Banner

Szatmári Csaba: A stadionban uralkodó hangulat megalapozta a meccset

Szerző: amigeleken.hu | 2022-11-17 11:08:00

A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.


Szatmári Csaba a DVTK védelmének tengelyében kulcsszerepet játszik a kapott gólok számának alacsonyan tartásában. Emellett Csákváron megszerezte idei első gólját.

A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változatából idézünk:


Egymás után kétszer is idegenben játszott a DVTK, és mindkétszer kívülről simának tűnő 3-0-s győzelmet aratott. Belülről is így tűnt?

Belülről mindig komplikáltabb egy mérkőzés. Szegeden egy picit döcögősen kezdtünk, de utána fokozatosan átvettük a játék irányítását, és sikerült megvalósítani az edzői elképzeléseket.
Amikor többet birtokoljuk a labdát, akkor hátul jobban kinyílunk, amit meg lehet kontrázni. Ám mindössze egy-két gyors támadása akadt az ellenfélnek, amit jól reagáltunk le, így több nagy helyzetük nem volt. A győzelem mellett múlt vasárnap számunkra az volt a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést.



És Csákváron?

Ott más jellegű találkozót vívtunk, mert a csákváriak sokkal agresszívabban támadtak le, és a széleken próbáltak megbontani minket. Emellett nagyon magasan, a kapujuktól távol védekeztek, amit próbáltunk mélységi beindulásokkal kihasználni. Ebből több helyzetet is kialakítottunk, és az első gólt is egy ilyen szituációból szereztük.

A Nyíregyháza elleni meccs “csak” 2-0 lett, de ez a győzelem is magabiztosnak nevezhető. Egyetértesz?

A stadionban uralkodó hangulat megalapozta a meccset, nekünk is könnyebb volt így felvenni a ritmust. Láttuk az ultrák koreográfiáját, és az első félidőben mi is megmutattuk a nyíregyháziaknak, hova érkeztek. Benyomtuk őket a saját kapujuk elé, egy-két sanszuk volt, amit talán kapura veszélyesnek lehet mondani. Az ellenfél kontrákra rendezkedett be, emiatt akkor sem lehetett félvállról venni őket, ha mi domináltunk. Az első félidőben szerzett góllal jó alapot teremtettünk a folytatásra, úgy érzem, nem volt kérdéses, ki nyeri a találkozót.

A legutóbbi öt mérkőzésen egyetlen gólt kapott a DVTK (és 12-1 a gólkülönbség), amiben a védelem oszlopaként jelentős érdemeket szereztél.

Egyre jobban összecsiszolódik a csapat, és az idő múltával egyre jobban megismerjük egymás mozgását, például tudjuk, ha egy adott játékostárs kitámad, akkor melyik oldalt zárja ő, és merre kell nekünk figyelni. De nem kell sokat magyarázni, a számok magukért beszélnek. Hosszú távon a tudás dönt, de egyes szituációkban a szerencse is mellénk állt - sosem tagadtam, hogy a focihoz szerencse is kell -, és a csapat is nagyon sokat tett a 12-1-es gólkülönbségért. Ahogy mondtam, mindenkinek megvan a védőfeladata, de az is igaz, hogy ha sorra lőjük a gólokat, akkor az hátul is megkönnyíti a dolgunk. Háromgólos hátrányban nem is gondol az ellenfél az egyenlítésre, tudat alatt sokszor visszavesznek, és így könnyebb visszaverni a kevésbé heves rohamokat.

Kuznyecov Szergej középső védőt faragott Bárdos Bencéből, egyúttal kaptál egy új társat a védelem közepén. Mennyire befolyásolja ez a teljesítményed?

Azért nem teljesen újat, mert amikor bal oldali belső védőt játszottam, akkor sokat szerepelt a balomon Bárdi. Ezért jól ismerjük egymást, ugyanakkor az is igaz, a védelem közepén azért kicsit más. Egy tehetséges srácról beszélünk, aki jól megállja a helyét új posztján is, persze idővel még jobb lesz.

A DVTK immár négy pont előnnyel vezeti a tabellát.

A bajnokság végén szeretnénk feljutni az élvonalba, ami reális cél. Az idény eleje nem úgy sikerült, ahogy terveztük, ezt próbáljuk most kijavítani. Minden mérkőzésen tudunk hozni egy jó átlagot, ami az eredményeken is látszik. Szeretnénk a téli szünetig növelni a többiekkel szemben az előnyünket, hogy magabiztosan várjuk a folytatást. Minél tovább ki kell nyújtani a jó sorozatot, hogy a legvégén az élen végezzünk.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes interjúra >>>>>>


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. vebgy*
2022-11-17 16:49:17 Fekete öves, Veterán
És még mennyire megalapozná a meccseket, ha az átlag lenne minimum 7340...Tegyetek érte Szacsa...többet !
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...