Nincs messze a dobogó

Megteremtették a szegények, ellopták a gazdagok

Milyen a diósgyőri szurkoló? Olvasgatom a fórumokat, kommenteket és egyetlen győzelem is képes megváltoztatni az emberek hozzáállását a csapathoz. Ez nem baj, mert mi mindig is ilyenek voltunk, de akárhogy számolgatom, a dobogót el kell engednünk.

Koncentráljunk a bennmaradásra. Ennek óriási mérföldköve következik majd szerdán, mert ha elverjük a Felcsútot, akkor még a tabellán is léphetnénk előre, ha a többi eredmény úgy alakulna. De hogyan tudjuk elverni a falusiakat? A válasz egyszerű, sehogy. Aki nézi a bajnokság többi csapatának meccseit is, az láthatja, hogy egyedül a Diósgyőr csapata az, amelyiknél nem látszik szinte semmi koncepció a pályán, nem látszik az, hogy ez egy csapat és végül nem látszik az, hogy ezek a játékosok megszakadnak a bennmaradásért. Fáj ezt kimondani, de a soros ellenfelünk nem érdemtelenül áll ott a tabellán, ahol.

De mégis akkor, hogy nyerhetnénk? Valami óriási nagy szerencsével, vagy mással. Mondjuk, hagynak minket nyerni. Nagyon sok ilyen mendemonda lengi körül a magyar focit, hogy történnek ilyen megegyezéses eredmények. A legutóbbi Felcsút elleni meccsünknél is tutira vettük, hogy kapunk ajándék három pontot. Nem így lett. A kérdés az, hogy ha megtörténne mégis ez, akkor tudnánk neki örülni? Ha mélyen magamba nézek, nem tudom megmondani a választ.

Ha valahogy bennmaradnánk, akkor egész nyáron olvasnom kellene a mindenhol váratlanul felbukkanó Sántha riportokat, hogy a multiklub milyen sikeres, ők milyen sikeresek, az új tulaj milyen sikeres. Nekem ez nem hiányzik, de a kiesés sem. Sántha szívesen rázza a pöcsét kezét a politikusoknak és nagyon várom már, hogy a DVTK hátán felkapaszkodva valami igazán zsíros álláshoz jusson. Lehet, hogy boldogabb lennék, mint Ő. Ha eltűnne végre Miskolcról, ahol amúgy is csak egy idegen test, akkor maradjunk bent és lássuk, mit tudunk jövőre az első osztályban.

Ha marad, akkor meg mindegy mi lesz. Őszintén szólva a munkájuk minőségéhez sokkal jobban passzol a szürke NB2, hiszen ők is második osztály-béli vezetők. Csak hozzánk nem, szurkolókhoz. Akik viszont egyre kevesebben vagyunk szenvedélyes, a klubért bármire képes, féltő harcosok. Már inkább más programot keresünk, nem olvasunk el minden cikket, nem írjuk le a véleményünket, nem háborgunk, nem tüntetünk, nem üzenünk. Belefáradtunk abba, hogy pár öltönyös pojáca játszótere lett a MI csapatunk és azt tesznek vele, amit akarnak.

A pénz pedig ömlik számolatlanul. Egy kép jut eszembe, ami a napokban került elém. „Megteremtették a szegények, ellopták a gazdagok…”