Ne fogadjatok el hazugságokat egy olyan igazság nevében, amely nem a tiétek

A Horváth Csengerrel együtt eltávolított munkatárs, Páncsics Dusán búcsúzik minden DVTK szurkolótól.

Amikor Dr. Magyar Mátyás kezdett ráébredni arra, hogy a DVTK háza táján nem igazán úgy mennek a dolgok, ahogy menniük kellene...akkor 2023 nyarán megkérte sportbarátját, az egykori ferencvárosi legenda, Dr. Páncsics Miklós fiát, Dusánt, majd a magyar Menottiként közismert, kétszeres magyar bajnok másodedzőt, a nyugdíjas mestert, Kiss Lászlót is, hogy tanácsaikkal segítsék a DVTK felvirágoztatását.

Mindketten lázas igyekezettel láttak neki a munkának. Páncsics Dusánt azonnal magával ragadta az a szeretet, az a ragaszkodás, az a tisztelet, amellyel a DVTK szurkolók viseltetnek klubjuk iránt.

Emiatt - bár 1979 óta rokonszenvezik a klubunkkal - még elkötelezettebb híve lett a DVTK-nak, s ez plusz erőt adott neki, hogy Magyar világos, a professzionalizmus irányába mutató törekvéseit támogassa.

A "megbízott" tulajdonos a nemzetközi sportvilág gyakorlatának megfelelően, a fokozatosság elvét követve, az eredményességet is elvárva, a klubot és benne a labdarúgást 3-5 év alatt piaci alapon működővé akarta átalakítani, és nem utolsósorban: sikeressé tenni. Ezt a projektet torpedózták meg most (érdek)sértettségből, hiúságból, a gazdasági, jogi átláthatóságtól való félelemtől vezérelve.

Persze azért akadt számos bökkenő.

Amint híre ment a klubházban, hogy Dusán, Magyar embereként, "a tulaj téglájaként" a fent említett valódi változásokat akarja elősegíteni és véghez vinni, kultúrált távolságtartást és elzárkózást kellett megélnie. Ezt, a sportvilágban már sokat tapasztalt Páncsics értetlenséggel fogadta. Miért nem akarnak változást?

Miért nem szeretnének a labdarúgásban sikereket, több bevételt, a jelenlegi magyar sport jövőjét, túlélését jelentő ÜZLETI alapú működést? Itt is felbukkan az a fránya MIÉRT...

Viszont azért nem csodálkozott, mert édesapja 1964-től vezetett, a magyar sportéletet, benne a labdarúgást is elemző naplójában a Változatlansághoz, mint sajátos erényhez való mindenáron ragaszkodásról már sokat olvashatott.

Magyar, Horváth, Kiss és Páncsics - Dambrauskas-szal és stábjával megerősödve - ezt a minimum hatvan éve kontraproduktiv rendszert szerette volna a világ többi részén futballként ismert sportág erkölcsi, szellemi, szakmai elvárásai szerint átalakítani, megmoccantani.

2024 januárjától az akadémiai edzőkkel, az első csapat fiatal magyar játékosaival folytatott mentori munka, a labdarúgó szakág szervezeti, sportszakmai átalakítása, a Mentális csoport újraszervezése, a szurkolói egység újrateremtése - azaz a 2024 novemberében kinevezett sportigazgató munkájának támogatása, kiegészítése volt Dusán feladata.

(Saját hibájának, naív figyelmetlenségének tartja, hogy a "Helynekemes" Horváth-eset megtörténhetett...)

Szerénytelenül büszke arra, amit 17 hónap alatt a régió, a város és a DVTK iránt valóban elkötelezett munkatársaival elért.

Igyekezetük tükre az utolsó két fordulóban látott kezdőcsapat, a saját nevelésű fiatalok bevetése, remek produkciója és a támadó játékstílus volt.

Emellett fontos sikerének tartja, hogy sikerült hivatalosan is egységbe kovácsolni a diósgyőri szurkolókat.

Ezen az úton szerettek volna továbbhaladni, egy sikeres nyári átigazolási szezonban megerősödve, a DVTK-t a realítás határidején belül felhelyezni az európai futballtérkép akár legszélére - miközben maga a szervezet is az Európában sikeressé vált, DVTK-méretű klubok működési modellje szerint alakult volna át (ld./pl. Bodø/Glimt, Djurgårdens, stb).

Volna, volna, volna...amely szavunk a sportban sem képvisel értéket.

Volna...mert valaMIÉRT máshogy alakult.

Sajnos, csak ritkán volt alkalmunk személyesen találkozni vele, de mindjárt az első beszélgetésen kiderült, mennyire egy rugóra jár az agyunk, amikor a magyar labdarúgást, illetve szeretett klubunkat érintő kérdésekről van szó. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy szoros emberi kötelék alakult ki közöttünk a büszke bunyeváccal.

Dusán nemrég annyit elárult, hogy régóta dédelgetett álma egy podcast, majd könyv elkészitése, Apám naplója címmel, melyben a magyar politika és a futball sokszor káros-kóros egymásra hatását dolgozná fel az elmúlt 60-65 évben.
Ebben természetesen szerepelne személyes diósgyőri megélése is.

Most megkért minket, adjunk lehetőséget neki arra, hogy elköszönjön a DVTK minden szurkolójától, akiknek klubszeretete, a klub iránti hűsége lenyűgözte őt, és ezt az élményt élete végéig a szívében fogja hordozni.

Szomorúsággal éli meg, hogy be kellett fejeznie az elsősorban értük végzett küldetését.

Búcsúüzenete egyik kedvenc írója, José Saramago Megvilágosodás cimű művéből származik: