Tuti török túrák 1. - Fenerbahce - Csarnok a felhőkarcolók árnyékában

Betyárok élménybeszámolója.

Fogadjátok szeretettel Betyárok szurkolótársunk élménybeszámolóját az Euroliga alapszakaszának utolsó mérkőzéséről!

Nem volt kérdés, hogy megyünk-e Isztambulba. A város megunhatatlan - minden igaz, amit az útikönyvek és élménybeszámolók oldalakon át irnak róla - lenyűgöz, felemel, ott tart és örökre belénk költözteti a vágyat, hogy térj vissza, amint csak lehet. Most a mi Csapatunk, a Diósgyőri Lányok hozták el a lehetőséget - mennyi örömöt okoznak nekünk mostanában! - hogy megint megizlelhessük Bizánc - Konstantinápoly - Isztambul hosszú évszázadok óta itt gomolygó világát.

Már a reptéren meglepődtem, hogy kétszer annyian szállunk fel a gépre, mint legutóbb a Galatasaray ellen, ahol nyolc harcosunk vette föl a kesztyűt a bitang törökkel. Ezt jó, hogy jól megjegyeztem, mert egyik szurkolótársunk azt állitotta, hogy csak heten voltunk, fogadtunk, igy nyertem tőle 10 lirát – 118 forint középárfolyamon – amin a Galata torony alatt vettem egy drágaköves, diszes szinarany kiskanalat, éreztem hogy azt kell választanom, tán régi évszázadok homályába vesző tulajdonosának szellemének még ez volt a feladata, hogy eljuttassa szép Magyarországra. Ez különben tényleg igy lehet, mert megfigyeltem, ha reggel azzal kavarom a kávémba az isztambuli fűszerpiacon vett cardamont, akkor aznap nyerek a tippmixen…

Kicsit azért nyomasztott minket, mi vár ránk a csarnokban, volt ugye affér nálunk is, meg az emlitett Galata meccs feszes pillanatait sem feledtük, de mint kiderült, semmi okunk nem volt aggodalomra. A meccsre már összegyűltünk diósgyőriek kb. ötvenen, a hazaiak részéről családok, középkorúak, jókedvű fiatalok töltötték meg a kisebbik csarnokukat, ami a környezetében, a modern Isztambul felhőkarcolói között tényleg kicsinek tűnt. A szurkolást mi kezdtük, teljes gőzzel s tartottuk is végig. A törökök akkor kezdtek neki, mikor ráeszméltek, hogy ezek bizony igy fogják nyomni egész meccs alatt – igy igazi meccshangulat alakult ki, kapaszkodtak, nem hagyták magukat. A végén jónéhányan elismerően megtapsoltak minket.

Még pár szó a közlekedésről és barátaimról. Hosszan elnyúló boldog fiatalságomban Ázsia több izgalmas és veszélyes helyét is bejártam, igy azt gondolhatnák rólam, milyen tapasztalt utazó vagyok, azonban be kell vallanom, ha egyedül kellett volna átjutnom az ázsiai oldalon levő csarnokhoz a bazár fölötti szállásunkról, még mindig ott bolyonganék lesoványodva. Ezek az én komáim, hipp-hopp előkapják a mobiltelefonjaikat, hohó, már 1.9 kilométerre jár Juszuf a taxis, nézd csak, itt van, de azt is tudják, mikor indul a túristahajó a Boszporuszon, hol mennyibe kerül a sör, meg egyáltalán minden tudnak! Még Kyreniában is megfigyeltem ámulva, hogy mikor angol fontot kért Musztafa a fuvarért, s már fogtam a fejem, micsoda balhé lesz itt, hogy csak eurónk van, na de mennyi az, amikor is hopp, ott a kijelzőn a török orra előtt négy másodperc múlva, hogy az a font az ennyi euro, nesze itt van!

Erre mit mondhatnék?

Tasakür, Güle-Güle!

Lábmosó egy nyilvános illemhelyen Isztambulban