Banner

Vedd fel a legszebb ruhád!

Szerző: dfcwolf | 2022-07-30 21:46:00

Vasárnap lesz lehetőség felfűzni az első gyöngyöt egy vakítóan fényes gyöngysorra.


Szezon végére többnyire elfogy a szurkolók türelme, kifogyunk a bizalomból és a reményekből is és nem volt ez másképp legutóbb sem. Aztán jön pár napsütéses, perzselően meleg nap és mi feltöltjük a szívünket és a lelkünket és sutba dobva minden eddigi csalódásunkat számolgatjuk a napokat, hogy újra érezhessük azt a belső bizsergést, amit a remény táplál bennünk, hogy most majd minden más lesz. Elfelejtjük azokat a dolgokat, amik megsebeztek minket és jól van ez így, el is kell felejteni. Ez egy új kezdet, az a bizonyos sokat emlegetett tiszta lap.

Tiszta lap a csapatnak és a szakmai stábnak, hiszen ők talán most tényleg az alapoktól, szinte nulláról kezdték az építkezést és bíznunk kell benne, hogy stabil és mindenkinek tetsző lesz az, amit felépítettek. Másnak nem jár a megbocsátás! Sokan vannak, akiknek nem lehet és nem is szabad elfelejteni ezt ez évek óta tartó vegetációt, amibe taszították ezt a fantasztikus klubot és a tábort. Ők mindig találnak valakit, akit maguk elé tolhatnak, mint felelőst. Bízni kell benne, hogy egyszer majd elfogynak a feláldozható emberek és a bűnösöknek is számot kell adniuk a tetteikről!

De vissza a csapathoz. Azt hallottuk, hogy igazán kemény edzéseken vannak túl a srácok és talán végre olyan kondícióba kerültek, aminek segítségével diósgyőrihez méltó állóképességet mutatnak majd a 90 percek alatt. A jó kondi az alapja mindennek az NB2-ben, az már fél siker. Az erőnlét lehet a segítség ahhoz is, hogy a DVTK csapata úgy lépjen pályára az országban bárhol, mint egy esélyes, nagy nevű, nagy multú, óriási bázissal és fantasztikus szurkolótáborral rendelkező NB1-es gárda. Duzzadó önbizalommal, ellentmondást nem tűrő akarattal.

Ha ezt látjuk majd a pályán, akkor elégedett lesz mindenki. Akkor ez a tábor hatványozott hangerővel fog a csapat mögött állni és lesz majd kikből erőt meríteni. Mert mondhatunk bármit, de amikor a csapat és ez a tábor együtt tud lenni, egy hullámhosszon, akkor nem állíthat minket meg egyetlen ellenfél sem. Ha ez bekövetkezik, akkor majd újra rólunk szólnak a hírek és írnak rólunk az újságok, mert valljuk be, jelenleg nem igazán foglalkozik velünk senki. És ez nem véletlen.

Vasárnap lesz lehetőség felfűzni az első gyöngyöt egy vakítóan fényes gyöngysorra. A szurkolók már alig várják a kezdő sípszót és a Balaton parti stadionba el fogjuk vinni a focihangulatot és már csak az kell, hogy a fiaink elhozzák a focit is. Ha így lesz és győztesen hagyjuk el Siófokot, akkor a hazafelé vezető út kellemes lesz mindenkinek. Büszkén fogjuk viselni a mezeinket a szívünk fölött a címerrel. Rúgjuk be ezt a szezont!


Majd éjfél felé vedd fel édes a legszebb ruhád,

és szíved fölé legyen kitűzve egy szál virág.


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 > 

2022-07-30 21:14:51 Piros öves, Veterán
Molnár alakít. Supka a második félidőre már ki se hozta.
2022-07-30 21:04:42 Fekete öves, Veterán
Úgy számoltam, 770 bérletesünk van.
Ez az MB2-ben igen komoly szám!
Hajrá Diósgyőr!
10. Uncle Ben |Válasz erre: 8. Spirálfüzet (kockás)
2022-07-30 20:54:46 Barna öves, Tag
:D
9. perec (lédús) |Válasz erre: 8. Spirálfüzet (kockás)
2022-07-30 20:48:12 Piros öves, Őstag
Úristen!! mi történt???
2022-07-30 18:26:00 Piros öves, Veterán
Úristen de elcsalják az NB1 első fordulóját is... Úgy tűnik tolni fogják végig Csányi csapatát. Hányok.
7. scs001
2022-07-30 18:14:13 Piros öves, Őstag
Ma 12:10-kor értem oda a pénztárhoz Siófokon, akkor zárt be a pénztár, még éppen meg tudtam venni a jegyeinket. A pénztáros hölgy elmondása alapján 250 vendég jegy fogyott ma délelőtt és 15 hazai….
6. repohár
2022-07-29 20:49:30 Piros öves, Őstag
Lehet néhányan félreértik, aztán öltöny-nyakkendőben, vasalt ingben jelennek majd meg az ultrák a hétvégén a Balaton partján. Jó kis flashmob lenne így egy “minden tirpák faxopó”-t végignézni.
2022-07-29 14:32:28 Barna öves, Fanatikus tag
Kozben megjott a hir, hogy a pad szandekosan vekony-eleve ezt akarjak, mer csak 24 emberrel lehet jol dolgozni-kerdezzek meg a Fradit meg a Vasast errol, de mindegy. Sot, mint igazi szakertok az edzo meccsekbol kiindulva mar mar azt kezdik hinni, hogy ez a keret, akar NB1-re is keszen allhat. Wunderschoen! Meg jo, hogy nem jatszottunk kulfoldi csapattal, mert mar az EL-be akarnak inditani a csapatot :-))
4. Uncle Ben |Válasz erre: 2. Zole61
2022-07-29 14:28:23 Barna öves, Tag
Nem tudok sokat Szőkéről, én őt kizárólag centerként kezeltem Eppel cseréjeként.
Oláh tudom, hogy gyakran játszik vkp-t, de ott nem tartom őt életbiztosításnak. Oláhnak kell a szabad mozgás és a fel-re rohangálás, mert az erőssége a monoton robotolás megállás nélkül. A vkp. nálam eggyel kötötebb pozíció, amiben ő gyakran hibázik a helyezkedésével.
2022-07-29 13:32:56 Barna öves, Fanatikus tag
Ez nagyon romantikus lett :-)))

Egyetertek az elottem szolokkal. A keret elmegy, es tenyleg csak par igazolas hijan vagyunk, hogy eleg jo legyen. meglepodnek azonban, ha igazolnanak. nem szokasuk biztosra menni, inkabb "kicentizik", mint a bennmaradasokat anno Benczes idejen. Az a tuti, hagy izguljon mindenki.
Ahogy mar irtam az edzon rengeteg mulik majd ha jonnek hullamvolgyek, serulesek stb-adva, hogy a sejtheto kezdo 11 nem fog tudni vegig jatszani 38 meccset, meg kell majd forditani meccseket vagy azt a bizonyos szikrat azt a kulonleges adalekot hozzatenni, amikor el kell majd donteni dontetlenre allo meccseket-ehhez kellenek jatekosokok akik gondolokoznak harom lepessel elore stb ehhez a kispadrol majd be kell(ene) szallni valakiknek akik ezt tudjak hozni. Ilyen ember szerintem nem fog ulni a padon. A kozeppalyas szekcioban meg foleg nem. Ha Konyves meg Lukacs a kozeppalyan birkozik a labdaert, az pont az a szitu, amit az ellenfel akar... vagy amikor Konyves balbekk pozicioban vezeti fel a labdat ugye :-)) Bokros igazolasa a 21 szazad egyik legnagyobb rejtelye szerintem, de hagyjuk. Majd meglatjuk.
Mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Ami biztos, hogy ha nem fog menni a szeker , ezeket a jatekoskat mar folosleges bantani meg szapulni. Ebbol szerintem eleg volt. En mostmar jatekosrol rosszat nem szeretnek irni, miert mondta ezt, miert nezett ugy meg ilyenek. Teszek ra. A Szakmai veztese kell, hogy legyen minden felelosseg, mivel ok raktak ossze ezt a keretet, a jatekosok meg hozzak majd, amit tudnak. Szoval remelem minden jol sul el, de 10 fordulo utan tisztan latunk majd. A 7.-ik forduloig elvileg 6 gyozelmet varok, (Esetleg 4-5 Gyozelem 1-2 dontetlen) utana pedig jon az igazi eroproba- Gyirmot es MTK egymas utan. Ami fontos lehet meg, hogy milyen hangulatban varjuk majd az utolso 5 meccsunket osszel es tavasszal, mivel az uccso 5 fordulokban jatszuk szinte az osszes nagy rangadokat. Picit mar nem is banom, hogy kezdodik, mert kezdett unalmas lenni az atigazolasi szezon-sajnos.

 < 12 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...