Banner

UNI Győr Mély Út - Aluinvent DVTK

Szerző: amigeleken.hu | 2019-10-09 17:13:00

UNI Győr Mély Út - Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 3. forduló

Győr, Városi Egyetemi Csarnok, 2019.10.09. 19:45


Közvetítés: M4Sport és m4sport.hu


Játékvezetők: Kapitány Gellért, Tóth Cecília és Hervay Tibor


Cziczás László:

Mások is úgy gondolják, hogy rangadót fogunk játszani Győrben, mindkét együttes számára nagyon fontos mérkőzés lesz ez. A hazai csapatot már az előző szezonban is kifejezetten erősnek tartottuk, azonban úgy érzem, most még inkább erősödtek. A Győr az előző fordulóban vereséget szenvedett Zalaegerszegen. Nekik mindenféleképpen javítaniuk kellene, talán mondhatom, győzelmi kényszerben vannak. Ez meg is béníthatja a csapatukat, de akár szárnyakat is adhat nekik, majd kiderül a meccsen, hogy melyik forgatókönyv valósul meg. Szeretnénk az előttünk álló nehéz sorozatot győzelemmel kezdeni, felkészültünk az ellenfélből, és bízom benne, hogy a találkozó után boldogan fogunk hazautazni.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

20. grosser |Válasz erre: 19. grosser
2019-10-09 22:03:55 Piros öves, Veterán
Jó ez így, ahogy történt, minden valamiért történik, semmi se véletlenül!
2019-10-09 22:02:13 Piros öves, Veterán
Na és csak egy gondolat, mi lett volna, ha Velencében az utolsó két és fél perc nem úgy sikerül, ahogy, illetve ahogy mi szerettük volna?
Szerintetek ez a CSAPAT, keret, kész lett volna az euroligára?
Még messze nem, sajnos. :(
2019-10-09 21:57:47 Piros öves, Veterán
Egyetlen recept van, a hazai meccseket hozni, benne a rangadókat is, ahogy most vasárnap a Szekszárd ellenit, idegenben meg minél több rangadót hozni, akkor a végére odaérhetünk ahova szeretnénk, slussz, nincs más recept.
De ma ugye szerda van, vasárnap Szekszárd itthon, rá három napra meg EK-meccs itthon a Pécs ellen, kemény menetelés de ezek a csajok bírni fogják, jobban, mint a falábúak!
17. grosser |Válasz erre: 15. CLIPNOH
2019-10-09 21:48:06 Piros öves, Veterán
az ki van zárva, nem lesz veretlen idén a sopron, és kivettem a kezem a biliből :)
2019-10-09 21:47:14 Piros öves, Veterán
De egyébként ezért kár volt, mert egy megnyert meccset buktunk el, mindegy, menni kell tovább, jó utat csajok haza, vigyázzatok magatokra az úton.
15. CLIPNOH |Válasz erre: 9. grosser
2019-10-09 21:43:40 Piros öves, Fanatikus tag
Csak nehogy a Sopron idén is veretlen maradjon... mert jelen állás szerint ismét mi loholunk utánuk.
2019-10-09 21:43:33 Piros öves, Veterán
A nagy többszörös bajnok Sopron alig tizenakárhány ponttal verte otthon az MTK, lesznek még itt körbeverések, amiből mi még nagyon is jól jöhetünk ki
2019-10-09 21:42:28 Lila öves, Fanatikus tag
Sajnos 6 emberrel nem lehet ezt bírni.
Vasárnap még nehezebb lesz, most nem fogadnék a csapatra, de majd megmutatják a Szekszárd ellen hogy nincs igazam...
12. sadab1* |Válasz erre: 5. grosser
2019-10-09 21:42:13 Fekete öves, Veterán
Kb. ezt írtam!
Egyébként bármi lesz az eredmény, ez édeskevés, ha a sopront verni akarjuk! Nem semmi idegekkel kell rendelkezni a női sportot irányító edzőknek pl., de az is biztos, h a légiósok nélkül ez a DVTK igen kevés! Egyszerűen elképesztő, h a magyar játékosok mennyire gyengén dobnak ziccert v bármit is! Egy profi játékosnak szinte csak ezt kéne gyakorolnia! 3 pontosok ellen semmiféle védekezésünk nincs, ráadásul a győr be is dobta döntő részt!
Tartom a véleményem, még akkor is, ha Walker megérkezik, ez így nagyon gyenge!!!
Idő közben ki is kaptak, bravó lányok!!! Jobb is, h az EL-ben nem jutottunk tovább!!! Nem értem továbbá azt sem, h az utazás v mi miatt esett ekkorát hirtelen a forma??? Megint nagyot akartunk hirtelen ugrani: EL, sopront előzni, sztem meg simán két szék közé esünk! Hátrébb az agarakkal szakemberek! Gondolkodni és nagyobb alázat!!!
knézy: a kurva fajtádat, ennek minden mindegy csak a DVTK ellen drukkoljon! Dögölj éhen!
2019-10-09 21:41:51 Kék öves, Tag
SKORICOT és Dórikát el kell felejteni. Ez már nem az szintjük és ritmusú.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...