Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Lassan vége lesz a Sántha érának. Másként nem lehet.
Mondanám ezt akkor is, ha kedvelném, de még csak nem is kedvelem. Nagyon mély ellenérzésem van vele szemben, mert ő nem ismeri azt, amit én igen, és ez pedig a DVTK önzetlen szeretete. Hallottam már olyat magamról, hogy a DVTK ellen dolgozok, vagy nem is vagyok igazi szurkoló, de ilyet tényleg csak az mond, aki soha nem is volt és már nem is lesz egy csapat igazi szurkolója. Mert mit akarhat mást egy szurkoló, mint a csapata sikereit, a klubja tündöklését mások előtt, hogy rólunk szóljon minden hír. Én nem akarok rám aggatott - jó kádereknek járó - címeket. Nem akarok bizottságokban ülve meg nem érdemelt pénzeket felvenni. Nem akarok beruházások közelében lenni és onnan fölözni, amit csak lehet. Nem akarok sem politikai és egyéb más kapcsolatokat sem építeni. Elnöki címet sem akarok.
Sikeres csapatot akarok, ami egy tisztán kivehető úton halad és építkezik. Velem együtt örülő szurkolótársakat akarok és sört a nyakamba a góloknál. Azt akarom, hogy hitetlenkedve nézzenek ránk az ellenfél szurkolói. De ennek a legfőbb akadálya Sántha Gergely már évek óta. A sikertelenség letéteményese, maga az ék a DVTK kereke alatt, ezt ki kell mondani. KI KELL MONDANI, mert ha nem teszem, akkor kicsivel sem vagyok jobb tőle. De én jobb akarok lenni!
Sántha vezetése alatt a klub az elfecsérelt lehetőségek, az elégetett milliárdok és a sikertelenség mintaképe lett. Regnálása alatt kilenc szakmai vezető próbálta valamilyen irányba terelni a klubot, és ez az irány minden esetben drasztikusan más volt, mint az előző. Ehhez még hozzájött a huszonkét edző, akik váltották egymást, hogy teljes legyen a káosz. „Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül." - Marcus Rashford mondta ezt és mi a senki földjén találtuk magunkat. A pénz pedig folyamatosan jött és ment, de maradandót nem sikerült alkotni belőle. Természetesen, ha valaki nem a sajátjával játszik, akkor a veszteséget is könnyebben viseli. Közben pedig más csapatok – akik kevesebb pénzből gazdálkodnak – tükröt tartanak elénk, hogy a sikertelenségünk még fájóbb legyen. Ilyen a Paks, Kecskemét, Kisvárda vagy éppen most a Győr.
Persze, az Elnök szerint a DVTK egy piacképes termék lett és mi lenne árulkodóbb róla, mint ez mondat? Van egyetlen szurkoló a világon, aki termékként tud tekinteni szeretett klubjára? Ráadásul a DVTK sajnos még csak nem is piacképes. Nagyon sajnálom, hogy ezt tőlem kell megtudnia. De ahogyan az országban, így a DVTK-nál sincs felelősségre vonás és a következményeket nem kell vállalnia senkinek. A szakmaiatlanság következménye rajtunk, szurkolókon csapódik le. Minket nevetnek ki, sőt már szinte sajnálnak a riválisok. Mi vesszük a jegyet és utazunk, fizetjük a benzint ezért. Azért, hogy valakinek a piacképesnek hazudott terméke személyes hasznot hozzon. Nekünk pedig szenvedést.
Most pedig itt az újabb arcátlan kérés, amiben a szurkolók támogatását kéri. Meddig még? Meddig kellene a szurkolóknak tűrni ezt és bizalmat szavazni az állandó építkezésre, ahol soha nem épül fel semmi? Meddig lehet egy ilyen tábor jóhiszeműségével játszani és hányszor lehet eljátszani a bizalmat? Meddig akarják feszíteni a húrt? Nem veszik észre, hogy elfogyott a türelem mindenkinél? Azt hiszik, hogy nem látjuk, hogy az igazolások csak gyengítették a csapatunkat és nem építés, hanem rombolás folyik éppen, Miskolchoz nem köthető, csak haveri alapon idekerülő álszakértő Szakály Péterekkel és Kovács Zoltánokkal? De látjuk és nagyon elegünk van ebből.
Az elmúlt szezon második felében a számos nehézséget is Sántha idézte elő és most arra hivatkozik. Nem kellett volna azt gondolni, hogy jobban ért a sporthoz, mint mások. Nem kellett volna saját elnöki mindenhatóságát túlbecsülni és hozni egy nagyon veszélyes döntést, aminek az árát éppen most fizetjük meg. A sportigazgató és az edző kirúgása egyedül az ő döntése volt. Ezt nyíltan felvállalta. Éppen ezért nem hangzatos nyilatkozatokat kell tenni, hanem vállalni a döntésekért a felelősséget. Jöjjön ki a tábor elé a meccs után és ott majd megkapja azt, ami jár. Egyszer úgyis el kell számolni. Saját magát állította szakmai kihívás elé az öntelt és szakmaiatlan döntésével és így sodorta az egész klubot veszélybe. Most jó lenne megint mást hibáztatni, de nem fog menni. Ott voltam én is és az ultrák is, amikor kimondta, EZ AZ Ő DÖNTÉSE VOLT. Ne felejtsük el neki!
Még az is lehet, hogy lesz rá lehetőséged. Nem állunk meg itt.
Nem lehetnének valami puccsot ellene elintézi? Nem akarom elhinni, hogy az ultrák nem tudnák kivitelezni.
sajnos nem tudok ennél finomabban hozzászólni akár olvassa akár nem valószínű hogy nem de sánta TAKARODJ Miskolcról és környékéről !!!!!!!!!!!!!!
Utálat és gyűlölet amit érzek irányodba bakker....!!!!!!!!!
Távoz innen jó messzire!!!!!!!
Nagyon jó írás! Elbukott! Maga a nyilatkozata hasonlít a Bukás c. filmben a reményvesztett kedves vezér kéri a nem létező hadakat, hogy hajrá! Magadnál vagy??? Te kéred a támogatást az elmúlt 15 év után és, hogy szemenköpted a szurkolókat mikor nem jelentél meg az ankéton? Milyen 3 évről beszélsz? Ez, hogy jön ki Neked??? Elbuktál sportszakmailag sokszor, de sokszor, mert nem értesz hozzá, pedig úgy gondoltad ehhez is értesz! Idehoztad Bajúszt, ott sem vállaltál felelősséget, mint előtte oly sokszor. Viszont most tényleg kimondtad, ahogy le van írva! Kipakoltál mindenkit, Te lettél mindennek a kedves vezére itt tejhatalommal. A Te döntésed volt. Elbuktál. Vállald a felelősséget! Elbuktál vezetőként és gazdasági atyaúristenként! A világ pénzét elégedted szinte nulla eredménnyel, nulla állandósággal. Ez tény, alátámasztott tény! Elbuktál itt magadat tejhatalmúnak képzelő állami és tulajdonosi atyaúristennek aki belefolyt kampányba, ígéretekbe, régiófejlesztésbe. Lufi, semmi nem lett belőle (soroljuk??)! Tudod, amik meg megépültek állami pénzből nagyobb létesítmények azok még az előző tulajdonos alatt kapott pénzek. Elbuktál a minden is Zrt-k élén, Hajrá Magyarok, Észak-moi Régiófejlesztő, egyéb gasztro (lásd korábbi hvg cikk), remek, "jól" prosperáló cégek:), sokat tettek a városért a régióért! Egyéni érdekek a klubérdek előtt, na ennek pont a megtestesítője vagy! Kellemetlen leszel lassan a hatalomnak is itt, meg vagy mérve és elbuktál és ne feledd, szembementél egy tulajdonosi döntéssel, amit a tényleges tulajdonos is támogatott. Kiraktad az emberét innen, azt hiszed ezt megteheted büntetlenül. Annyira öntelt vagy, hogy tényleg elhiszed érinthetetlen vagy? Lehet tévedsz......Mind a politika, mind a gazdasági elit egy csettintéssel megválik attól aki kellemetlen lesz és van akit az út szélén hagynak.....
Szerintem a mag meglenne csak már nem olyan mint 2000-be hogy a székház elé mentünk+városházára úgy hogy nem vittek el senkit!!Pedig benne lenék én is ha TÜNTETNI KELL MENNÉK úgy hogy már lassan 50-leszek!!!
Sajna okoztak!!!Csak mellettük nem volt ilyen nagy lóvé+hatalom!!!
Többen okoztak már itt nagy károkat...
Távozz tőlem Sánthán!
A népharaghoz nép is kell. Itt sajnos már csak lakosság van.
Ja nem gond felőlem már holnaptól mehetne akkor is KÉSŐ volna de magától sajna nem fog!!!
Lepereg róla a NÉP haragja!!!