Banner

Senkó, én mögötted állok

Szerző: dfcwolf | 2023-03-14 08:15:00

Zsombor én veled vagyok és nem érdekel az MTK

Ha valakinek volt már kapus ismerőse, az tudja, hogy nekik valahogyan másképp jár az agyuk, mint egy mezőnyjátékosnak. Mindegyiknél van egy babona, amit senki nem ért, de mindenki elfogad. Ezen kívül van az, hogy nem szeretik kivenni a hálóból a labdát akkor sem, amikor egy ellenfél rúgja oda, akkor sem, ha edzésen akár a legjobb barátjuk, és akkor sem, amikor egy öt éves kisfiú. Ez van.

Tegnap az MTK nem egy kezdőrúgást adott egy lelkes kis szurkolójának, hanem mellé egy kontratámadás utáni kapura lövést, aztán még egy lövést. Hol van ilyen? A kezdőrúgás előtt jól látszott, hogy az egyik MTK játékos mond valamit a kissrácnak és erre indult meg a támadásvezetés a kapunk felé. Én biztos voltam benne, hogy ki fogja védeni. Nem egy ilyet láttam már külföldi pályákon is. Egyszerűen nem akarják beengedni.

Bennem is ugyanaz fogalmazódott meg a sajtótájékoztatón, ami Szergejben, hogy miért nem vitte a saját kapujukra? El is mondta az ott ülő újságíróknak, de nekik úgy látszik, inkább Senkó sározása a szenzáció. Szégyellem magam amiatt, hogy a fórumokat olvasva a saját szurkolóink is köpködik a kapusunkat. Mi egy család vagyunk! Ha a családon belül esetleg valaki elkövet egy hibát, akkor kutya kötelességünk őt megvédeni azoktól, akik acsarogva ugatnak! Főleg így, hogy teljesen megértem a kapusunk viselkedését.

Én azt nem értem, miért is sírt a kissrác a végén? Kapott egy kezdőrúgást a kedvenc csapata meccsén egy fantasztikus szurkolótábor előtt. Lőhetett kapura egy igazi kapusnak, miközben mindenki neki szurkolt. Nagyon sok kisgyerek szívesen cserélt volna vele.

Zsombor, én veled vagyok! Nem érdekel az MTK és igazán senki. A Diósgyőr érdekel, érte harcolok mindenhol és örökké!

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

101. Kezdökör |Válasz erre: 98. perec (lédús)
2023-03-16 14:15:46 Piros öves, Őstag
persze, persze értem én, hogy gyurcsányi idők, szlovák rendszám/cég (a mélymagyar BA vagy SK rendszámmal/sro cégazonosítóval), ukránozás …. (ha valós zöld lenne pont nem bántaná meg Szergejt, tudjuk az édesapja az egyik legsikeresebb/legnépszerűbb zöld légiós volt) stb… De ami tény az tény most BZS belénk állt, nem kicsit…. És elnézve a ténykedését napjainkra Ő is csak egy ripacs lett...
100. dfcwolf |Válasz erre: 99. dvtk31
2023-03-16 13:58:14 Fekete öves, Őstag
Ez így tökéletes, ahogy van.
99. dvtk31 |Válasz erre: 90. kope-17
2023-03-16 13:35:39 Kék öves, Tag
Alapjaiban nem értek egyet Veled, ezt pontokba szedve le is írom (hosszú lesz), hogy miért ( félreértések elkerülése végett 3 gyerekem van).
1. Szerintem mindenképp irritáló (nem tetsző) - nekünk - Dvtk szurkolóknak (de bármely más szurkolónak hasonló esetben), ha beengedi. Sokan a meccseket egy-egy "háborúnak" tekintik, ahol mindenáron, mindenben győzni kell és ezért nem kevés pénzt áldoznak, szeretnének a meccs alatt "tombolni", kiszabadulni és sikereket megélni, sőt akár az ellenfelet is megalázva látni (nem egy olyan rigmus van, amit néha az egész - telt házas - stadion üvölt és nem éppen szalonképes).
Indíthat az oldal róla szavazást, nem kicsit lepődnék meg már egy szorosabb eredmény esetében sem. Nem vagyunk egyformák, de célszerű egy közösségben a többség véleményét elfogani, még ha nem is azonosul azzal az ember...
El kell fogadni, hogy vannak akiknek a focimeccs a minden - és ezért pénzt, időt áldoznak - és a gyerek (egy a sok közül, aki ráadásul Mtk szurkolő) csak másodlagos! Ha megkérdeznéd a 20 éves magadat, ő is ezt a reakciót adná, mint Te most? Nem szeretnélek megbántani, elnézést, ha mégis ezt tenném!
2. Sokan 11 "vért ivott gladiátort" szeretnének Dvtk meccsen látni, aki egy dologra fókuszál a győzelemre. Én megelégszem egy magából mindent kiadó, csak a meccsre koncentráló csapattal is.
Sokan mondják ez nem színház a trágár rigmusok (én sem szeretem, mivel nehéz a gyerekednek értelmes magyarázatot adni, de ez most nem tartozik ide) védelmében, és még sok minden nem, például nem szülinapi zsúr (nem tudom mennyien jöttek volna ki, ha kis srác születésnapjára rendezett barátságos (a srácot is bevonó) meccs lett volna...), ez focimeccs! Olyan amilyen, de a miénk és vannak szabályok, hogy mit kell biztosítani a játékosoknak... A közvetlen kezdés előtt nem hiszem, hogy van olyan élsportoló (bármilyen sportágban) , aki szeretné, az ilyen intermezzókat...(különösen nem vesztes állásnál). Többek közt, szerintem ezért is, a szabályok szerint csak a kezdőrúgást adható el, minden más ami utána történt, nem megengedett, azaz tilos, az MTk-t akár rendezői hiányosságok miatt meg is lehetne büntetni. Más esetekben annyira tudják a szabályokat érvényesíteni, akkor - ha következetesek - itt is kellene.
Azaz, nem történhetne ilyen eset, és a kezdés előtt senkit ne hozzanak ilyen "stressz", döntési helyzetbe, mert tilos és sportszerűtlen (egy ilyen tapasztalatlan játékossal szemben pláne). Persze értem én, hogy csak egy "ártatlan" kisgyerek öröme, de nézzük már meg, mint EMBER a másik oldalról is a lélektant:
2. Senkó egy nagy gyerek, van mögötte 2 felnőtt meccs, amit tekinthetünk nulla meccs tapasztalatnak. Ez a srác 20 éves, eddigi életét külföldön, egy kvázi bentlakásos futbaliskolában töltötte, szerinted mennyi élettapasztalata lehet?
Vajon mit gondolhatott, miután már bekapott kettőt, lehet dühös volt, lehet hogy teljesen elbizonytalanodott...
Az, hogy Te, tudod, hogy mi a helyes - és tegyük fel Neked van igazad - , vajon 20 évesen is ugyanígy tudtad volna? És pár másodperc gondolkodás után úgy is cselekedttél volna?
Nem lettél volna bizonytalan, hogy a többiek, a Dvtk szurkolók, az edző mit szólnak hozzá? Vajon mit várnak el Tőled ebben a helyzetben (mert 20 évesen, egy új közösségben általában beilleszkedni, alkalmazkodni próbálsz, megfelelni az elvárásoknak)? Erre jön egy kissrác a labdával és döntsél...
Te 20 évesen mindig a helyes döntést hoztad? Pár másodperc gondolkodási idő alatt? Egy Számodra idegen szituációban és közegben (két hónapja igazolták)?
Nem biztos, hogy legközelebb - vagy fél perc gondolkodási idő után - is így döntene (megjegyzem szerintem jó döntést hozott)... És ezért a döntésért elmondják mindennek... És a szabályok szerint elő se fordulhatna...
3. Ez az egész elkerülhető lett volna, ha legalább előre lebeszélik, vagy ott, akkor szólnak. Ha valakitől szívességet akarok, akkor szerintem az a minimum, hogy megkérem rá és nem hozom kellemetlen helyzetbe. Szerintem előbb a saját házuk tájékán kellene körbenézni...
És abban teljesen egyetértek az edzőnkkel, hogy ezt oldják meg a saját kapusukkal. Az ő szurkolójuk, az ő kezdőrúgás eladásuk (az ő szabályszegésük) ...
4. Lehet spontán dolog volt Stieber (elnézést Tőle, ha téves a feltételezés) részéről - 15 évvel több élet-, és meccs tapasztalattal a háta mögött - , de ne a más izékéjével verje a csalánt, és legyen nagyvonalú... Senki ne a mi kapusunkat tesztelgesse a kezdés előtt! Szerintem teljesen más a szurkolói bekiabálás (adottság, a meccs része), mint egy tevékeny részvételt igénylő szívesség (és itt az időponton van a hangsúly, nem a szívességen magán).
5. Hol van a határ, akinek be kell engedni 10 éves még igen, vagy akár 14 is oké? Esetleg lányoknál, nőknél (mondjuk nő napon)? Vagy nyugdíjasoknál, mondjuk 70 felett?
Ha mondjuk teli erővel tökön (vagy fejbe) lövi - vélelenül vagy szándékosan - a labdával (vagy anélkül), akkor mi van? Akkor mára kölyök a hibás? Nem kell ilyen szituációkat megengedni és teremteni, ez egy focimeccs, nem kellene belőle show műsort csinálni!

Összeségében: Ez egy labdarűgó mérközés, ahol szerintem nem a gyerek - különösen nem egy, (aki ugye Mtk szurkoló, azaz nem a mi közösségünk része) kiemelve a többiek közül - az első (sok helyen igen, de tudomásul kellene venni, hogy nem mindenhol)!

Végezetül még a klub reakciójára: kárpótolnak egy Mtk szurkoló kis gyereket egy olyan dologért, ami meg sem történhetett volna. Vajon hány - 6 éves - borsodi gyerek - leendő, vagy már jelenlegi Dvtk szurkoló - van aki még meccsre se tud eljutni (példának okáért mondjuk a gyermekváros lakója), nemhogy kezdőrúgást elvégezni (és már annak is örülne, ha ott lehetne)? Velük mi van? Nekik hogy esik ez az egész (hogy egy Mtk szurkoló "mindent" megkap, nekik meg lóf*sz, meg esti fény)? Ők nem számítanak, mert nem sírtak a Tv-ben? Lehet, hogy kemény, amit írok, de ne egyet emeljünk már ki, hanem inkább többet hozzunk azonos helyzetbe a gyerek esetében, és talán először a Dvtk közösségben!
98. perec (lédús) |Válasz erre: 96. Kezdökör
2023-03-16 13:14:01 Piros öves, Őstag
Úgy tudom, hogy fradista,, de ez az ő dolga magánügy, nekem ezzel semmi bajom, tőlem aztán mtk-s is lehet, a legutóbbi írásával van bajom, a magánélete nem érdekel... A szlovák rendszám a gyurcsányi időkben volt aminek az oka is megvolt el is mondta és azt is, hogy magyar rendszáma van már régóta, de mindegy is, mert ez is magánügy, én az írásai alapján a gondolatai alapján ítélem meg, nem a csapata vagy a rendszáma vagy a származása alapján....
97. perec (lédús) |Válasz erre: 89. dfcwolf
2023-03-16 13:05:26 Piros öves, Őstag
Én igazából nem is értem ezt a függetlenséget. Kitől független, mitől? Az állami/magán hirdetésektől, a külföldi ilyen-olyan pénzektől, szponzoroktól, mecénásoktól? Tehát hogy kizárólag saját zsebből tartja el magát? Ez a független? Ilyen szerintem a világon nincs.
Vagy politikailag független?? Mondjuk ez összefügg az előbbivel... Se jobb se bal? AKkor mi? Középen senki nincs. Ha valaki mégis ezt állítja magáról csak meg kell nézni a múltját meg azokat akikkel spanol meg akik fizetik így-úgy... Meg azt, hogy aztán hová teszi az ikszet négyévente..:)) Máris kiderül mennyire közép és független... Na mindegy bocs hosszú volt.
96. Kezdökör |Válasz erre: 71. perec (lédús)
2023-03-16 12:48:39 Piros öves, Őstag
Bayer Zs. látens vagy már ténylegesen is egy mtk szurkoló lehet, hiszen 2011-ben is mikor egy jobbikos képviselő az mtk zsidó gyökereit firtatta kifakadt, és most is igencsak felzaklatta önmagát! + azért a kormányzati narratívának is megfelelve ukránozott is …. Azért jó pofa csak kár, hogy "nagy és mélymagyarként" szlovák rendszámmal közlekedik a közúton!!!
95. toki* |Válasz erre: 94. sadab1
2023-03-16 10:39:18 Fekete öves, Veterán
+1
94. sadab1* |Válasz erre: 90. kope-17
2023-03-16 08:28:24 Fekete öves, Veterán
Hiába degradálod le a "vérszurkolókat"! Ha nem volna klub, közösség, stadion, (és ebben az esetben ezek megelőzik az egyént, hiába azok hozzák létre a klubot, közösséget, de ezzel az egyetértéssel, hogy pl. az ilyen dolgokat másodlagossá teszik, hiába nincs leírva!) akkor a kölyköd se tudnád oda vinni, hogy szórakozzon, ami meg már ebbe a faszságba torkollik, hogy rávezettetik a labdát a másik klub kapusára. Ez meg már megalázása a másik klubnak, szurkolóinak, játékosainak. És hiába írod, hogy "EMBER", mert ha az, akkor megérti ezt az erkölcsösséget, etikát, a kölke kizárólag ezután következhet!!! Ugyanis ezzel a másik klub kölkét is megalázza! Jawoll?
Megjegyzem /egy kis politika és nemzeti ünnep/: ha az egyik oldal Európai Egyesült Nemzeteket akar, ki a picsa fog válogatott néven egymással játszani, amire speciel itt teltházak vannak. Én nem akarom ledegradálni kosárcsapatunk centerét, de véletlenül belenéztem az angol női válogatott egy kosármeccsébe és az echte angolok énekelték vigyázállásban a himnuszt, míg ő és más nyílván nem ott őshonos játékos rágózva melegített, összevissza mozgott, unta az egészet, leszarta! Összegezve: ha annak az oldalnak ez a fasza, nos az a végítélete ennek a játéknak, nagyobb kontextusban a nemzeteknek is! És ez a gondolkodás, hogy a gyerek előbbre való egy klubnál, egy közösségnél, nos az is erre viszi a világot!!!
93. Miku 73
2023-03-16 07:49:35 Fehér öves, Újonc
Szerintem jól tette hogy kivédte a lövést.Kezdőrúgást vett a gyereknek az apukája. A mi kapunkba ne lőjön gólt se 5 éves se 100 éves MTK drukker. :)
92. toki* |Válasz erre: 76. perec (lédús)
2023-03-16 06:53:58 Fekete öves, Veterán
Pontosan.

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...