Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
jaboers fotói és paparazzo1910 videói a Paks elleni meccsről.
A Paks elleni meccs cikkének hozzászólásai között 2017. nick nevű fórumtársunk nekem szegezte a kérdéseket, amiket szerinte meg kellett volna kérdezni a meccs utáni sajtótájékoztatón, valamint furcsállta, hogy csak két kérdést tettek fel a jelenlevők Valdas Dambrauskasnak.
Elsőként azt vetette fel, hogy mi a helyzet a három fiatal játszatásával, hiszen a Felcsút elleni meccshez hasonlóan a Paks ellen is mindössze egy fiatal játékos szerepelt a kezdőcsapatban. A falu ellen Simon Barnabás, a Paks ellen pedig Jurek Gábor kezdett. Bizonyára emlékeztek, hogy a falu elleni meccs után rákérdeztem erre, de - amiben utána többekkel egyet is értettünk - vezetőedzőnk nem adott egyértelmű választ. Azt mondta, hogy ez a feladat nem újdonság a számára, mert például a Hajduk Splitnél is elvárás volt a fiatalok beépítése.
Úgy vélem, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban nem Dambrauskas térfelén pattog a labda, hanem Horváth Csengerén, akinek ezúton kívánok boldog születésnapot és sok-sok sikert a DVTK sportigazgatójaként. Jó lenne, ha az előttünk álló évek alatt egy sikeres és a DVTK szurkolók meglehetősen kényes igényeit is kielégítő harcos, küzdő csapatot vezethetne Valdassal párban. Végre állandóságot hozhatnának a klub életében.
Ha Csenger tartja magát ahhoz, hogy őszinte kommunikációt kíván folytatni a szurkolókkal, akkor neki kellene tiszta vizet önteni pohárba a fiatalkérdést illetően. Számot kell adnia arról, milyen fejlemények, milyen döntések vannak ebben a kérdésben, elengedtük a támogatást, vagy megállapodtunk az NSÜ-vel? A szurkolók várják a válaszokat erre a kérdésre.
Hiányolta a sajtótájékoztatón azt a kérdést is 2017. fórumtársunk, hogy miért nem játszottunk ugyanolyan beleéléssel mint a Felcsút ellen, miért nem láttunk semmi küzdést, szép, stabilan jó játékot. Azt gondolom, hogy a falu elleni második félidővel kicsit el lett húzva előttünk a mézesmadzag és azt hittük, hogy varázsütésre minden meg fog változni az új edző érkezésével. A Paks elleni meccs azonban bebizonyította, hogy csodák márpedig nincsenek. Az NSO újságírója által feltett két kérdésre adott válaszából azt szűrtem le, hogy Dambrauskas tisztán látja a csapat helyzetét, és az előtte álló feladatokat is.
Neki most türelemre van szüksége a szurkolók részéről. Türelemre azért, hogy megismerje a keretet és a képére formálja őket, kialakítsa a képességeiknek legjobban megfelelő stílust. Részemről a türelem adott felé.
Az az érzésem, hogy Imre Robi is hasonlóképpen vélekedik, mert ő sem szokta véka alá rejteni a kérdéseit a sajtótájékoztatón, de ezúttal ő is "békén hagyta" Valdast.
Egy valamit feltétlenül ki kell még hangsúlyoznom a meccsel kapcsolatban. Bár többen is jelezték, hogy a tv közvetítésben nem lehetett jól hallani őket, de az ultráink szenzációs szurkolást mutattak be ismételten. Bár nem voltak sokan, de rendkívül jól szóltak a stadionban. Tisztelet feléjük!
jaboers fotóinak valamint Paparazzo1910 videóinak köszönhetően tekintsünk vissza a Paks ellen összecsapásra.
Paparazzo1910 videói a Paks elleni szurkolásról:
Következzenek jaboers fotói a meccsről:
Radóval kicsi lett volna az esély a nemzetközi indulásra. Gyakorlatilag nála szálltak el az esélyek.
Nekem nem...
Én folytonosságot, állandóságot szeretnék. Nem félévente edzőváltást, évente keretcserét, koncepció váltásokat...
Ha ezek megvannak, felőlem jöhet egy kupagyőzelem, dobogó... Na jó, jöhet az hamarabb is, azért nem fogok a kardomba dőlni :)
Nos a vitát az döntötte volna el, ha szépen nyárig ellavírozik a szerb, akkor láttuk volna meg, hogy már idegenben is összeesünk, vagy csak itthon molyfing a teljesítés, de főleg az eredmények. Engem, mint már sokszor leírtam magasról nem érdekjel, hogy milyen játékkal hoznánk az érmeket, kupákat... De akkor HOZZUK !! Mert itt nem "szépjáték" hiányunk van elsősorban, hanem kib...tt eredményhiányunk !
..saját szemszögéből nézve, minden egyes embernek igaza van itt a fórumon... tehát, neked is..!...
a nyugdíjas paksi csapat hányadik is? Talán harmadik, 2 ponttal van kevesebbje, mint a 2.-nak...?
Azt a ki-ki meccseket is átgondolnám azért...
és akkor épp a 10. zetével játszottunk, a 6. utéval (10 ember ellen), és a 11., kieső helyen lévő nyíreggyel... mindhárom csapat remek formában volt előtte, nekünk sikerült felszopni őket.
Igazad van, egyesek tényleg érdekes szemüvegben látják a történéseket...