Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

91. toki* |Válasz erre: 71. perec (lédús)
2023-03-16 06:51:47 Fekete öves, Veterán
Nagyon vakon volt, írt is rá öcsém, hogy kapja be! Pedig ők spanok.
90. kope-17 |Válasz erre: 87. sadab1
2023-03-16 00:40:19 Lila öves, Tag
Igen, itt van a különbség. A mentalitás adja a kétféle látásmódot és a kommentek közötti szórást.
Van aki "igazi szurker", akinek a klub van mindenekelőtt, nem érdekli semmi és senki más és van, aki elsősorban EMBER, aztán szurkoló.

Nekem ez nem meglepő, sokszor látom utánpótlasmeccseken a címerrel a szívén a 7 éves ellenfelet kurvaanyázó, a bírót lökdöső vérszurkoló apukákat.
Vagy mondhatnánk az ellenfél családos, gyerekes szurkolóit egy sálért megcsapkodó "lokálpatriótákat".
Nem vagyunk egyformák.
89. dfcwolf |Válasz erre: 85. perec (lédús)
2023-03-15 22:48:38 Fekete öves, Őstag
Nincs ilyen. Sajnos nincs az országban független sajtó. Azok sem azok, akik annak mondják magukat. Két oldal van és egyik sem az enyém. Erősen szelektálom mit olvasok el. Mit hiszek el. Mi fontos és mi nem.
88. Csakegynap |Válasz erre: 86. steve-curtis
2023-03-15 22:24:09 Barna öves, Fanatikus tag
Miről beszélsz? Már hetekkel előtte teleharsogták a médiát a támadással kapcsolatban, bízva abban, hogy így megakadályozhatják. De több szót nem pazarlok erre a senkiházira. Egyszer mindenki a helyére kerül ;)
87. sadab1* |Válasz erre: 70. Bobák Kornél
2023-03-15 22:03:40 Fekete öves, Veterán
Origoba, telexbe írogató akárkik ebben az esetben a fényrejáró, divatszurkolókat (tisztelet kivétel) testesítik meg alias nekik a gyerek mindenek elé való és ráadásul fingjuk nincs az igazi, hagyományos futballközegről és klubszeretetről, annak elsőrendűségéről. Nem, nem való egy klub elé egy kölök sem, annak, aki igazi szurker, mert a manapság meccsrejárók többsége színes divatszurker, akiknek fingja nincs az igazi lokálpatriotista klubhűségről!!!!!! Pláne, ha kommunikáció nélkül akarja úgymond megalázni azt a klubot, no pláne játékosát kellemetlen helyzetbe hozni a tudatlan apja és "szurkertársai" által!!!
86. steve-curtis |Válasz erre: 83. Csakegynap
2023-03-15 21:29:59 Piros öves, Fanatikus tag
Pont így gondolta a CIA is.:),az egész ‘’haladó’’ világgal!Bayer irritál? Addig jó!
85. perec (lédús) |Válasz erre: 82. dfcwolf
2023-03-15 20:11:07 Piros öves, Őstag
oké, akkor szerinted mindenki az?? Ki a kedvenc újságíród, na elő a farbával :) Vagy ha nem is kedvenc, de számodra akkor ki elfogadható?
84. KIKI79
2023-03-15 18:51:54 Narancs öves, Tag
Többet ér mint a vágott összefoglaló !!!A következő videót ajánlom figyelmetekbe ! NÉD MEG !!! SENKÓ minden gólnál kiszolgáltatott volt ellenben a védőink mindnél dupla nulla ( DUPLA NULLA ) 1. Bárdos parasz volt a derékon rúgás a tizi 2. Lőrinczy szabadrúgása majd színvonalas inditása 3.Farkas és Szatmári érthetetlen labdavesztése 4. A kisfiú próbálkozása kiváló szögből 5.Bokros gyönyörű lövése az 1 félidő végén 6. JUREK PARÁDÉ 7. És hogy SERGEY azonnal küldi az ULTRÁKHOZ a játékosokat !!! Rengeteg a hiba és BÉNYEI + GERA nagyon hiányzik!!! https://www.youtube.com/watch?v=NXHkoe-feP8
83. Csakegynap |Válasz erre: 80. steve-curtis
2023-03-15 18:37:43 Barna öves, Fanatikus tag
“Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja” ‘ 22 Február 23. Többi pedig történelem. Egy bohóc a pali, a kártékony fajtából.
82. dfcwolf |Válasz erre: 76. perec (lédús)
2023-03-15 18:35:23 Fekete öves, Őstag
Nem mondtam hogy azok ne lennének azok. Hosszú a lista TV2, RTL, M1…

 < 1 2 3 45 6 7 8 9 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...