Banner

Novothny: Óriási erőt adtak a szurkolók

Szerző: amigeleken.hu | 2017-05-23 07:56:00

Mióta Bódog Tamás márciusban átvette a szakmai munkát, lényegesen eredményesebb a csapat, amely az utóbbi hetekben mégis megtorpant, s sorsa még az utolsó játéknap előtt is kérdéses. Az viszont nem, hogy telt ház lesz a borsodi együttes és a Debrecen szombati, Mezőkövesden sorra kerülő kiesési rangadóján.


„A középpálya dominált a mérkőzésen, bár úgy érzem, inkább a hazaiaknak volt izgulnivalójuk. Egyik csapat sem akart kikapni, így ezúttal elmaradtak a komoly lehetőségek. Mostantól csakis a Debrecenre koncentrálunk – nyilatkozta az nb1.hu-nak a szombaton 0-0-ra végződő MTK Budapest–DVTK találkozó után a vendégek játékosa, Novothny Soma.


„Nyilván az MTK ellen is nagy volt a tét, de Bódog Tamás érkezése óta nekünk minden mérkőzés ilyen volt. A bajnokság bizonyos szakaszában szinte reménytelennek tűnt a helyzetünk, mégis hoztuk a kritikus mérkőzéseket, s visszakapaszkodtunk úgy a tabellán, hogy még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Ez nagy tett ebben az évben, hiszen nagyon beszorultunk” – emlékeztetett Novothny, aki a szombati párharcra is utalt. „Egy meccs van hátra, két kiesés elől menekülő csatája következik. Mezőkövesden nagyon remélem, telt ház lesz, hiszen szombaton is rengetegen szurkoltak nekünk, s ez óriási erőt adott. Szeretnénk a szurkolóinkkal együtt ünnepelni a mérkőzés végén” – tette hozzá.


Tovább az nb1.hu-ra >>>>


forrás: nb1.hu

fotó: Max

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

19. Jamie |Válasz erre: 15. anszkord
2017-05-23 18:38:45 Barna öves, Fanatikus tag
Az a durva, hogy még ezzel együtt is azt mondom, hogy remélem kezdeni fog szombaton. Herczeg kinevezése erre a meccsre elég nagy lutri. Remélem marad a 4-2-3-1-es felállásnál, mert azt egy agresszív 4-2-4-el meg tudjuk enni. Annak tükrében főleg, hogy náluk középen Tőzsér nem a védekezéséről híres. Jó lenne, ha végre megtörne Novothny hihetetlenül rossz sorozata, ehhez én ezt a kezdőt várom:
Antal - Eperjesi, Karan, Jagodinskis, Tamás - Nono, Busai - Vela, Novothny, Makrai, Ugrai
Szarkát erre a meccsre max a végére cserélném be, ha el kell kezdenünk ívelgetni. Remélem erre nem lesz szükség.
2017-05-23 18:38:35 Barna öves, Őstag
A "vezetők", remélem mindenképp!!
17. sziriusz
2017-05-23 18:38:09 Barna öves, Tag
Szerintem azért sem fogunk kikapni,mert a játékosok sem akarják hogy meglincseljék őket a szurkolók! Legalábbis ebben bízok....
16. sziriusz
2017-05-23 18:30:35 Barna öves, Tag
Na reméljük lesz ünneplés! Ha kiesünk,akkor viszont jobb ha minden játékos eltakarodik még a környékről is! Jobban járnak az biztos!
15. anszkord |Válasz erre: 5. Jamie
2017-05-23 16:29:38 Piros öves, Őstag
Október 29? Május vége van...
14. Bobák Kornél* |Válasz erre: 13. szaky
2017-05-23 16:04:09 Fekete öves, Veterán
Hogyne tudnám! Csak ha nem nyerünk, attól még nem leszek boldog, legfeljebb megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt, hogy nem estünk ki. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az MTK nem nyer, de azért... az ördög nem alszik.
13. szaky |Válasz erre: 12. Bobák Kornél
2017-05-23 15:01:49 Barna öves, Fanatikus tag
Nekünk elég ha az a meccs X.
12. Bobák Kornél* |Válasz erre: 11. bloodmage
2017-05-23 14:59:38 Fekete öves, Veterán
Az nem elég a boldogsághoz, ahhoz nyernünk is kellene! Legfeljebb a megkönnyebbüléshez elég.
11. bloodmage |Válasz erre: 10. toki
2017-05-23 14:45:42 Barna öves, Fanatikus tag
Elég is lenne az nekünk a boldogsághoz....
10. toki*
2017-05-23 14:37:20 Fekete öves, Veterán
Szerintem X lesz az a meccs.

 < 1 23 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...