Banner

Paks - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2021-01-24 12:25:00

Elkezdődött a tavaszi hadjárat erőltetett menete új tulajdonossal, új edzővel és új játékosokkal. Nyitásként egy elmaradt fordulót pótoltunk, amit úgy vettünk sokan, hogy oké, játsszuk le, edzőmeccsnek, összeszoktatásnak, egymás megismeréséhez pont megfelelő alkalom lehet, ami egyben egy erőfelmérő is, ugyanis a 4 éve otthonában veretlen listavezetőhöz látogattunk.

A mutatott játék, amit az edző elvárt, biztató volt, a taktika eredményes, a végeredmény pedig egyenesen a bravúr kategória. Végre egy olyan kimenetel, amire senki nem számított, amire mindenki csettintett egyet, amitől pár napra megint rólunk szóltak a hírek. Jöttek is a kommentek szép számmal, ám sokan voltatok, akik - teljesen jogosan - azt írtátok, hogy ez a győzelem akkor ér igazán sokat, ha a soron következő meccseken meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt, de legalább nem kapunk majd ki. Ezzel csak egyetérteni tudok. A mezőny sűrűsége miatt hatpontos meccsekből sokat fogunk játszani, és a végső elszámolásnál - mint tapasztaltuk évekig - ennek meghatározó jelentősége lehet.

Első ilyen meccsünk a Paks elleni, akik Bognár vezetésével megtáltosodtak, ám az utolsó 3 bajnokijukon pont nélkül maradtak. Hogy most melyik arcát mutatja a brigád, teljesen kiszámíthatatlan, mint ahogy a mi csapatunk is az, nem csak az ellenfél, de a szurkolók számára is. Azt hiszem, ma sokkal többen ülnek le a TV elé és izgulnak, szorítanak az újabb sikerért, mert ha ez a három bajnoki pont is bekerül a tarsolyba, akkor az esélyeink is tovább nőnek a bentmaradásért vívott harcban.


OTP Bank Liga 17. forduló

Paksi FC - Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)

Paks, Paksi FC Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Karakó Ferenc (Albert István, Horváth Róbert; Iványi Zoltán, Zierkelbach Péter).

PFC: Rácz G. - Lorentz, Böde, Szabó J. - Osváth, Haraszti, Papp K., Bognár I., Bertus - Sajbán M., Hahn J. Vezetőedző: Bognár György.

DVTK: Antal - Grgić, Milović, Hegedűs J., Soldo - Márkvárt, Živulić - Hasani, Rui Pedro, Grozav - Dražić. Vezetőedző: Zoran Zekić.

Csere: Rui Pedro helyett Suljić, Živulić helyett Max, Hasani helyett Ivanovski, Sajbán M. helyett Nagy R., Haraszti helyett Kulcsár D. mind a 46., Bognár I. helyett Szakály D. és Hahn J. helyett Ádám a 65., Hegedűs helyett Marin és Grozav helyett Molnár G. a 72., Osváth helyett Bognár D. a 88. percben.

Sárga lap: Živulić a 13., Zarko Zekulić a 18., Sajbán a 37., Osváth az 59., Böde a 64., Max a 67., Rácz a 70., Milović a 76., Nagy R. és Bognár György a 80., Lorentz a 90. percben.

Gólszerző: Papp K. (1-0) a 32., Bertus (2-0) a 44., Ivanovski (2-1) a 70. percben.


Kulcspillanatok

32. perc: A bal oldali hazai beadást röviden risztázták a védők, Bognár közeli lövését Antal nagy bravúrral védte, a labda éppen Papp Kristóf elé pattant, aki egy lépésről a kapuba kotorta, 1-0


44. perc: Hazai szöglet jobbról, Bertus Lajos beadásába középen senki nem ért bele, érintés nélkül jutott a kapuba, 2-0


70. perc: Márkvárt passzával Dražić lépett ki, a 16-oson belül Rácz szabálytalanokodott ellene. Mirko Ivanovski állt a labda mögé, és nagy erővel a kapu közepébe lőtt, 2-1


Edzői értékelés:

Zoran Zekić: - Két hete boldog lettem volna, ha megígéri valaki, hogy az első két mérkőzésen 3 pontot szerzünk, de most nem vagyok az.
Ma két ellentétes félidőt láttunk. Az elsőben a hazaiak jobban játszottak, agresszívebben és támadóbbak voltak, mi pedig rengeteg labdát veszítettünk különösen a támadó zónában, a lecsorgókat nem szedtük össze, és két szöglet után is gólt kaptunk, mert nem koncentráltunk kellőképpen. Az első félidő után legszívesebben lecseréltem volna a teljes csapatot magamat is beleértve, mert egyáltalán nem voltunk meccsben. A cserékkel azt szerettem volna elérni, hogy nagyobb nyomás alá helyezzük az ellenfelet. A szünet után már jobb volt, de nem elég jó ahhoz, hogy győzünk, vagy pontot szerezzünk.
Tudtuk, hogy rövid időn belül két mérkőzést játszunk, így emiatt nem panaszkodhatunk. Jól felkészültünk a Paks ellen, azonban a ma látott teljesítmény nem elég, ennél több kell a folytatásban.


forrás: dvtk.eu. m4sport.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

501. toki* |Válasz erre: 500. sadab1
2021-01-27 19:10:53 Fekete öves, Veterán
Részemről ez 1 Szerelem.
500. sadab1* |Válasz erre: 499. toki
2021-01-26 22:19:35 Fekete öves, Veterán
Egyszerűbben: ki fog derülni, h csak egy bankó szárító tevékenység -e egyeseknek ez az egész befektetés irányítva -egyébként javarészt közpénz- vagy lesz végre az, h szintén végre meglátták /ov/ ebben a klubban a szurkerei által, h nemzetközi porondra való, mert a Hellnek is ez az egy nyomorult kitörési pontja van a nemzetközi piac felé Borsodból, ha nem vették volna eddig észre!
A ratyi a nemzet csapatának lett kikiáltva, rengeteg névtelen szponzor, a legnépszerűbb csapat, mindegy is, h névtelenek a patronálók, nyomni kell őket, érthető. Viszont ott egy kispest, ahol szintén noname a befektető, oszt kínlódnak. Nem mindegy! Elsőre esély sincs, a második opciót nem szeretném, ha utóbbi lenne a DVTKból!
Persze, mindegy abból a szempontból, h most megint vmi felcsillant, van pénz, de láthatatlan a koncepció megtestesítője, de mennyire jó volna egy klubját megszállottan szerető tulaj, vezető, akinek nemcsak sokadlagos a klub! Egyelőre nyilván az van, ami, már ennek is kell örülni...
499. toki*
2021-01-26 21:28:28 Fekete öves, Veterán
De egyébként nem értem ezt, hogy mit kell ezen lovagolni. 1 baromi rossz prédát mondok - bár saját tapasztalatból -. Veszek 1 zöldségest mert üzleti fantáziát látok benne, még ha szar is, de feltuningolom, mert mondjuk frekventált helyen van. Nem értek hozzá, csak befektetés, ezért megbízok valakit aki már régebb óta a szakmában van, csináld ahogy eddig de nagyobb árúkészlettel, viszont az eladókat - mondjuk 1 csinos bögyöst, meg mellé árúfeltöltőnek 1 selyemfiút - én hozom, aztán meglátjuk mekkora kereslet lesz rá, nagyobb lesz-e a forgalom mint az előző tulajnál. Ha nem jön be vagy eladom a céget - ami ugye az én nevem alatt fut -, vagy azt mondom, hogy valahogy mégis látok benne fantáziát, és kezdjük az egészet új alapokról. Ha viszont bejön ...... kánaán! De attól még a vevők annyit tudnak csak rólam, töki az új tulaj oszt kalap-kabát. Aztán eldöntik, hogy tetszik-e nekik a zöldsi vagy sem.
498. tamaskpt |Válasz erre: 497. sadab1
2021-01-26 20:39:38 Piros öves, Őstag
Semmit nem jelent. A Haladásnál Homlok Zsoltban már a megváltót látták személyesen a kiesés előtt, aztán a választások után se szó, se beszéd szedte a sátorfáját. A Fradinál a mai napig tisztázatlan hogy ki is adja a pénzt igazán, mégis szárnyalnak.
497. sadab1*
2021-01-26 15:52:17 Fekete öves, Veterán
Az is elég zavaró, h direkt -e vagy sem, de az új tulaj nem akar vagy nem is tud megmutatkozni, ami azt sejteti, h kivárnak, mi lesz a jövő a DVTK eredményeit illetően vagy nem ezért. Viszont egyelőre ez azt mutaja, h nincs igazi tulaj, mint LT /akit így konkrétan lehetett szídni v dícsérni/ és lehet, h egyelőre több a pénz, de ez így olyan, mintha ide irányították volna, de nem azért, h a DVTK legyen az első neki v nekik a fontossági sorrendben és ebből a szurkerektől támogatott klubból nemzetközi csapatot csináljanak, mondjuk a Hell szponzorációjával megsegítve. Remélem nem ez az igazság!
496. Izsák20 |Válasz erre: 490. repohár
2021-01-26 14:15:13 Piros öves, Őstag
Már leírták egy másik posztban.
495. Izsák20 |Válasz erre: 493. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-01-26 14:14:51 Piros öves, Őstag
Egerszegit is így vettük kölcsön tavaly.
494. zaphod |Válasz erre: 493. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-01-26 14:01:34 Fekete öves, Őstag
de, simán lehet, miért ne lehetne? Szerződése van. Nyilván neki is bele kell egyeznie, de ha ott nem játszik és itt játszana, akkor bele fog. Leigazolni meg azért nem érdemes, mert ha kiesünk, akkor nem tudsz vele mit csinálni.
493. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 492. zaphod
2021-01-26 13:53:01 Fekete öves, Veterán
Sztem lejaro szerzodesu labdarugot mar nem is lehet kolcsonvenni.
Nem tudom erre mi szabaly van.
492. zaphod |Válasz erre: 491. perecesi-diosgyor-szurkolo
2021-01-26 13:36:45 Fekete öves, Őstag
nincs értelme leigazolni, ráadásul cégen belül van. kölcsönvenni érdemes.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...