Vladimir Radenkovic: Az a célunk, hogy a felkészülés után sokkal erősebben térjünk vissza

Szerző: amigeleken.hu | 2025-12-20 09:36:00

Vezetőedzőnk szerint a Ferencvárost egy ki-ki mérkőzésre kényszerítettük.


A Ferencváros elleni meccs utáni sajtótájékoztatón Vladimir Radenkovic így értékelte a mérkőzést és a mögöttünk álló őszi szezont:


Mindenekelőtt azzal kezdem, hogy nem lehetünk elégedettek azzal, hogy nem szereztünk pontot, méghozzá egymás után most második alkalommal. Magával a játékkal kapcsolatban azt mondom, hogy az jó volt, bátran játszottunk. Az is jó volt, hogy a Ferencvárost egy ki-ki mérkőzésre kényszerítettük, illetve a játékosok követték azt a mérkőzés tervet, amit kitaláltunk, illetve amit gyakoroltunk az edzéseken. Ez abból állt, hogy próbáltunk nyomást helyezni a három belső védőjükre, a középpályán próbáltunk test-test elleni párharcokat kikényszeríteni, hátul pedig a két jó képességű támadójukat próbáltuk megtartani. Nem lehet elégszer elismételni, hogy egy olyan ellenfél ellen, amely nem csak a hazai bajnokságban áll elől, hanem az Európa Ligában is jó eredményeket ért el. Ezzel együtt persze rengeteg problémát is láttunk, de a végén azt tudom megismételni, amivel kezdtem, hogy a futballban az eredmény a legfontosabb.


Mi volt mégis, ami eldöntötte ezt a mérkőzést?


Ki-ki mérkőzést játszottunk, és igazából egy pillanat döntött, és ugyan nem vagyok teljesen biztos benne, ezt még vissza kell néznem, de mintha Saponjicot a félpályánál megrúgták volna, és ott elmaradt egy sípszó, ezek után jutott a Ferencváros szöglethez és a többit azt már tudjuk. Beadás, párharc, a lecsorgó labdát a Ferencváros szerezte meg, jobban koncentráltak ebben a szituációban és megszerezték a vezetést. Majd nem sokkal később jött egy másik szituáció, ami döntőnek bizonyult, hogy Elton hatalmas helyzete a kapufáról kifelé jött. Ez volt a legnagyobb helyzetünk, talán ez volt a mérkőzés legnagyobb helyzete is. Nagyobb helyzetünk volt nekünk, mint amit a Ferencváros egyáltalán ki tudott alakítani.

Hogy mi hiányzott? A nyugalom. Döntési helyzetekben nem voltunk elég nyugodtak az ellenfél tizenhatosánál. Ezért nem sikerült több nagy helyzetet kialakítani és gólt szereznünk. Magán a mérkőzésen, azt mondom működött, ez a mérkőzés nem a szép játékról, hanem a küzdelemről, a pressingről szólt, letámadás-letámadás mind a két oldalon, ez volt az, ami meghatározta a mai találkozót. Kettős érzések vannak bennem, mert nem szereztünk pontot, nem lehetünk elégedettek, ezzel nem vagyok elégedett, ugyanakkor büszke lehetek a srácokra, hiszen követték a taktikát, a Ferencváros ellen rendkívül bátran játszottak. Azt gondolom, hogy ha így tudjuk folytatni, akkor a téli szünet után erősebben fogunk visszatérni.


Hiányoltad a nyugodtságot a befejezéseknél és emiatt maradt el a gól. Miért nem volt nyugodt a csapat?


Az elmúlt mérkőzéseken három belső középpályással játszottunk és ha ezt a három belső középpályást egyesével megnézzük, akkor mindenki inkább a védekező középpályás, vagyis hatos, vagy box to box középpályás, vagyis nyolcas pozícióban játszott. Hiányzott a tízes, a támadó középpályás, a játékmester pozíciót betöltő profil a csapatunkból. Ennek egyszerű oka van, sérülés, illetve aki visszajött már sérülésből, nem volt még megfelelő formában. A másik ok, hogy miért nem voltak kellően nyugodtak, az az, hogy 90 percen keresztül megpróbáltunk nyomást helyezni a Fradira, letámadni, magasan letámadni, és ha egy ilyen fizikailag megterhelő feladatot kap egy hatos, nyolcas játékos, akkor a végén már hiányozni fog az a frissesség, ami szükséges lenne arra, hogy az utolsó passzokat meg tudja csinálni. Még egyszer mondom, hogy számukra idegen poszton, a tizenhatos előterében kevésbé mozognak otthonosan. Egy ilyen pozícióban, egy ilyen területen, már kevésbé frissen nem működött ez az utolsó passz.


Kikapott a csapat és a szurkolók egy része a lefújást követően nem tetszésüket fejezte ki. Mit szólt ehhez a vezetőedző?


Teljesen igazuk, hogy ha elégedetlenkednek. Mi sem vagyunk elégedettek és az öltözőről is elmondhatom, hogy senki sem elégedett azzal a pontszámmal, amit megszereztünk volna. Vezetőedzőként személy szerint és sem vagyok elégedett azzal a teljesítménnyel, amit ezen az őszön nyújtottunk. A mérkőzés után egyből visszatértem az öltözőbe, nem sokat tudok mondani. Tisztelem a szurkolók véleményét, ha ez a véleményük, akkor tisztelem. Viszont az a célunk, hogy a felkészülés után sokkal erősebben térjünk vissza, és nagyon bízom benne, hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy érdemes megváltoztatni a véleményüket és a történet legvégén pedig büszkék lesznek ránk.


Az előbb úgy fogalmazott. hogy tiszteli a szurkolók véleményét. A szurkolók edzőváltást szeretnének. Az ultimátum úgy szólt, hogy ha nem lesz meg a kilenc pont, akkor azt akarják, hogy távozzon a szakmai stáb. Távozni fog a szakmai stáb vagy nem?


Igen, úgy fogalmaztam, hogy tisztelem a véleményüket és igazuk is van. Viszont azt se felejtsük el, hogy ha alaposan kielemezzük azt, hogy mi történt, hogy egész ősszel rengeteg problémával küzdöttünk, sok játékos folyamatosan hiányzott. Ha ez rendben lett volna, azt gondolom, hogy minimum négy-öt ponttal, lehet, hogy többel is többet tudtunk volna szerezni. Próbáltunk mindent elkövetni, és biztos vagyok benne, hogy a felkészülést követően, amikor teljes lesz a csapat, amikor mindenki rendelkezésre áll, akkor egészen más arcunkat fogjuk mutatni. Tavasszal mi a jobb csapatok közé fogunk tartozni. Jelen pillanatban mindenki motivált egy ilyen folytatásra, és szeretnénk megváltoztatni a szurkolóink véleményét.



forrás: dvtk.eu



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

30. awas |Válasz erre: 19. Gogggoto
2025-12-20 21:15:18 Piros öves, Fanatikus tag

Komolyan…lehet te is egy cégnek nézed a klubot, ott dolgozol, letudod a nyóc órádat oszt hazamész. Hát nem, ez a baj, hogy így gondolkodtok. Ez egy közösséget formázó, élő egység. Ha nem lesznek nézők, szurkolás, nem fog mindenki rátok figyelni? Egy ország fog az itteni dolgokról beszélni. Lesz téma, mi történik Miskolcon.

2025-12-20 20:19:25 Citromsárga öves, Lelkes újonc

Akkor várható edzőváltás, ha 3-4  fordulón keresztül a vonal alatt leszünk.. Akkor már lépniük kell, addig marad a Radek a süket dumájával.. Reméljük játékosokat is hoznak a januárban, nem csak újabb stábtagokat. Lassan a szögletzászlóig kell telepíteni a Recaro üléseket!

2025-12-20 19:33:02 Fekete öves, Veterán


27. S.Gábor |Válasz erre: 26. dudik-attila
2025-12-20 19:15:40 Piros öves, Őstag

Hű miket kaptam amikor azt mondtam,hogy egy jól működő gazadasági válallkozás. A sport része egy szükséges rossz.

26. dudik-attila* |Válasz erre: 19. Gogggoto
2025-12-20 19:11:20 Fekete öves, Veterán

És sokan nem látják be - és tudom, ez fájdalmas -, hogy a szurkolók csak biodíszlet. Minél kevesebben vannak, akik ráadásul nem is egységesek, annak jobb. Pénzügyi vállalkozás, Kft. Nem egyesület. Ennyi. És tudom, nem fair. De mi az, ami fair mostanában???

2025-12-20 18:54:11 Piros öves, Tag

Kint a petíció pontjai. A feltételek időközben változtak. Nem tudjuk miért, de talán mindegy is. 

Új edzőt és stábot azonnal! Ha KZ ezt hétfőn megteszi én is adok neki nyárig időt amennyiben eredmény lesz. 

24. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 9. betyarok
2025-12-20 18:48:37 Fekete öves, Veterán

Igazad van elniiiizst. A Fradi is oda megy elvileg, es mi hozzajuk akarnank felnoni. Csinaljuk azt amit ok. :)

23. rugoka |Válasz erre: 19. Gogggoto
2025-12-20 18:22:48 Fekete öves, Fanatikus tag

Na ez az! Az ilyen lényeknek nem fontos a KLUB és a szurkolók, az ilyeneknek takarodó innen a neve! A leghatalmasabb és legmegközelíthetetlenebb ember is elkapható, amire azt mondja, ő ebből nem kér, mert nincs itt biztonságban!

22. CSAKDVTKDVTK |Válasz erre: 21. CSAKDVTKDVTK
2025-12-20 18:18:04 Lila öves, Tag

1/100 - nyi pénzből

2025-12-20 18:16:57 Lila öves, Tag

normalis klubnal:

> az ilyen nyilatkozat utan a - nagyszamu orvosi stab - : azonnal ir egy beutalot az SZTK-ba a 2.es elmere

> a valosagot tagadni ilyen mertekben karos és veszélyes a környezetre !

> amugy ha pontozasos sportag lenne  kb :  3:8

> az viszont igaz, hogy eytra nagy massak es Sentic ceeseivel  lehetett volna 1:1

> de Elton kapufajat  a merkozes legnagyobb helyzetenek latni .. valami nagyon sulyos haluciogen anyagok jelenletere és komplett vaksagra és labdarugashoz 0 szakeretelmre vall.. 


Közben Demberauskas veri a Quarabq-ot.


Igazi "NER sikertelen story " , azaz ahogy a telex irta " a sehova nem jutas minapéldaja "  a DVTK is a maga 19 fős stabjaval meg a 8 serultjevle,  tovabba  Sajban- idosebb Mucsanyi - Sapjonac   tamadasaivalal...

Ami KXURVA GYENGE:

> 19 fős stab

> havi 8.5 milliot kereső vezetődeszo, + 10 milliot kereso szakmai igazgato

> nokedli igazolasok

> rengeteg serult

> elbaxott milliardok a semmire !     

..  + a GRAND-DADDY VICC:

ja amin majdnem b exartam a rohogestol :  tegnap a szuneptben bejatszottak Repka Attila olimpiai bajnoki cimet, meg Guzi Blanka 4. helyet.

Képzavarosok ?!:)  Repka Attila felkészülését meg Kadar Janos szoponzoralta , MSZMP egiyk kongresszusan adott tamogatassal  - nem a multi-sportklub!!!

Tovabba a középcsapat, kieső, kieses elol vergődő ( pl: most )   -- ennel a Salloi Pista és egyebek is  ugyanannyira voltak képesek kb 1/100 olnzből...

A Guzi Blanka fele 4. hely nem kerul  az olimpiai ermesek soraba , -a többiek meg a fasorban sem vannak  MILLIARDOK ELBAXASABOL ....

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...