Isten éltesse az örök szerelmeseket!

_{Szerző: | 2015-04-25 19:02:10}

A születésnapját ünneplő Női Szurkolói Klubot köszöntjük

Négy évvel ezelőtt néhány Diósgyőr szurkoló Hölgy gondolt egyet és megalakította a Diósgyőri Női Szurkolói Klubot. Facebook csoportjuknak immáron több mint 3400 tagja van, akiknek a DVTK iránti érzelmei töretlenek és megkérdőjelezhetetlenek. Jóban-rosszban kiállnak a csapatért és jó Anyaként próbálják oldani a feszültségeket, ahogyan teszik azt a családjaikban is.

Az amigeleken.hu azzal szeretné köszönteni a Hölgyeket, hogy újra megjelentetjük a csoport két prominens tagjával, Juhász Hildával és Bártfai Judittal korábban készített interjúinkat, illetve elnavigáljuk olvasóinkat a dvtk.eu oldalra is, ahol a csoport másik két adminjával, Dicsuk Ivett-tel és Kuczó Angélával készült beszélgetéseket olvashatjátok el.

Elsőként következzék a Juhász Hildával tavaly nyáron készült interjúnk, melynek címe: "Akiért még a fradista is majdnem diósgyőri lett"

Gyerekkora óta a szíve egy részét a Diósgyőr foglalja el, a nagy Öregek védőszárnyai alatt a csapatot idegenbe is elkísérve bejárta már az ország szinte összes NB1-es stadionját. A Diósgyőri Női Szurkolói Klub egyik vezéralakja. Juhász Hildával beszélgettünk.

Kinek az ötlete volt a Női Szurkolói Klub megalapítása? Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy Diósgyőrben ilyen sok Hölgy rajongója van a csapatnak?

Dicsuk Ivett fejéből pattant ki az ötlet, amikor 2011-ben Nyíregyházán játszott a csapat. Látta, hogy mennyi lány, csaj, hölgy volt a lelátón. Ő alapította a klubunkat, ahová hamarosan becsatlakoztam én is. Rengeteg jó dolgot csinálunk, különböző versenyeket, gyermekfotókat gyűjtöttünk a meccseken, amiből egy kisfilm is készült aztán. Szerveztünk egy női szurkolói fotózást is, amit országos figyelem kísért. Az idén volt a 3. születésnapunk, amit az aktív tagokkal meg is ünnepeltünk, majd az akkor éppen kórházban fekvő Kádár Tomit meglátogattuk és vittünk Neki a születésnapi tortánkból.

Egyszerűen szeretjük a focit, és imádjuk a Diósgyőrt! Büszkék vagyunk arra, hogy Mi nem csak a Kedvesünk, családtagunk, barátunk miatt járunk a meccsre

Ki plántálta beléd a csapat szeretetét? Mióta jársz Diósgyőr meccsre és ki vitt ki az első meccsekre?

A Diósgyőr szeretete szerintem velem született. Az apukám vitt ki először, méghozzá 1970-ben. Azokra a meccsekre már nem nagyon emlékszem, csak a hangulatára, de szerelem volt az első látásra. Önállóan 1976-tól járok meccsre, akkoriban Csáki Józsi bácsi és Kalmár Bálint, mindenki Bálint bá'ja "vigyázott" rám. Kubonyi Ibolyával ketten voltunk csajok, akik minden meccsen ott voltunk, még idegenben is. Az öcsémet én hordtam edzésre, de jómagam is fociztam, először az Unió Áfészban, majd a Miskolc Postás SE-ben, és részt vettem az Első Női Labdarúgó Bajnokságban is.

Fiatal korod ellenére már rengeteg nagy csatát láttál, megéltél fényes sikereket és csúfos bukásokat. Ott voltál Gyöngyösön és Veszprémben is a korábbi Magyar Népköztársasági Kupa döntőkön. Hogy emlékszel vissza ezekre a sikerekre?

A fiatal kor nálam már nem tényező, és bizony tanúja voltam a többszöri kiesésünknek is, sírtam, mikor alsóbb osztályokba száműztek Minket, és volt olyan, amikor 2 csapatunk is volt. Természetesen szívesebben emlékezem vissza a szép, sikeres időkre. Veszprémben és Hatvanban is ott voltam természetesen, és hol sírtam, hol nevettem örömömben. Soha nem felejtem el egyetlen másodpercét sem!

Kik voltak a kedvenc játékosaid az akkori Diósgyőrből?

Borostyán Misi leheletfinom cseleit, játékát nagyon szerettem. Sokszor kiabáltuk, hogy „Táncolj Misi!”. Veréb Gyuri a kapuban, Kutasi Tanár úr, Salamon Józsi, Szántó Gabi, nos ez volt a védelem netovábbja. Teodoru Borisz kitűnő emberfogó volt, nem sok lehetősége volt annak, akire Ő vigyázott. Tatár Gyuri huncut vagánysága is kellett ahhoz, hogy ilyen "Aranycsapat"-unk legyen. Szabó Géza bácsi remekül fogta össze a fiúkat, és igazi csapatot kovácsolt Belőlük.

Nagyon szerettem a Tornyi-féle csapatot is, ebből főleg a Kulcsár-Egressy páros volt a kedvencem.

Milyen emlékek ébrednek Benned az Aranycsapat KEK és UEFA kupa meccsei kapcsán?

Az összes hazai meccsen, a Besiktas, a Rapid Wien, a Dundee United, a Hajduk Split, a Kaiserslautern és a Celtic ellenin is kint voltam. Imádtam mindet! Az is csodálatos emlék, amikor a Magyar olimpiai válogatott a Diósgyőrre épült. Emlékszem, Mészöly Kálmán egy itt, Diósgyőrben tartott edzőmeccsen elégedetlen volt egy remek beadás befejezésével. Egyszerűen megállította a meccset, beállt a játékos helyére, és kérte, hogy ugyanúgy adják be a labdát. Mondanom sem kell, hogy csodálatos felhőfejessel juttatta a labdát a hálóba. Így kell ezt csinálni, mondta, majd levonult a pályáról és folytatódhatott a meccs.

Van egyáltalán olyan NB1-es stadion az országban, ahol még nem jártál?

Magyarország szinte minden NB1-es stadionjában voltam, sőt kupameccsen jártam pl. a III.TTVE és az SBTC pályáján is.

Mesélj egy-két humoros történetet ezekről az idegenbeli túrákról! Kerültél valaha veszélyes szurkolói szituációba?

Egy Fradi elleni meccsre utaztunk Budapestre. Az Üllői út környékén a zászlóm eldugva, inkognitóban sétálgattam. Jött velem szemben egy fiú, akinek zöld-fehér sál volt a nyakában, és odaszólt nekem, hogy milyen csinos vagyok. Szép lassan elővettem a Diósgyőr zászlóm, rámosolyogtam, és megkérdeztem: most is? Nagyot nevetett és azt mondta, hogy igen, és a kedvemért akár beáll Diósgyőr drukkernek is.

A Besiktas elleni kupameccs előtt egy török fiú elimádkozta az egyik zászlómat, cserébe megkaptam Törökország nemzeti zászlaját. Talán még mindig meg van valahol a szekrény mélyén.

A veszélyek engem mindig elkerültek. Én csak a fociért, nem pedig a balhé miatt jártam, járok meccsre. Ráadásul meg Csáki Józsi bácsiék vigyáztak rám.

Hiszel benne, hogy még egyszer átélhetjük ezeket a sikereket?

Természetesen! ...

Milyen érzések kavarogtak Benned, mikor elindultál a Magyar Kupadöntőre?

Hát, igen, a Kupadöntő. Alig bírtam kivárni a vasárnap délt, hogy végre indulhassunk a nagy megmérettetésre. Különbuszra volt foglalásom a barátnőimmel együtt. Már induláskor majd kidőlt a busz oldala a Hajrá Diósgyőr-től. Egész úton hangoltunk, énekeltünk, és mini drapikat (Mester, Veled az úton tovább, Kupagyőztes) készítettünk. Kerekharasztinál megálltunk, ahol kis szurkolás, ismerősök (jó sok) köszöntése után rendőre felvezetéssel mentünk Budapestre. A Puskás Ferenc stadionnál találkoztunk azokkal, akik vonattal jöttek. Miénk volt a főváros! Legalább is a Népstadion és környéke. Először a drapit kellett leellenőriztetni az MLSZ ellenőrökkel, majd irány a lelátó! Nézegettük az amatőr kupadöntőt, de már mindenki csak a Diósgyőr meccsét várta. Közben összefutottunk Kádár Tamás mamájával, Veronikával. Kifeszítettük a drapinket a többi mellé, és elkezdődött a várva várt meccs.

Érezted, hogy a korai bekapott gól ellenére miénk lehet a kupa?

Persze! Az ultrák vezérletével végig szurkoltuk, énekeltük, kiabáltuk az egész meccset, fantasztikus érzés volt. Végig hittünk benne, hogy ezt a meccset csakis és kizárólag mi nyerhetjük meg. Hiába vezetett az Újpest, mi csak űztük, hajtottuk a Csapatunkat. Amikor Bacsa berúgta az egyenlítő gólt, hát azt az érzést nem lehet leírni. Őrjöngött az egész Diósgyőri tábor, előkerült a pirotechnika is...a hosszabbítás extázisban telt el, majd jöttek a tizenegyesek. Hát, megállt bennünk a lélegzet, amikor Alves ledarálta a kapufát, de azért még bíztunk. Aztán szegény Husic Szent.Antal kapuját célozhatta meg, mert csúnyán fölé lőtt. Mégsem kezdtük el szidni, sem Őt, sem a csapatot, hanem megéljeneztük őket, mert tényleg nagyon nagy meccset játszottak. Csak kevésen múlott, hogy mi emelhessük magasra a kupát. A legnagyobb ovációt Szivics Mester kapta, megérdemelten.

Hazafelé kissé csalódottak voltunk, de bíztunk abban, hogy így is mi indulhatunk, mert az Újpestnek nem lesz meg a nemzetközi licence. Bejött. Hajnali háromra értem haza, reggel munka, de csöppet sem bántam...

Életem egyik legnagyobb élménye volt! Másnap a Városháztéren ünnepeltük a Csapatunkat.

Bártfai Judittal "Másnak lehet, hogy apró, de nekem hatalmas dolgok" címmel Kiss Nikoletta készített interjút 2013 októberében az amigeleken.hu számára:

Sokan ismerik meccsekről, közösségi oldalakról, de kevesen tudják, hogy hogyan és mikor alakult ki benne a futball iránti szeretet és a mérhetetlen rajongás. „Női vonal” sorozatunkban bemutatjuk Bártfai Judit igazi, őszinte piros-fehér arcát.

– Először is, mit kell tudni magáról a Diósgyőri Női Szurkolói Klubról, amelynek tagja vagy? Mikor alakultatok? Hányan vagytok?

– Főként nők alkotják, de sok férfi is tagja a klubnak, ami úgy gondolom, hogy manapság nem olyan meglepő. Úgy tudom, közel háromezren vagyunk, de ez a szám egyre csak növekszik. Átlagosan évente mintegy ezer ember csatlakozik a klubhoz.

– Miből áll a klub szurkolói tevékenysége azon felül, hogy sokatok szinte minden meccsre kilátogat, megtöltitek a szektorokat? Melyik szektorokat is, illetve van törzshelyetek?

– A Női Szurkolói Klub mindenhol jelen van. Azt nem lehet mondani, hogy kizárólag a D szektorban foglalunk helyet, mert szurkolunk a D-ben, de a K-ban is van bérelt helyünk. Én személy szerint az ultrák közt is szeretek lenni – és szoktam is. Bár a D szektorba szól a bérletem, ritkán vagyok ott. Valahogy jobban érzem magam az ultrák közt. Elég gyakran szoktam fotózni, ezért, ha nem az ultráknál vagyok, akkor az alsó sorokban kattintgatok. Minél közelebb vagyok a fiúkhoz, annál jobban tudom őket megörökíteni. Természetesen ezeket saját felhasználásra készítem. Ritkán, de szervezünk közösségi programokat is szűkebb körben.

– Miért gondoltatok arra, hogy ilyen szűkebb körű találkozókat szervezzetek?

– Azért, hogy közelebbről is megismerhessük a játékosokat. Főleg az új játékosokkal próbáljuk felvenni a kapcsolatot, hogy jobban megismerjük őket, az eddigi pályafutásukat, illetve a nem személyes, magánügyi dolgokat.

– Bennetek megbízhatnak a focisták, ha rátok bíznak valami titkot, ugye?

– Persze, természetesen. Titokként kezeljük a bizalmas információkat, nem beszélünk „kifelé”.

– Biztosan tudtok titkokat, kompromittáló információmorzsákat…

– Azért annyira nem jellemző, mert vannak dolgok, amikről a focisták sem beszélhetnek, ezt mi tudomásul is vesszük. Sok minden elhangzik egy-egy találkozó alkalmával, de főleg a futballszeretetről kérdezzük az adott játékost, illetve hogy nálunk hogyan érzi magát.

– Mennyire nézitek női szemmel a játékosokat? Most a klubotok férfi tagjait, picit hagyjuk figyelmen kívül.

– Igazából a Női Klub minden focistát egyformán szeret. Volt, vagy voltak focisták, akik ugye jobban felhívták a nők figyelmét. Arze például a kedvességével, a sármjával.

– Lehet, könnyű kérdés, de miért pont a foci?

– Valamikor régen jómagam is fociztam, nem is tudom pontosan, hány évvel ezelőtt, még lánykoromban. Ettől függetlenül is mindig a futball volt a kedvencem. Más sportágakat is figyelemmel követek a televízión keresztül, de pillanatok alatt elkapcsolok onnan, mert azok nem tudnak lekötni. A foci az viszont teljes mértékben. Ez az érzés még tizenévesen kezdett kibontakozni bennem.

– Miért pont a Diósgyőr? Talán ezt meg sem kellene kérdeznem…

– Ez lehet közhely, de azért is, mert miskolci vagyok, itt születtem. Eleinte a televízióból követtem figyelemmel a mérkőzéseket, de mindig idegesen és feszülten, izgulva szurkoltam a képernyő másik oldalán. Nem bírtam végig nézni 90 percet, mert annyira nyugtalan és ideges voltam, hogy ha feszült helyzet volt éppen, a konyha és a nagyszoba között állandóan fel, s alá járkáltam. Kicsit talán a család agyára mentem ezzel. Az idő elteltével aztán egyre nagyobb volt bennem a vágy, hogy nemcsak a TV-ben, hanem személyesen is, közelről láthassam a mérkőzéseket. Voltak barátaim, nők és férfiak egyaránt, akik mondták, hogy menjek el velük a meccsekre. Nem sokáig kellett győzködni!

– Milyenek voltak az első meccsélményeid? Emlékszel még rájuk?

– Kicsit féltem az elején a tömegtől. Azt tudni kell rólam, hogy tömegiszonyom van, bezártság érzetem a nagy tömegben. Abban viszont biztos voltam, hogy a hevesebben szurkoló férfiak a nőket egészen biztosan nem bántják. Nem is ettől tartottam valójában, hanem attól, ha megindul a tömeg, visz magával, és nem tudok ez ellen tenni semmit, mit fogok akkor csinálni? De ez a félelmem már az első meccs után köddé vált. Nagyon boldogan mentem haza, onnantól kezdve eldöntöttem, hogy nekem a következő meccsre is jönnöm kell. Ezt közöltem a családommal is.

– Ők hogyan reagáltak erre, mi volt az első véleményük?

– Először néztek rám kikerekedett szemekkel, azt gondolták, hogy anya lehet, beteg. Most azt mondják, hogy „anya nagyon beteg”. Már nem elégszem meg azzal, hogy a hazai meccseket rendszeresen látogatom, eljárok a fiúk edzésére, és idegenben is szurkolok. Volt már példa rá, hogy szakadó esőben is megnéztem az edzést.

– A családod hogyan viszonyul a DVTK iránti rajongásodhoz?

– Van két lányom, ők maximálisan elfogadják a rajongásomat. A férjem pedig, hogy magában mit gondol, azt nem tudhatom. Csak azt tudom, hogy mindig mellettem van attól függetlenül is, hogy ő nem nézi meg a játékot. Segít nekem mindenben, erre jó példa, hogy éjjel fél 2 körül jött értem autóval, amikor az egyik idegenbeli meccsről tartottunk hazafelé.

– A férjed akkor nem nagy futball-rajongó?

– Egyáltalán nem szereti a focit, de azt elviseli, hogy én igen. A családomból a kisebbik lányom kedveli a labdarúgást, ő régebben járt velem meccsekre, sőt még idegenbe is többször elkísért.

– Milyen gyakran jársz idegenbe?

– Azt mondhatom, hogy már másfél, két éve minden idegenbeli meccsen ott vagyok és szurkolok. Most is voltam Kaposváron. Pécs sajnos nagyon messze van, de Siófok, Pápa, Paks és még a többi város csapataival való megmérettetésre el szoktunk menni, mert a csapat mindenekelőtt áll!

– Hogyan telik egy olyan napod, amikor hazai meccsre készülsz?

– Általánosságban elmondható – ez minden meccs napjára igaz –, hogy már előző nap megfőzök, hogy a családomnak legyen mit ebédelni, mert aznap nem főzünk. Nagyon ideges vagyok aznap. Ezt a közeli ismerőseim nagyon jól tudják, sőt, akikkel meccsre járok, ők is. Mindig nyugtatnak, hogy ne „stresszeljek”. Általában előző nap dolgozom, s a főzés mellett elvégzem az otthoni teendőket is, ha van. Mindezt persze úgy, hogy ne késsek el meccsről.

– Gondolom ti is, mint sokan, meccs előtt valahol találkoztok…

– Persze! A „meccsre járós” barátaimmal a Katában van a találkozó, körülbelül a mérkőzés előtt 1-2 órával.

– Köszönöm az interjút! Végezetül üzensz valamit a csapatnak?

– Szívvel-lélekkel játsszanak, amikor kimennek a pályára, akkor semmi más ne érdekelje őket, csak a labda! Egymásért játsszanak és a szurkolókért! Egy hétköznapi sportbarátnak apró és jelentéktelen dolog lehet egy gól, de nekem, nekünk diósgyőri szurkolóknak hatalmas dolog!

Kiss Nikoletta

fotó: Fekete Zoltán

A csoport alapítóival és a facebook csoport adminjaival, Dicsuk Ivett-tel Kuczó Angélával pedig a dvtk.eu készített interjút.

Kattints ide és olvasd el a "Nem leszek egyedül" című interjút! >>>>

Ide kattintva elolvashatod a "Miatta nem járnak meccsre" című interjút a dvtk.eu-n >>>