ZTE - DVTK 2-1

A tegnapi meccset a pályára feltolt kezdők alapján akkor is nyernünk kellett volna, ha a mi jobblábasaink csak ballal ill. a ballábasaink csak jobbal érhettek volna a lasztiba!

Az egészben az a szomorú, hogy 6 azaz hat pontot basztunk el. Egy gyenge fújpest és egy kieső tartalékosan felálló zete ellen. Tessék megnézni ezzel a 6 ponttal most hol lennénk! Na ez az elfogadhatatlan. Ugye jobb csapat ellen ki lehet kapni, de ott is küzdeni kell, hátha, de ilyen mutatott játék nem fér bele szerintem és ez nem hiszem, hogy a játékosok sara lenne. 

Mást kaptunk-e ezen a meccsen, mint amit az előzőekben? Nem. Ennek függvényében kell értékelni a látottakat. Az elbaltázott nyári felkészülés és igazolások után ősszel három forduló után váltani kellett erre a most is látott kivárásra épülő, biztonsági játékra. A végére össze is állt ez, talán nem véletlen az sem, hogy a nyolc meccses veretlenségi sorozat Acolatse kezdőbe kerülésével indult (ami Radenkovics zsenijét megkérdőjelezi, hogy előtte egy héttel még azt nyilatkozta, hogy talán tavaszra tudja elképzelni, hogy fix kezdő lesz, aztán jött egy megbeszélés Horváttal...). Joggal vártuk el, hogy az őszi jól sikerült kármentés után télen sikerül előrelépni taktikailag, voltak is erre utaló jelek, magam is bizakodónak tűntem, amit az edzőtábor végi nyilatkozatok is tápláltak. Állítólag sikerült begyakorolni az előrelépéshez nélkülözhetetlen visszatámadást és az erőnlét is jó szintre került. Nos, az idei két meccsen ebből semmit nem kaptunk vissza. Az UTE ellen a szokásos mély blokk, hagytuk gurigázni az ellenfelet (itt érdemes megjegyezni, hogy az ETO-nak sikerült a visszatámadással ívelgetésre kényszeríteni az úttestet, tehát nem egy ördöngős ellenféllel találtuk szembe magunkat, az eredményét láttuk). Ami biztató lehetett talán, hogy a kiállítás után bírtuk a meccs végét, nyomást tudtunk tenni rájuk. Hogy aztán rögtön a ZTE ellen kiderüljön, hogy illuzíó volt az erőnlétünk felmagasztalása is. Előzetesen azt vártam, hogy kihasználva az egerek hétközi mérkőzését és a betegség által megtizedelt szűk keretét, az első perctől tempót diktálunk, nem hagyjuk, hogy fizikailag legyen olyan fázisa a meccsnek, ahol partiban tudnak lenni. Ehelyett belekényelmesedtünk a meccsbe, felvettük az első félidőben a nekik kedvező mérsékelt iramot, ezzel lehetőséget adva, hogy a második félidőre viszonylag pihenten érkezzenek és ezt ki is használták, játékban is fölénk nőttek. Pedig már az ősszel is szívtunk a meccsek végével, ez sem új jelenség, fradi, ETO ellen a végén a seggünket törte a háló, biztos vezetés után. Semmit nem tanultunk ezekből, láthatóan nem dolgozott ki ellenszert ez ellen a stáb. Mit lehet tenni két ilyen mérkőzés után? Ahogy ősszel kényszerűségből vissza kellett állni mély blokkra, most viszont itt a lehetőség, hogy megmutassa a stáb, mit gyakoroltak az edzőtáborban, élesben is bevetésre kerüljön az előre védekezés, az ellenfelet legyűrni akaró mentalitás. Nem nagy elvárás ez, csak pont az, amit ígértek három hete, pl az ankéton. Van bátorság ehhez Radoban vagy megragad egy jó másodedző szintjén? Szurkolok neki.

Megmosolyogtató, h némelyek még mindig bizalmat szavaznának ennek az edzőnek. Még a tír meccs, stb. pffffff.... nyújtsátok csak az értelmetlen rétestésztát. 

A játékosok nem voltak motiváltak, nagyképűek voltak??? Kinek a feladata a tökükre lépés??? Talán mégse olyan fasza pedagógus a maestro? Se az, se géniusz taktikus, se semmi. Jó reggelt!