Sisa Tibor: Még ma is nagy szeretettel gondolok rá, pedig nagyon sok fájdalom volt mögötte

Sajtófigyelő - bunteto.com

A bunteto.com interjút készített Sisa Tiborral, akit 2009-ben ludányhalászi otthonában látogattak meg a DVTK szurkolók. A drukkerek azt akarták elérni, hogy Sisa térjen vissza Diósgyőrbe, miután a játékosok járandóságainak elmaradását követően beadta a felmondását.

"A labdarúgás berkeiben háromféle edzőt említenek, az igazoló edzőt, a nevelőedzőt, illetve a fogalmatlant" interjúban szóba került életének ez a szakasza is, amelyet most felidézünk az amigeleken.hu olvasóinak:

Amikor felmondott Diósgyőrben, otthonában keresték fel a fanatikusok, hogy jobb belátásra bírják. Ez a fajta ragaszkodás is siker, nem?

Azt nem tudom, de valós esemény, amire még ma is nagy szeretettel gondolok, pedig nagyon sok fájdalom volt mögötte. Az U19-es Eb harmadik helye és világbajnokságra való kijutás utáni történet. Az év edzője voltam, ami általában keresetté teszi az embert, én azonban érzelmi döntést hozva a kieső helyen álló DVTK kispadját választottam. Az edzőknek is lehetnek kiemelt csapatai, nekem a DVTK és a Kispest-Honvéd az. Miskolcon a csapattal gyorsan szinkronba kerültünk, gyűjtöttük a pontokat, már-már oroszlánbarlanggá alakítottuk a drukkerekkel a diósgyőri stadiont. A szurkolóink, akiknek a szlogenjük az volt, hogy minden meccs ajándék, azokban a nehéz időkben valódi ajándékra lelhettek. Csakhogy egy nap a játékosbizottság tagjai kopogtattak az edzői öltöző ajtaján. Egy ideig kerülgették a forró kását, végül csak kimondták, hogy több hónapja nem kaptak fizetést, egyesek az utolsó tartalékaikat élik fel. Kértek, jelezzem a vezetőknek, hogy jó lenne ezt orvosolni. Megdöbbentem, mert amikor velem tárgyaltak és aláírtam, csupa szépet és jót hallottam. Azonnal beszéltem a vezetőnkkel, kaptam is ígéretet. Ami persze nem teljesült. Ezt párszor még eljátszottuk, minden maradt azonban a régiben. A helyzet egyre aggasztóbbá vált, a megszűnés vagy visszalépés veszélye is fenyegetett. Nem tehettem mást, mint kiállva a játékosokért, a csapatért, a klubomért, a vezetőkkel való sikertelen megbeszélések után az újsághoz fordultam. Csendben is maradhattam volna, nekem elvégre nem tartoztak, de nem rólam szólt a történet. Elsőre jeleztem, a Mikulást még megvárjuk, hátha hoz pénzt, akár még a Jézuskát is, a húsvéti nyuszit már nem. Ahogy december elején, karácsonykor sem történt semmi.

Úgy döntöttem, felteszem magam tétnek. Az ünnepek után közöltem, ha január tizenötig nem fizetik ki a játékosokat, felállok a kispadról. A kötődésem és elkötelezettségem miatt senki sem vette persze komolyan. Eljött azonban január közepe, a játékosok járandósága nélkül. Másnap Miskolcra érve beadtam a felmondásomat, alá is írtuk a papírokat. Nem volt azért ez olyan egyszerű, éjszakába nyúló vívódás előzte meg, elvégre senki sem akar a legszebb éveiben öngyilkos lenni. Nem volt azonban más választásom, a klub és a játékosok érdekét kellett szem előtt tartanom.

Dolgomat megtettem, majd hazaindultam Palócországba. Ahogy azt szoktam, Szlovákián keresztül érkeztem meg. Abban az időben még nem volt roaming, ahogy átléptem a határt, a telefon kikapcsolt. Nem ért el azalatt senki. Mire ismét lett térerőm, 147 nem fogadott hívásom és sms-em érkezett. Otthon a feleségem azzal fogadott, hogy minden tévé velem foglalkozik. A szurkolók már gyülekeztek a klubnál, erre a vezetők kitalálták, érvénytelen a felmondásom. Tudtam, hosszú lesz az éjszaka, azt azonban nem gondoltam, hogy nem csak a gondolataimmal leszek együtt az éjszakán. Éjfél felé járt már, amikor a fiam falfehéren szaladt le a szobájából, alig tudva elhabogni, hogy valami történik kint a ház előtt. Csak annyit tudott kinyögni, hogy nagyon sok ember gyülekezik, és nagyon hangosak. Kimentem a mínusz tizenöt fokba, és mindjárt lefagytam. De nem ám a száguldozó mínuszok miatt, hanem mert vagy kétszáz szurkoló, sokan félmeztelenül énekelték, hogy „Amig élek én…”, amikor pedig megláttak, a „Sisa Tibi! Sisa Tibi!” rigmusra zendítettek rá. Ha azt mondom, a libabőrt nem a hideg hozta, nem hazudok. A megvendégelés természetesen nem maradt el, sőt még a saját főzésű palóc viszki is jól fogyott. Sokat beszéltünk, kiderült, a zord kinézet sok értelmes, intelligens, érzelmes fiatalembert takar. Igyekeztek meggyőzni, hogy folytassam, folytassuk együtt, mert ahogy az ilyenkor lenni szokott, mégiscsak lett valahonnan pénz. Úgy voltam viszont vele, ha Sisa a nemből igent csinál, amint van pénz, a hitelemet veszítem el. Azt viszont megígértem, ha máskor, egy másik időben kellenék, ott leszek. Pár év múlva így is történt, hiába keresett meg éppen akkor Kuvait egyik leggazdagabb klubja. Ez egy olyan története az életemnek, ami sok nehézséget, de még több örömet okozott. Amíg mozdul bennem a vér, el nem felejtem. Köszönet érte, örök élményt adott. A legszebb az volt benne, hogy a szurkolók kiálltak valami, valaki mellett, kiálltak valamiért, ami a mai világban már alig-alig tetten érhető. Hogy vállaljuk véleményünket, és ezt másoknak is megmutatjuk.

Tovább a bunteto.com-ra a teljes interjúra >>>>>>

forrás: bunteto.com