Banner

Szakos Bence: Hálás vagyok, amiért próbára tesz a szakmai stáb

Szerző: objektív | 2025-04-29 08:47:00

A csapatunk hétről hétre próbál minél jobban teljesíteni.


Szakos Bence ötödik élvonalbeli mérkőzésén jobbhátvédként nem csak a védőfeladatát látta el, hanem megszerezte pályafutása első gólját is a DVTK első csapatában.



- Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első NB I.-es gólomat! - kezdte Szakos Bence. - Köszönöm szépen a szakmai stábnak, hogy bíznak bennem, egyúttal nagyon hálás vagyok, amiért próbára tesznek azáltal, hogy pályára küldenek. Igyekszem minden mérkőzésen a maximumot nyújtani, és napról napra fejlődni. És a szurkolótáborunknak is köszönöm, hogy mögöttünk állnak minden egyes mérkőzésen!

A DVTK egy jól eltalált, távoli lövést követően került hátrányba, onnan kellett felállni.

- Az első félidőben ki-ki meccset játszottunk, nekünk és nekik is voltak helyzeteink - idézte fel az U18-as válogatott játékos. - A második félidő elején megszerezték a vezetést, és nekünk kellett menni az eredmény után. Igyekeztünk minél több helyzetet kialakítani, és ebből az egyiket sikerült értékesíteni.

Szakos Bence pályafutása ötödik élvonalbeli mérkőzésén a 61. percben lépett pályára Kállai Kevin cseréjeként, és a jobbhátvéd posztját foglalta el, miközben Gera Dániel átment balhátvédbe.

- Természetesen a Mester (Valdas Dambrauskas - a szerk.) is azt szerette volna, ha megnyerjük a mérkőzést, amihez először egyenlíteni kellett, és sikerült is. A gól előtt láttam, hogy Rudi (Rudi Požeg Vancaš - a szerk.) megkapja a bal szélen a labdát, és amikor felnéztem, nem láttam senkit a hosszú oldalon, és éreztem, ebből lehet valami. Összenéztünk Rudival, aki elém ívelte a labdát, és sikerült gólt lőnöm. Nem kellett állítgatni, tökéletes labdát adott - dicsérte csapattársát.

Valdas Dambrauskas értékelése szerint az elmúlt hetekben a DVTK ezen az estén tette a legtöbbet a győzelemért, beleértve a KTE ellen 2-1-re megnyert mérkőzést is.

- A csapatunk hétről hétre próbál minél jobban teljesíteni. Az eredményekben ez nem mindig mutatkozik meg, de próbálunk ezen is javítani - fogadkozott.

A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendékei közül Szakos Bence mellett Benkő Péter is szerephez jutott, de ott ült a kispadon Komlósi Bence és Nazar Kovalenko. Illetve ne feledkezzünk meg a pályafutásukat Diósgyőrben kezdő Kállai Kevinről és Kállai Zalánról sem.

- Nagyon örülök, hogy egyre több akadémistával tudok együtt edzeni az első csapatnál, mindenkinek az a célja, hogy napról napra jobb legyen, amihez Diósgyőrben adottak a lehetőségek.

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a ZTE ellen játszik a DVTK vasárnap délután.

- Az újpesti teljesítményre szeretnénk még egy lapáttal rátenni, minél jobb teljesítményt nyújtani. Bízom benne, hogy jövő vasárnap eredménnyel is párosul! - zárta gondolatait a fiatal védő.


forrás, fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Hozzászólások

15. Graham Bell |Válasz erre: 11. S.Gábor
2025-04-30 15:20:41 Piros öves, Őstag

Azt hogy mondanád munkahelyi kommunikációs illemkulturához alkalmazkodva, hogy vegyél vissza mert pofán leszel baszva?

14. dvtk-3534* |Válasz erre: 12. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-04-30 13:46:44 Fekete öves, Veterán

4szemközt elmondja szerintem neki . Ha a média most ezzel lenne tele akkor az veszélyes mert aki nem tudja kezelni az olyankor szál el magától . 

Vagy csapaton belül lennének irigyei akár.

Jól van ez így ! 

13. S.Gábor |Válasz erre: 12. Ignacio-Sanchez-Mejias
2025-04-30 13:28:03 Kék öves, Tag

Nem fogom! Kicsit sarkosan fogalmaztam. 

12. Ignacio-Sanchez-Mejias |Válasz erre: 8. S.Gábor
2025-04-30 12:53:27 Piros öves, Őstag

Ne érts félre, nem azt szeretném, hogy kinyalja a seggét, vagy az egekbe magasztalja. És nem is akarok ebből konteót gyártani. De ha az újságíró megkérdezi – mit szólsz a fiatal Szakos teljesítményéhez, milyen jól szállt be, vagy például a Fradi ellen az ő megmozdulása után született a gól –, mennyibe kerül, ha azt mondja az edző: ’igen, szép jövő áll előtte, tehetséges, de sokat kell még dolgoznia’ stb.? Én ezt egy picit furcsának tartom. Persze, lehet azt mondani, hogy a lehetőség megvan, ez is egyfajta visszajelzés, de számomra ez így egy kicsit hűvös és távolságtartó. Még egyszer mondom: ha ilyen a stílusa, akkor ilyen. De egy jó szó nem kerül semmibe – pláne, ha egy fiatal srác fejlődéséről van szó. Egy edző pszichológus és tanár is egyben. Lehet most ez kell... Ki tudja.

11. S.Gábor |Válasz erre: 10. dudik-attila
2025-04-30 10:15:29 Kék öves, Tag

Szerintem a dolgozók 99%-át nem dicsérik meg ha végzi a dolgát amiért fizetést kap. Persze ,ha nem úgy végzi vagy hibázik a számonkérést se habzó szájjal kell végezni. Lehet,hibázni vagy rosszúl végezni a munkát (focizni), de a hozzáállásában ne legyen kivetni való. Egyébként az elméleti foglalkozáson vagy kint a pályán lehet,hogy dicséri vagy éppen bátorítja. Nem kell dicséret csak vegyék emberszámba...

Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...