Banner

Tokaji Viktor: A fiataljaink felnőttek a bajnoksághoz

Szerző: Jáborcsik András | 2023-03-02 17:28:00

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu


A magyar bajnokság harmadik helyezettje lett a DVTK Jegesmedvék, miután az Erste Liga elődöntőjében már csak két anyaországi csapat szerepel: éppen a miskolciakat a negyeddöntőben búcsúztató FTC és a BJA HC.

A nemzetisport.hu Tokaji Viktorral, a Jegesmedvék vezetőedzőjével készített interjút. Ebből idézünk:


Hasonlóan ért véget az idényük a DVTK-val, mint tavaly. Akkor is a Ferencváros, akkor is a negyeddöntőben állta útjukat, viszont idén harmadikok, míg tavaly nyolcadikok lettek az alapszakaszban. Történt előrelépés?

Ha csak azt nézzük, meddig jutottunk a bajnokságban, teljesen mást mutat, mintha a játékunk képét és egyéb tényezőket is figyelembe veszünk, így azt gondolom, egyértelműen történt előrelépés – mondta lapunknak Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője. – Két, hosszabbításban elszenvedett vereségünk volt a negyeddöntőben, de ezeken a meccseken is több statisztikai mutatóban felülmúltuk a Ferencvárost. Hat mérkőzés alatt a zöld-fehérek egyetlen gólt sem lőttek emberelőnyből, ami hatalmas fegyvertény tőlünk. Kiválóan működött a hátrányos védekezésünk. Az idény ezen szakaszában, amikor élesednek a küzdelmek, a helyzetkihasználás dönthet el meccseket és párharcokat. Megvoltak a hetedik mérkőzéshez a helyzeteink, akkor pedig hazai közönség előtt játszhattunk volna a továbbjutásért, és ott nem lett volna kérdés, ki tudjuk-e vívni. Összegezve azt mondanám, a benne rejlő potenciált kiaknázta a csapat az idényben. A 2021–2022-es bajnoksággal ellentétben, amelyben tizennégy meccset is egy góllal veszítettünk el, a mostaniban sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk, köszönhetően többek között az aranysisakos játékosunknak, Valentin Razumnjaknak, aki egymaga huszonnyolc gólt lőtt – ugyanakkor ennek van egy hátulütője: ha ő nem lő gólt, nehéz helyettesíteni. Az FTC tudta ezt, és kiemelt figyelemmel védekezett ellene a negyeddöntőben.



Ezen múlt a továbbjutás?

Inkább a helyzetkihasználáson. Az FTC elleni legutóbbi összecsapásunkon volt lehetőségünk eldönteni a meccset, de kimaradt a ziccer, a másik oldalon viszont nem hibáztak a hosszabbításban. Ezenkívül a tapasztalatok hiánya jelentette a különbséget. Meg kell tanulniuk a játékosoknak megfelelően reagálni az egyes szituációkban, a lőtt és a kapott gólokra egyaránt. A csapatom fiatalnak számít, még akkor is, ha a harminckilenc éves Vas Jankó felfelé húzza az átlagéletkort. Ő egyébként rengeteget segített a srácoknak a jégen és az öltözőben is, de nem lehet mindig pályán.


Harmadikként végeztek az alapszakaszban, és választhattak ellenfelet a negyeddöntőre. Ha újra dönthetne, ismét a Fradira voksolna a Csíkszeredával szemben?

Biztos vagyok benne. Rengeteg statisztikai elemzést készítettünk a választásunk előtt, sok mindent górcső alá vettünk. A Csík és a Fradi között nem volt nagy különbség, de nem volt jó vagy rossz döntés, az Erste Liga címvédője vagy a regnáló magyar bajnok közül választhattunk.


Tovább a nemzetisport.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>


forrás, fotó: nemzetisport.hu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2023-03-02 21:19:43 Piros öves, Őstag
Kérsz- e segítséget? Nézel -e benchmarkot, hogy elmozduljunk erről a szintröl? Ki a példaképed? Mi a viziód? Sajnos egyszerű szurkolókhoz nem jutnak el ezek az infók...
2023-03-02 21:15:49 Piros öves, Őstag
Viktor, tökéletesen egyetértek, hogy a fiatalok nagyon sokat fejlődtek. Felnőttek a szinthez, ami miatt kezdtek újra visszaszállingózni a nézők és majdnem újra medvebarlangot teremtettek. Ez egyértelmű siker a tavalyi nihilhez képest. Kérdésem, hogy a szakmai felkészítésen túl, ahol egyértelmű a fejlődés; az egyéb edzői kompetenciák mikor nőnek fel arra a szintre, hogy tovább tudjunk lèpni???
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...