOKAN ÉLNEK A DIÓSGYŐR-BŐL ÉS NEM A DIÓSGYŐR-ÉRT! MEGGYŐZŐDÉSEM: EZ A BAJOK-PROBLÉMÁK FŐ OKA, csak ezt öléggé ciki kimondani, de ki kell!
4. vebgy
2020-10-18 23:18:30
Jönnek a változások..csak félek, kevesek lesznek...
3. tamaskpt |Válasz erre: 2. totalrecar
2020-10-18 16:58:33
Úgyis volt egy másik medve is most az Újgyőrin, a druszája megmutathatná neki az utat vissza a Nyírségbe.
2. totalrecar
2020-10-18 16:49:57
Sajnos már a játékosok sem hisznek Feczkó Mackóban.
Kihunyt az icipici láng is...
1. tamaskpt
2020-10-18 16:37:27
Feczkó teljesen randomizált és végletekig halogatott cseréit kiismerve én se hajtanám meg magam túlzottam a kispadról.
BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...