Banner

A röplabdára is várunk minden DVTK-szurkolót!

Szerző: objektív | 2017-09-22 14:07:00

Vasárnap 15 órától a miskolci Generali Arénában kezdi el a bajnoki szereplést a DVTK újjáalakult röplabda csapata az MVSC ellen. A belépés ingyenes, várunk minden szurkolót!

A bajnoki rajt előtt Toma Sándor vezetőedző elmondta, hogy sikerült kialakítani a csapatot, amihez még érkezhetnek új játékosok. - Mivel a röplabdázók zöme NB I.-es múlttal rendelkezik, ezért a felkészülés során elsősorban az erőnlétre kellett koncentrálni - tette hozzá. A célok kapcsán arról beszélt, hogy rövid távon az NB I.-es tagság megszerzését tűzték ki maguk elé, majd az élvonalban is meghatározó csapattá szeretnének válni.

- A legutóbbi toborzón sikerült úgy feltölteni az keretet, hogy két korosztályos csapatot is indít a DVTK az utánpótlás bajnokságban - büszkélkedett végül a sportszakember. - Elképzelésünk szerint mintegy száz főre szeretnénk felduzzasztani a DVTK röplabda szakosztályában edző fiatalok számát.

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2017-09-23 12:42:21 Fekete öves, Veterán
Halkan jegyzem meg, nagy tradíciója ennek sem volt Diósgyőrben...Én elégedett lennek EGY állandóan dobogóesélyes futball, meg EGY bajnokesélyes női kosárcsapattal. Pont.
6. samanhegy |Válasz erre: 5. Szabó József
2017-09-23 12:22:40 Piros öves, Őstag
Küldd ki az asszonyt focimeccsre, ott neki is terem babér!
2017-09-23 12:10:46 Fekete öves, Veterán
A családi béke fenntartása okán csak gondolkozok egyenlőre, hiszen a női röpi a popsiőrült férfiaknak ajtócsapkodás-esélyes lehet. :)
2017-09-23 10:14:40 Piros öves, Veterán
Tyű és pont az MVSC az első bajnoki ellenfél
2017-09-22 19:37:39 Piros öves, Veterán
Azért Illyés Miklósnak - volt olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónak - "szépen" sikerült leamortizálni az MVSC-t! :( Pedig xxxxxxxx az ürge! Na mindegy......, illetve dehogyis mindegy!

Moderálva: 2017-09-23 13:28:58

2017-09-22 19:25:40 Piros öves, Veterán
Ott leszek/szünk!
Véleményem szerint a legszebb sportág a női röplabda! :))))
HAJRÁ CSAJOK!!!!!
2017-09-22 15:49:04 Fehér öves, Lelkes újonc
Hajráhajráhajráááááá!!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...