Banner

Sántha Gergely: Az NB II árnyékot vetett volna

Szerző: Jáborcsik András | 2018-06-09 16:34:00

Sántha Gergellyel, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezetőjével közölt interjút a boon.hu. Ebből idézünk:


Jobb így, mintha az NB II-re kellene készülni?

Igen, természetesen.

Mit sikerült ezzel megúszni, mit nyert a bennmaradással a klub?

A legnagyobb negatív következmény az lett volna, hogy az egyéb területeken zajló fejlesztésekre, a klubépítésre az eredmény árnyékot vet. Ugyanis az NB I-es felnőtt labdarúgócsapat teljesítményétől függetlenül komoly építőmunka folyik sok területen, és vannak olyan eredmények amelyekre büszkék lehetünk.

Mire büszke?

Nem az a fontos, hogy én mire vagyok, hanem az, hogy közösen, a különböző területeken dolgozó kollégákkal együtt mit tartunk pozitívumnak. Kezdem a labdarúgással: átszerveztük a DVTK teljes utánpótlását, a csapatlétszámokat optimalizáltuk, a tehetségek felfelé áramoltatásának folyamatát beindítottuk, ezáltal emelkedett a klub korosztályos válogatottjainak száma. Az utánpótlás együtteseink jó eredményeket értek el, az U17-es gárdánk feljutott a nyolc csapatos NB I-be, amihez ezúton is gratulálok. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával meg tudtuk kötni azokat a támogatási szerződéseket, amelyek nem csak helyben, hanem regionálisan is európai szintre emelik a DVTK infrastruktúráját. Büszkék vagyunk a labdarúgó megyei I. osztályban bajnoki címet szerzett együttműködő partnereinkre, a Salgótarján és az Eger elsőségére, és drukkolunk nekik, hogy sikerüljön az NB III-ba vezető úton az utolsó lépést is megtenni. Büszkék vagyunk arra is, hogy a DVTK jégkorongcsapata a Visegrádi Kupában döntőt tudott játszani, hogy egy percre volt a Kontinentális Kupa döntőjétől, hogy a Magyar Kupát sikerült megnyerni. Ugyancsak büszkeséggel tölt el minket az, hogy 97 százalékos szinttel, az elsők között szereztük meg a kosárlabda utánpótlásban az akadémiai címet, hogy a fiataloknak az első érmet is sikerült begyűjteni az idén, a leány kadetgárda révén, és hogy a felnőtt kosarasok végül kiharcolták az Európa Kupa szereplést. Illetve azt is a pozitívumok közé sorolom, hogy a DVTK szponzori körébe bevontuk az Apollo Tyrest, és hogy a Borsodi Sörgyárak és a Volkswagen mellett egy újabb komoly cég lát fantáziát a DVTK-ban, mint marketing kommunikációs eszközben. Ezt az új támogatót pedig aligha tudtuk volna megnyerni, ha nem regionális sportklubként működik a klubunk.

A felnőtt labdarúgócsapat gondolom nem véletlenül maradt ki a felsorolásból. Pedig ők a kirakat, és ha ők jól mutatnak, akkor az a látszat, hogy odabent a boltban minden rendben van.

Valóban, ők az egyik kirakatcsapat, és kétségtelen, hogy a legnagyobb figyelem rájuk irányul a szurkolók részéről. Dolgozni kell azon, hogy ők is belekerüljenek a fentihez hasonló felsorolásba.

Min kell dolgozni, mit kell csinálni?

Jobb, eredményesebb közösséget kell alkotni.

Milyen vízióval? Csak azért kérdezem, mert akadt olyan nyilatkozónk a múlt héten, aki számára nem volt egyértelmű, hogy mi a klub stratégiája. Sallói István, a DVTK korábbi szakmai vezetője, ügyvezetője úgy fogalmazott: nem látszik, hogy sikerstratégiát szeretnének-e folytatni, amelynek során az eredményesség a fő szempont, esetleg nevelő egyesület ­szeretne-e lenni a klub, és a helyi és környékbeli fiataloknak akarnak kiugrási lehetőséget biztosítani, vagy transzfer­stratégiát szeretne-e folytatni, hogy a bevételekkel előbb-utóbb kiváltsa a tulajdonosi támogatást.

A második. Egyértelműen a saját nevelésű játékosokra szeretnénk építeni hosszú távon. Ezért hoztuk, hozzuk létre azt a rendszert, amelynek a környező megyeszékhelyek, és a felvidéki Rimaszombat is az egyik bástyáját jelenti. Idővel innen kell kikerülniük azoknak, akik saját nevelésűként többségben lesznek majd a DVTK első csapatában.


Elolvasom a teljes interjút a boon.hu-n >>>>>


forrás: boon.hu

fotó: ÉM




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

50. nemmindegy |Válasz erre: 41. piros79
2018-06-10 20:47:26 Lila öves, Fanatikus tag
De minél több Diósgyőri kötödésü játékos legyen nem? Egyébként meg lassan meg kellene barátkozni azzal a gondolattal hogy hiába van LT nek elásva aranyrud meg 2000 e h földje. Ad egy bizonyos összeget illetve ki kell nevelni gyerekeket. Ez egy teljesen normális gondolat. Pl. Egy Ajax mit csinál...
49. kope-17 |Válasz erre: 36. mr-d
2018-06-10 20:30:46 Lila öves, Tag
Ez az egyetlen objektív mérőszám amit ismerünk, amit össze tudunk hasonlítani.

Persze értem én, hogy szarul hangzik az, hogy a költségvetést tekintve 4. helyen vagyunk, amikor sikk LT-t szidni és őt okolni a szakmai kudarcokért.

De hasraütésszerűen levonni tételeket abból az évből, mert azt jövőre már nem fogjuk kapni?
2018-06-10 20:09:22 Barna öves, Fanatikus tag
Írta valaki, hogy LT-nek évente 4,8 milliárd Ft az EU-s földalapú támogatása. Ez 70.000 hektár földterületet jelent.Nekem csak 2 hektár után fizetnek...
47. tabak |Válasz erre: 41. piros79
2018-06-10 18:36:56 Piros öves, Őstag
Pontosan így van! Annyival kiegészíteném, ha mégsem elég ami van, akkor elő kell teremteni! És jó úton járunk, lásd Apollo! Persze én is azt szeretném, ha nagyon sok saját nevelésű játékos játszana a csapatban, a legjobb az lenne, ha mind az, de az nem fog menni! Úgyhogy hajrá Sántha úr! Ha nem tudja megoldani, akkor le lehet adni a kocsiját.... ;)
46. KáGábor* |Válasz erre: 43. KáGábor
2018-06-10 12:26:21 Fekete öves, Veterán
Ezt kiegészítve,
Mi volt Miskolcon a egy "szaros-hugyos" nb2 megnyerése után (kéretik nem félreérteni, nem degradálom az eredményt):
2018-06-10 12:25:41 Citromsárga öves, Tag
Ez igen !!! A Jegesmedvékre / DVTK / büszke is lehet ! Mindezt Egri István és kollektívájának köszönhetjük !!!Hajrá MACIK !!!
2018-06-10 12:23:17 Barna öves, Őstag
Mióta élek,nem olyan rég, háromszor próbálkoztak. Pl nmost is. Mi csak nézünk, hogy mi van? Milyen arany morék? Semmink sincs.
2018-06-10 12:23:00 Fekete öves, Veterán
Teljesen mindegy, ugathatunk mi itt jobbra-balra... 2 videót ajánlanék a tulaj, klub dolgozók, játékosok, magyarán mindenki figyelmébe:


42. portugal |Válasz erre: 36. mr-d
2018-06-10 12:15:08 Barna öves, Őstag
Szerintem nem értitek a lényeget. Hogy papíron milyen vagyona van, az puszedli.Bármikor lenyúlhatják ilyen-olyan iondokkal. Na pont ezért ássuk el az aranyat. Az tuti.
2018-06-10 11:55:58 Barna öves, Fanatikus tag
Magyarország második legnagyobb szurkolótábora. ÉK-magyarország egyetlen NBI.-es focicsapata. Jelentős hagyományokkal. UEFA IV-es stadion. Akkor ki harcoljon a dobogóért, ha nem egy ilyen klub? Nem hiszem, h az lenne a normális, h mi utánpótlásnevelő klub vagyunk. Persze az is kell, de nem annak kellene lennie a fő célnak! És ahhoz, h ott legyünk időnként a dobogón vagy az MK döntőben nem kellene TOP3 költségvetés! Csak ami van azt kellene jobban felhasználni! Szerintem.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...