Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
UNI Győr Mély Út - Aluinvent DVTK
Női Kosárlabda NB I. A-csoport 3. forduló
Győr, Városi Egyetemi Csarnok, 2019.10.09. 19:45
Közvetítés: M4Sport és m4sport.hu
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tóth Cecília és Hervay Tibor
Cziczás László:
Mások is úgy gondolják, hogy rangadót fogunk játszani Győrben, mindkét együttes számára nagyon fontos mérkőzés lesz ez. A hazai csapatot már az előző szezonban is kifejezetten erősnek tartottuk, azonban úgy érzem, most még inkább erősödtek. A Győr az előző fordulóban vereséget szenvedett Zalaegerszegen. Nekik mindenféleképpen javítaniuk kellene, talán mondhatom, győzelmi kényszerben vannak. Ez meg is béníthatja a csapatukat, de akár szárnyakat is adhat nekik, majd kiderül a meccsen, hogy melyik forgatókönyv valósul meg. Szeretnénk az előttünk álló nehéz sorozatot győzelemmel kezdeni, felkészültünk az ellenfélből, és bízom benne, hogy a találkozó után boldogan fogunk hazautazni.
forrás: dvtk.eu
- a Győr legalább 4 olyan triplát szerzett, amikor a védőnk nem állt elég közel a győri játékoshoz.
- az utolsó 2 percet hiába kezdtük 6 pont előnnyel és a Győrnek már 5 csapathibája volt, utána már nem tudtunk több fault-ot kiharcolni, hogy büntetőket dobhassunk, sem jó akciót vezetni
- szerintem a játékvezetők miatt is veszítettünk (amikor megláttam, hogy Kapitány és Tóth C. is ott lesz, már nem volt jó előérzetem), volt néhány furcsa ítéletük, amikor győri támadóhiba helyett nálunk fújtak személyit, de lehet, elfogult vagyok
- várjuk vissza Torit, aki ma hajnalban WNBA bajnok lett. :) Remélem, jövő hétvégén, a ZTE ellen már itt lesz és játszani fog (vagy már a PEAC ellen is). Talán Szidi is visszatérhet e hétvégén vagy jövő héten, de még játékba kell lendülnie.
Ha ezt így nyilvánosan lenyilatkozta, akkor gondolom a klubvezetés és a szakmai stáb is tisztában volt azzal, hogy ő végig fogja tolni a 3x3-as idényt.
Mégsem hoztak senkit a helyére, mégpedig azért nem, mert még ebben az állapotban sem találnánk jobb magyar irányítót helyette.
Várjuk meg, hogy Tori visszajöjjön, egészen biztos, hogy ő nagy terhet fog levenni Dóri válláról.
De most ami a legjobban érdekel:
A Szekszárd meccsre lehet elővételben is jegyet venni úgy, hogy a jégkorongos bérletem miatt jogosító kedvezményt megkapjam?
Azért nagy rohanás lesz vasárnap, remelem nem lesz a hokin hosszabbítás.
Azt hiszem tegnap összvissz 2 pontja volt, ami nagyon kevés, akár még álompasszok sokasága mellett is. És volt tegnap álompassz is, de nem több, mint ami egy átlagos irányítónál is szokott lenni egy-egy meccsen.
Egyébként tegnap a triplák miatt kaptunk még ki. A Győrnek tíz volt, nekünk egy.
A komolyabb csapatok ellen nagyon szembetűnő milyen rövid a kispadunk.
A Győrnél sem jött sok pont a padról,de 2 használhatóbb ember tudott helytállni játékpercekkel,amíg a kezdőből pihentek.
Megint ezen kaptunk ki,Zele nagyon hektikus,Kiss Angi meg szét van esve,remélem szerelmes vagy ilyesmi,mert látványosan önbizalom hiányos és kedvetlen.Tőlük többet várok.
Jön Tori,visszatér Katona (remélem) és máris jóval előrébb leszünk.
Vasárnap mindenki jöjjön kosármeccsre,kell a biztatás a lányoknak.
"Csak" hiányzik a tavalyi MVP!
Tori ha itt lesz, egész más lesz a játék! Sokkal több szerzett labda, az ellenfélnek sokkal kevesebb engedélyezett hármas, Dóriról védekezésben és főleg a védelem megbontásánál levett teher!
Dórikának, akit imádok és szeretek, de Dórika, nyáron pihenned kell, ez 3x3 már nem ér annyit, hogy rámenjen a formád a bajnokságra.
De akkor is
HAJRÁ CSAJOK, HAJRÁ DIÓSGYŐR!
Néhány apróbb észrevétel esetleg:
- Ez a magyar bajnokság már erősebb, kiegyensúlyozottabb, mint az EK. A Magyar Bajnokságra kell először koncentrálni, utána jöhet a nemzetközi. Tehát bajnokság előtti EL selejtezőt el kell felejteni, mert lépéshátrányba kerülsz.
- A szezon előtt kész keret kell, mert lépéshátrányba kerülsz, ha nem így teszel.
- Rengeteg a tehetség, tudás a bajnokság csapataiban. Ha elől akarsz végezni, 10 nagyon jó játékos (sok pénz) kell! Megint elfogytunk a végére.
- Nyáron fizikálisan, mentálisan pihenni kell. Ez a profi játékosok munkájának része.
- Sokszor kiderült már, hogy a vezetőség nem elég óvatos a nyilatkozataiban. Jó a csapat, de kár hergelni az embereket.
Szépen játszik a csapat, jó az edző, nem kell elkeseredni!
A DVTK kerete továbbra is kevés az aranyhoz, az ELhez pláne! Le kell szállni a földre és nem csak nekünk szurkereknek hanem elsősorban a szakmai stábnak!