Banner

ZTE - DVTK 1-3

Szerző: objektív | 2020-01-25 11:36:00

Új tavasz kezdődik új reményekkel, különböző szintű elvársokkal, különböző érzelmi töltöttségű várakozással. Feczkó Tamás első diósgyőri tavaszán mutathatja meg, hogy lehet a második etapban is fejlődni, lehet magasztosabb célokért küzdeni, mint a bentmaradás, és meg lehet célozni a stabil középmezőnyt is, ami az elmúlt évekhez viszonyítva nagy előrelépés lenne.

Játékosok mentek, de jöttek is, remélhetőleg erősítésként fognak hatni a csapat játékára. Ez majd kiderül, ahogy fogynak a mérkőzések. Mindenesetre szorítunk nekik, hogy jó teljesítményük révén megragadjanak a keretben és a diósgyőri szurkolók szívében, hogy egy örömteli tavaszi szezont zárhassunk végre.

Az első akadály a ZTE gárdája lesz idegenben. A hatpontos mérkőzések mindig nehezek, de ha nyugodtan akarunk menni az utolsó fordulókban, akkor ezeken a meccseken hatványozottan fontos a pontok begyűjtése. Így kell elmenni az ország másik végébe most is és így kell a meccshez hozzáállni. Önbizalommal, elszántsággal, nagy harci kedvvel. Nem lesz könnyű, de nem lesz lehetetlen sem a pont vagy pontok begyűjtése.

A tippjátékban óvatos voltam, 1-1-es eredményre voksoltam a lefújást követően.



OTP Bank Liga 17. forduló

ZTE FC - Diósgyőri VTK 1-3 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2051 néző. Játékvezető: Karakó Ferenc (Szert Balázs, Szalai Balázs; Németh Ádám, Szilasi Szabolcs).

ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Bobál D., Bedi - Kocsis G., Mitrović - Stieber Z., Bobál G., Radó - Ikoba. Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Tamás M. - Márkvárt, Vági - Hasani, Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.


Csere: Bobál G. helyett Katelaris a 63., Radó helyett Babati a 65., Ivanovski helyett Tabaković és Mitrović helyett McWoods a 76., Rui Pedro helyett Cortés a 81., Kiss T. helyett Egerszegi a 88. percben,

Sárga lap: Bedi a 60., Mitrović a 64., Babati a 90. percben.

Gólszerző: Bobál G. (1-0) a 47., Brković (1-1) az 53., Polgár (1-2) a 61., Hasani (1-3) a 90+2. percben.



A gólok:


Edzői értékelések

dr. Dobos Barnabás: - Sajnálom, hogy az 1-0-s vezetés után nem tudtuk megtartani az előnyünket, sőt pontot sem szereztünk. Két pontrúgást nem tudtunk hatástalanítani, a mai napon nem volt bennünk annyi, hogy ziccereket alakítsunk ki.
A DVTK nem lepett meg minket, hanem fölénk kerekedett, nem tudtuk kihozni a labdát, voltunk elég precízek. A félidő felétől megtaláltuk azokat a fogásokat, amivel nekünk is megvoltak a lehetőségeink, és a második félidő elején megszereztük a vezetést is. Meg kell tanulni megtartani ezt, illetve növelni. Kell az összefogás, az elmúlt három évben a DVTK is az utolsó fordulóban maradt benn, nekünk is szükségünk van a nézők türelmére.


Feczkó Tamás:


Nincs az országnak olyan szeglete, ahol ne éreznénk magunkat hazai pályán. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen sok szurkoló elkísért minket ilyen hidegben Zalaegerszegre!
Óriási gratuláció jár a csapatomnak, hiszen Zalaegerszegen 44 éve nyert utoljára bajnoki mérkőzést a DVTK. Hátrányból kellett győzni egy jól felkészített és taktikus csapat ellen. A 4. percben már két góllal kellett volna vezetnünk, ziccerig játszottunk, a következő mérkőzéseken nem lehet ennyi helyzetet kihagyni. Ugyanakkor látni kell a pozitívumokat is, hogy mennyi helyzetet tudtunk kialakítani,
A kezdeti rohamok után feljött az ellenfél, mert 90 percen keresztül nem lehet nyomni, de fizikálisan jól nézünk ki, és az idő előre haladtával egyre tovább bírjuk majd az egészpályás letámadást.
Nem a levegőbe beszéltem, amikor azt mondtam, a 3 pontért érkezünk, az első másodperctől támadóan léptünk fel. A cél az volt, hogy minél hamarabb szerezzük meg a vezetést, ha ez nem sikerül, akkoz az utolsó percekben döntsük el a mérkőzést. Ült a játékunk, csak a vezetést követő 15-20 percbeli játékkal van hiányérzet, akkor nem domináltunk, viszont a kontrákkal hamarabb lezárhattuk volna a meccset. Ma minden játékos hozzátett a sikerhez, igazi csapatként győztünk.
Ritkán dicsérem a játékosaimat nagy nyilvánosság előtt, de most megemelnem a kalapom előttük, mert olyan teljesítményt nyújtottunk.


összefoglaló, fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-01-25 19:03:15 Piros öves, Veterán
Ez meg milyen csapat lesz már! Élvezet volt nézni,amit csinálunk. Megalkuvás nélküli, gólratörő játék!Mindenki hozzátette a magáét, jó volt nézni, hogy minden elpattanó labda a miénk, tudatosan ,okosan játszottunk, senkit nem tudnék kiemelni, mert mindenki kiemelkedőt nyújtott. Hatalmas gratula, jövő héten találkozunk! Senki nem vehet minket innentől fél vállról! 4 pontra vagyunk a negyedik helytől!!!!
2020-01-25 19:02:44 Fekete öves, Veterán
Nemcsakfoci:
A vizilabdás lányaink megszerezték a pódium legkisebb fokát, és az Oranjét két vállra fektetve hoztak egy bronzot a Duna Aréna és magyarország szurkolóinak legnagyobb örömére.
Kalapemelés és egy ivás nektek is lányok. Büszkék vagyunk rátok is.
2020-01-25 19:01:36 Barna öves, Fanatikus tag
hát ezt jó volt nézni!
2020-01-25 19:00:36 Fekete öves, Veterán
Miután az X2 meglett, így még az Atalanta X2 és Sevilla meccsre kell egy 1.5 gól összes gólszám, és akkor DRUZSBA, MIR, FESZTIVÁL :)
Egy kalappal nekik is.
266. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 263. rk
2020-01-25 18:59:17 Fekete öves, Veterán
Nekem hoztak egy "tizest"
0:2-őt adtam, de 1:3 lett. Így sem rossz :D
2020-01-25 18:59:16 Piros öves, Fanatikus tag
Emberek! Ez a csapat megérdemli a szurkolást! NÉZHETŐ, SZERETHETŐ CSAPATUNK VAN!!!
Szerintem lesz a tavasszal egy-két fieszta.
2020-01-25 18:58:47 Piros öves, Őstag
Azt hiszem, már most megnyugodhatunk az utolsó fordulós agyrém miatt.
Ez a csapat nem kieső.
És mellesleg jelenleg a hetedik helyen állunk.
Mikor volt ilyen utoljára?
263. rk
2020-01-25 18:56:25 Zöld öves, Tag
1-2-t tippeltem. Erre jön Hasani és elbassza nekem ....
Sok ilyet még!!!!! :))
262. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 255. sadab1
2020-01-25 18:56:12 Fekete öves, Veterán
A Diósgyőr Robbenje.
2020-01-25 18:55:23 Citromsárga öves, Tag
Nagyon várom már a Kaposvár elleni meccset.
Csak Rikitol lehet megijedek majd a lelaton. Szokatlan de ez kell ide Borsodba!
Mindenki a stadion!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...