Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Fizz Liga 21. forduló
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0 (0–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion, v: Bogár
Nem hozott túlságosan izgalmas csatát az újoncok találkozójának első 45 perce, amelynek során mezőnyfölényben futballozott a hazai együttes, de mindez meddőnek bizonyult. Hiába volt ugyanis többet a labda a Kisvárdánál, a szabolcsi csapat a szünetig nem tudta megszerezni a vezetést annak ellenére, hogy jócskán próbálkozott. Ugyanez nem volt elmondható a Kazincbarcikáról, amely jobbára a védekezéssel törődött, kapura viszont alig volt veszélyes.
Fordulás után sem emelkedett jelentős mértékben a színvonal, ugyanakkor a második játékrészben már valamivel jobban játszott a vendégcsapat, amely a félidő felénél egymás után többször is veszélyeztetett, de Popovics stabil teljesítményt nyújtott a várdai kapuban. A hazaiak hiába játszottak ebben a 45 percben alárendeltebb szerepet, végül mégis otthon tudták tartani a három pontot: ehhez kellett az utolsó percekben Matanovic harcossága, amellyel tizenegyest harcolt ki, majd Cipetic büntetője, amelybe bár beleért Gyollai kapus, védeni mégsem tudott.
KISVÁRDA MASTER GOOD–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC
(Péntek, Várkerti Stadion, 17.45)
A Kisvárda a hatodik helyen áll, azonos a hazai és az idegenbeli mérlege. Tavasszal eddig a két mérkőzésen egy pontot szerzett, otthon kikapott az MTK elleni nyitányon. Szeptember 21. óta nem kapott ki a Fizz Ligában vidéki csapattól. A Kazincbarcika azt a csapatot verte meg a legutóbbi fordulóban, amelyik egy héttel korábban nyerni tudott Kisvárdán: az MTK-t. Az újonc összesen hét pontot szerzett eddig vendégként.
DIÓSGYŐRI VTK–ETO FC
(Szombat, DVTK Stadion, 12.45)
A Diósgyőr a legutóbbi négy fordulóban csak egy pontot szerzett, három vereség után a múlt héten otthon döntetlent játszott a Kisvárdával. A tizedik helyen áll a tabellán. Ugyanakkor pályaválasztóként – igaz, gyakran játszott döntetlent –, nem rossz a mérlege, csak az Újpesttől és a Ferencvárostól kapott ki. Az ETO a 20. fordulóban pályaválasztóként döntetlent játszott a DVSC-vel, a 90. percet követő hosszabbításban egyenlített ki 2–2-re. Idegenben kiváló a mérlege az utóbbi hetekben, az első tavaszi mérkőzésén győzni tudott a címvédő ellen a Groupama Arénában, sőt az előző két, vendégként játszott bajnokiján is három-három pontot szerzett.
DEBRECENI VASUTAS SC–PAKSI FC
(Szombat, Nagyerdei Stadion, 14.45)
A negyedik helyezettet játszik a harmadikkal, s miután mindössze egy pont a különbség a két csapat között, hazai siker esetén sorrendet cserélnek. A DVSC legyőzte a Diósgyőrt (3–2), majd döntetlent játszott az ETO ellen (2–2), vagyis mindkét eddigi tavaszi mérkőzésén legalább két gólt szerzett, de kettőt is kapott. Pályaválasztóként a DVTK elleni siker ellen az utolsó két 2025-ös meccsét elveszítette. A Paks vendégként legyőzte a Puskás Akadémiát, majd kikapott otthon a Ferencvárostól. Idegenben az első három mérkőzését megnyerte, aztán ötön nyeretlen maradt, majd a legutóbbi kettőt megint megnyerte. Bognár György együttese sem 2024-ben, sem 2025-ben nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen a Nagyerdőben.
FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ÚJPEST FC
(Szombat, Groupama Aréna, 17.00)
A Ferencváros 2016. szeptember 24. óta minden hazai bajnoki mérkőzését megnyerte az Újpest ellen. Ugyanakkor Robbie Keane a mostani bajnoki idényben lényegesen jobban szerepel vendégként, mint pályaválasztóként, otthon 11, idegenben 26 pontot gyűjtött, egyaránt tíz-tíz mérkőzésen. 2026-ban eddig két tétmérkőzésen szerepelt a Groupama Arénában, különös véletlen folytán két másik zöld-fehér csapat ellen. A Panathinaikosszal döntetlent játszott, az ETO ellen vereséget szenvedett. A kilencedik helyen álló Újpest mérlege egyetlen szempontból hasonló a Ferencvároséhoz: szintén idegenben szerepel lényegesen jobban, csak nyolc pontot gyűjtött a Megyeri úton, de tizenötöt vendégként. Tavasszal még nyeretlen, miután a Nyíregyháza elleni döntetlen után kikapott a Puskás Akadémiától.
PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZTE FC
(Vasárnap, Pancho Aréna, 15.00)
A Puskás Akadémia az ötödik, a ZTE a hetedik helyen áll, Hornyák Zsolt csapata négy ponttal többet szerzett riválisánál. Mind a két gárda idegenben nyert, otthon ellenben kikapott az eddigi két 2026-os fordulóban. A kétszer két mérkőzés mindegyikén egyetlen gól esett, kivéve a PAFC a Paks elleni 2–1-es vereségét. A felcsúti legénység a legutóbbi nyolc hazai bajnoki találkozójából csupán kettőt nyert meg. A ZTE vendégként a legutóbbi négy meccsén tíz pontot szerzett.
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–MTK BUDAPEST
(Vasárnap, Városi Stadion, 17.15)
A Nyíregyháza négy pontot szerzett eddig 2026-ban, az Újpest elleni döntetlen után – az előző fordulók eredményei alapján meglepetésre – győzött Zalaegerszegen. Pályaválasztóként mindössze egyszer nyert eddig a Fizz Ligában, október elején, éppen a ZTE ellen. Az MTK megnyerte az első idei mérkőzését Kisvárdán, de aztán kikapott otthon a Kazincbarcikától. A kék-fehérek idegenben gyengén szerepeltek október elejétől, de az utolsó 2025-ös meccsen elvittek egy pontot Zalaegerszegről, majd nyerni tudtak Kisvárdán. A Nyíregyháza a tizenegyedik, az MTK a nyolcadik helyen áll a tabellán, hat pont köztük a különbség.
forrás: mlsz.hu
Tegnapi mérkőzés megmutatta az nb1 szintjét.. játszott egy kiesőjelölt egy közép csapattal papíron...
De amit láttunk: két jó nb3as csapat mérkőzött meg egymással ahol a papíron jobb, ismét tizenegyesből húzott be pontot magának. Helyszínen meccset megtekíntők száma...egy komédia! A játék szintje tragikus! A játékvezetők döntései meccsenként tragikomédia!
Várom a mai meccset ahol egy Nagy Diósgyőr jó játékkal telt haz előtt várja a remeklő Győrt!
Ja nem...egy fos dvtk Kongó stadionban ,fogalmatlan játékkal várja a Győrt..
Nem csak nálunk kéne a vezetőség összes emberét elzavarni! Hanem az MLSZ figuráit is!