Banner

Tulajdonjogot kaphatnak a várostól a szurkolók

Szerző: Jáborcsik András | 2018-09-28 12:44:00

A hét elején érkezett meghívás Dr. Kriza Ákostól a diósgyőri szurkolók felé, hogy beszélgessünk a klub jelenlegi helyzetéről. Azt kérték tőlünk, hogy olyan társaság jelenjen meg, amely lefedi az összes szurkolói réteget. A megbeszélésen a szervezett csoportok képviselői, a napos oldal és a női szurkolók tagjai, valamint az amigeleken.hu képviseletében Emődi Zoltán vett részt. A beszélgetés elején megvitattuk a csapat jelenlegi helyzetét és az elmúlt évek vesszőfutását. Városunk polgármestere és alpolgármestere, Dr. Kiss János is elégedetlen a csapat teljesítményével, ahogyan a szurkolók is. Ezután érkezett a meglepő felajánlás a város részéről, hogy a szurkolói egyesület 2% tulajdonrészhez juthat. Ez sokkal nagyobb rálátást biztosíthat a szurkolók részére az eddigiektől. Németországban és a világon nagyon sok klub működik így, de hazánkban egyedülálló ez a kezdeményezés. Természetesen, ez a lehetőség a többségi tulajdonosnak is adott és ezzel felhatalmazná a két tulajdonos a szurkolókat a klub jövőjének befolyásolására. Az egyesület meg fogja vitatni ezt a lehetőséget és napokon belül választ ad az ajánlatra. Mindenki bizakodóan hagyta el a tárgyalótermet. Pogácsa nem volt.


Az alábbiakban Dr. Kriza Ákos polgármester közleményét olvashatjátok:


A diósgyőri labdarúgás helyzetéről - javaslat a válság megoldására

A mindannyiunk által nagyon várt DVTK stadionavató napján lezajlott szurkolói tüntetés már jelezte, hogy a magyar vidék legnagyobb szurkolótábora mélységesen elégedetlen az NB I-es labdarúgóink teljesítményével.

Az elmúlt két bajnoki idényben hajszálon múlt a csapat kiesése. A mostani bajnoki fordulókban, ha lehet, még tovább nőtt a drukkerek csalódottsága.

Annak ellenére alakult ki ez a helyzet, hogy a diósgyőri labdarúgásban, az állami sportfinanszírozás következményeképpen, eddig soha nem látott infrastrukturális fejlesztések valósultak meg.

Az is kimondható, hogy a diósgyőri labdarúgás önkormányzati támogatása, hosszú esztendők óta, országos szinten is kiemelkedő, kiszámítható és garantált.

Ugyanakkor a klubot tulajdonló gazdasági társaság döntéshozatali rendszere a kizárólagosságon alapul. A gazdasági-társasági döntéseket megalapozó információk fölött csak a többségi tulajdonos, vagy a többségi tulajdonos éppen aktuális megbízottja rendelkezik.

E miatt szinte feltárhatatlan a szurkolók számára is, hogy a diósgyőri foci sport-szakmai vezetése miért került 2018 őszére ilyen állapotba?

A válság tényei: hét esztendő alatt, Diósgyőrben majd 8 ezerről, kevesebb, mint a felére esett az átlag nézőszám. Az NB I. legolcsóbb játékoskerete lett 2018-ra a miénk, úgy, hogy közben hét esztendő alatt, 12 edző fordult meg a diósgyőri kispadon…

A közfelháborodást előidéző „teljesítmény” okait kutatva, felelős vezetőként, olyan település polgármestereként, ahol esztendők óta jelentős közpénzeket áldozunk a labdarúgásra, még a legutóbbi időkben is kezdeményeztem tárgyalásokat a klub főtulajdonosával.

Még csak válaszra sem méltattak.

Mindezek után, az átláthatóság, a közösségi érdekek védelme érdekében, a valódi klub tulajdonosokhoz, a diósgyőri szurkolókhoz fordulunk javaslatainkkal. Javaslataink lényege, hogy a szurkolókat képviselő egyesületet, Bundesliga mintára, tulajdonosi jogokkal kívánjuk felruházni. Ennek értelmében, a DVTK-ban meglévő városi tulajdonrészből, első lépésben, 2%-nyi tulajdonrészt ingyenesen felajánlunk a diósgyőri szurkolóknak, illetve képviseletüknek. Egyidejűleg felkérjük a futball klub másik, többségi tulajdonosát, hogy a szurkolói képviselet számára, tulajdonrészüknek 2%-át, ugyancsak ingyenesen, adják át!

Meggyőződésünk, hogy javaslatainknak ez az első köre, a magyar labdarúgás további felemelkedésében is úttörő szerepet játszhat, egyben a diósgyőri szurkolótábor történelmi léptékű elismerését is kifejezi.


Miskolc, 2018. szeptember 27.


Dr Kriza Ákos polgármester




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

350. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 349. Bobák Kornél
2018-09-30 21:53:46 Fekete öves, Veterán
Kedves Kornél!
Tényleg nem akarlak megsérteni, de úgy tűnik számomra, hogy a fogaid után a füledet is meg kell vizsgáltatnod, mert Horváth Feri egyes szám első személyben mondja azt, hogy ő nem kapott lassan két hónapja fizetést. Vagy az is lehet, hogy állítsd egy kicsit magasabbra a hangerőt a számítógépen.
A szakmaiságra áttérve nem a két edző közötti szakmai különbség döntött, ugye, nem gondoltad komolyan, hogy így értettem.
349. Bobák Kornél* |Válasz erre: 347. jaborcsik-andras
2018-09-30 21:49:36 Fekete öves, Veterán
Miután a hokimeccs hozzászólásai között többszörösen felszólítottál, még egyszer, de tényleg utoljára, bármi is lesz a válaszod:
- Horváth Feri azt mondta szó szerint,"két hónapja nem kaptak fizetést". Többes szám harmadik személyben. Az nem azt jelenti, hogy ő, az edző, már csak a négy gyerekére tekintettel sem kapott, mert nem többes szám első személyben fogalmazott.
- ezek szerint Bódog elismeri, hogy Horváth Feri jobb edző mint ő, mert szakmai döntés született, és mellette nem rúgott labdába. Akár Bódog mondta, akár nem, azért ne nevettessetek már!
348. Király P |Válasz erre: 340. scs001
2018-09-30 13:22:58 Fehér öves, Újonc
" az én infóim budapesti Fideszes felső körökből vannak" Ha ez igaz Krizát megvezetik, és így ezzel minden miskolcit. A baj az, ha ez már régóta így működik bejáratva, ne csodálkozzunk semmi és senki nem jön ide csak elhintik a lehetőségét. Egy szóval ki kell mondani bármennyire fáj, hogy bolondnak nézik az öreget! Ezzel nem bántom, nem védem, csak tényként leírom, sokadjára vagyunk megvezetve!!! Ő meg csak rezzenéstelen arccal előadja nekünk, amit a pesti felső körökből hallott, igazából nem is vétkes, csak éppen súlytalan politikus. Az, hogy normális játékosok sem jönnek csak hab a rég nem létező tortán. A kilövési engedély amiről itt páran beszéltek, hagy ne kommentáljam már, megint blöff, fantazmagória. Aki ilyet mond, már csak azt kell megvizsgálni, pesti, miskolci, borsodi, diósgyőri, debreceni körökből jött e az info, mert mindenki azt mond amit akar! a mai meccsre tippem: 1-2. Hajrá Diósgyőr!
347. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 338. Bobák Kornél
2018-09-30 13:17:54 Fekete öves, Veterán
Kedves Kornél!
Írásos bizonyítékra sajnos nem tudok neked hivatkozni, de nagyon bízom benne, hogy megfelel számodra, ha Horváth Feri saját szájából hallod azt, hogy két hónapja nem kapott fizetést és még abban sem biztos, hogy a Balmazújváros be fogja tudni fejezni az idei bajnokságot, mert a városnak nincs szüksége a futballra.

Az ominózus rész 4:59-nél kezdődik, a csodás, népmesei elemekkel díszített rész pedig 6:47-kor hangzik el.

A másik felvetéseddel kapcsolatban azt gondolom, hogy Tamás bolond lenne még egyszer belemenni egy olyan kalandba Magyarországon, mint a diósgyőri volt. A Te kedvedért megkérdeztem tőle telefonon a Haladással kapcsolatos dolgokat. Azt mondta, hogy pusztán szakmai okai voltak annak, hogy nem rá esett a választás.
346. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 338. Bobák Kornél
2018-09-30 13:14:47 Fekete öves, Veterán
345. Szabó József* |Válasz erre: 342. totalrecar
2018-09-30 13:05:11 Fekete öves, Veterán
Az önkormányzati ciklus immáron 5 éves, így jövőre lesz.
344. Szabó József* |Válasz erre: 340. scs001
2018-09-30 13:04:13 Fekete öves, Veterán
Maradjunk annyiban, hogy élőben megvitatom veled.
A számom megadtam neked még tegnap, megmondom, hol találsz a meccs előtt.
343. johny* |Válasz erre: 342. totalrecar
2018-09-30 11:21:51 Fekete öves, Veterán
Rosszul tudod...
342. totalrecar |Válasz erre: 228. Nevemsenki
2018-09-30 11:18:43 Piros öves, Őstag
Az önkori választások nem 1év múlva jönnek, hanem most ősszel lesznek!
341. Csubakka |Válasz erre: 339. kaali-barnabas
2018-09-30 09:52:07 Lila öves, Tag
A Takatát még Zsiga Marci hozta, azóta semmi érdemleges.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...