Nullegy. Ugye tudod, miről beszélek?

Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház művészének nyílt levele a diósgyőri labdarúgóhoz

Nullegy. Ugye tudod, miről beszélek? Kicsit hosszú lesz, amit írok, de kérlek szánj rá egy délelőttöt, hogy végig küszködd magad rajta. Ha nem érted, kérj segítséget.

Nem Miskolcon születtem, 20 éve élek csak itt. Akkor költöztem ide, mikor te ismerkedtél a labdával, amikor valaki, aki még értett is a focihoz, egyszercsak azt mondta: „nézzétek már, ebből a gyerekből lesz valami”, akkor, amikor édesapád dagadó mellel, büszkén, édesanyád meghatódva, könnyes szemmel szurkolt neked a korosztályos meccseiden. Nem Miskolcon születtem, de mégis tudom, érzem, 20 év megtanította nekem mit jelent ide tartozni, mit jelent nektek szurkolni, mit jelent, hogy „amíg élek én”. Én tudom, mi a diósgyőri szív. Te nem. Már nem...vagy nem is tudtad soha...de erre gondolni sem merek.
Színész vagyok, ami azt jelenti – ezt csak a te kedvedért írom – hogy színházban dolgozom. A Miskolci Nemzeti Színházban. (Igen van ilyen, nézd meg az iPhone-odon). Nem tudom kikerülni, hogy némi párhuzamot vonjak...Tehetném ezt szinte bármely szakma, hivatás vagy munkahely nevében, de miután az enyémet ismerem a legjobban, ezért bátorkodom ezt felemlegetni. Meg hát azért is, mert hasonló a célunk, hasonló ami miatt tesszük: Miskolcért, a miskolci polgárokért, ha úgy tetszik a közönség kedvéért. És ha hiszed, ha nem: minket sem néznek ám kevesebben, mint titeket. Estéről estére megtelik a Színház, estéről estére mindenki, aki él és mozog a Színházban, erejét szívét tehetségét, sokszor egészségét sem sajnálva százszázalékos energiával teszi a dolgát. Én magam játszottam már 39,5 fokos lázzal, van kollégám, aki saját felelősségére jött ki a kórházból, mert főpróbahete volt...De láttam díszítőt, aki begipszelt kézzel cipelte a másfél mázsás díszletfalat másodmagával, hogy az előadásban ne legyen fennakadás, van táncosnőnk, aki szakadt bokaszalaggal táncolja az előadásait, van, aki a gyerekét nem tudja kire bízni, behozza magával, mert dolgoznia kell...mert dolgozni AKAR. Mert szolgálni AKAR. Érted? Sorolhatnám tovább, de minek. Hozzáteszem: mi nem keresünk milliókat. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a 16 milliárd forintból, amibe az a stadion került, ahol tegnaptól kezdve hétről hétre szégyent hoztok erre a városra, a Miskolci Nemzeti Színház úgy húsz évig tudna működni.) Jut eszembe...Tudod mi a jutalma az „Év színészének”? Akiről a társulat úgy gondolja, hogy megérdemli, mert egész évben sokat tett a közönségéért? Tudod mi? 30 napra kap kölcsön egy majdnem olyan jó autót, mint amit neked büntetésből le kellett adni, mert szarul dolgoztál. Érted, kispofám? De mégis... tudod mi az egészben a legszebb?
Van nálunk a büfében egy televízió, ami fölé ki van téve, a következő igazgatói utasítás: „A televíziót az előadás alatt a színpadképre kell kapcsolni!” Azonban alatta volt sokáig, filccel odafirkantva, egy társulati kiegészítés: „kivéve, ha játszik a Diósgyőr” Mert ha a közvetíti a meccseteket a tv, mi ott állunk mindig. A törött kezű díszítő, a szakadt lábú táncos, a lázas színész, a hullafáradt kellékes, és a többiek. Mert nektek szurkolunk. Vegyétek tudomásul. Ne hagyjátok, hogy ez elromoljon.
Mindez azonban nem számít. Nem kell, hogy számítson. Egy dolog fontos csak neked, és én ezt sok ezer ember nevében kérem tőled: amikor legközelebb kimész a gyepre, jusson eszedbe a dagadó keblű édesapád, és a meghatódott édesanyád. Rájuk gondolj, mikor edzeni mész, vagy meccset játszol. Mert mi, a DVTK szurkolói vagyunk most neked a büszke apa, és a könnyes szemű anya. Mert mi, a DVTK szurkolói szeretünk téged. Ne élj vissza vele többé. Érted? És most takarodj edzeni.

Fandl Ferenc a Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat egyik állomásán szavalta el a DVTK indulóját:

Ezt a szenvedélyt hiányoltuk a pályáról tegnap, meg a múlt héten, meg a múlt hónapban is ...