Banner

Mustos: Solymosi Pixi ragasztotta rám e becenevet

Szerző: amigeleken.hu | 2022-07-03 12:16:00

Sajtófigyelő - minap.hu


Üstökösként tűnt fel a diósgyőri labdarúgás egén Kovács István, aki az ifjúsági válogatottban Albert Flórián társaként az 1959-es bulgáriai Európa-bajnokságon bronzérmet vehetett át Szófiában. Egy súlyos sérülése miatt azonban 25 évesen szögre akasztotta a csukáját, utána a civil életben is sikereket ért el.

Hatvanhárom éve öltötte magára a piros-fehér mezt, azt írták róla akkoriban, higanymozgású srác, jól kezeli a labdát. A minap.hu-n Buzafalvi Győző interjúja olvasható a DVTK egykori játékosával, akinek 25 évesen kellett szögre akasztania a stoplist.

Az interjúból idézünk:


Ki adta neked a Mustos nevet és miért?

Solymosi Ernő, azaz Pixi, úgy 16-17 évesek lehettünk, amikor a DVTK ifivel Tokaj-Hegyaljára utaztunk vonattal. Jó barátok voltunk, ő egy évvel idősebb, a vasgyári iskolába járt, de inkább perecesi. Én a 21-es suliban végeztem. Megtréfált, viccből mustot itatott velem, ám erről nem tudtam. Visszafelé szaladgáltam a vécébe. Rám ragadt a Mustos becenév.



Mik voltak azok az erényeid, melyeknek köszönhetően a hajdani szurkolótábor örökre a szívébe zárt, és akik láttak egykoron a pályán, máig sem felejtettek el…

Higanymozgású srác, jól kezeli a labdát – írta rólam a korabeli sajtó. Szerencsém volt, mert a kertkapun átugorva máris a DiBányász-pályán lehettem, ahol a kiöregedett vasgyári labdarúgók adtak fazont a játéknak, így Pesti György, Bujtor, Gyurik László. Egyszer ellenük is pályára léptem, zrikáltam is őket, mondván: Gyuri bácsi, öreg vagy már, abba kéne hagynod! És milyen a sors? Ő lett a DVTK elnöke. Nem kedvelt, mert a tüske benne maradt. Ificsapatunk minden tagja a grundon tanult meg focizni, mi játszottuk az előmeccseket a nagyok előtt. Vastaps kísérte játékunkat, harmadikok lettünk a bajnokságban. Az életben is megálltuk a helyünket. Várhegyi és Szenczi Imre főmérnök lett, Pataki Tibor a DIMÁVAG vezető mérnöke, Szávai Péter egyetemi tanár, Perecsi Tibi, Ráczi Attila és én NB I-es focista, Cservenka Csaba pedig NB II-es.

Pályafutásod során melyik volt a legkedvesebb gólod és miért éppen az?

Egy ponttal előttünk álltak az ózdiak az 1962/63-as szezonban, ha nyerünk, bajnokok leszünk az NB II-ben, ez volt a tét 18 ezer fanatikus néző előtt. Az egyetlen gólt én rúgtam, Katonának. Ottani rokonom nem ismert fel, és azt kiabálta: bár eltört volna a 8-as lába! Ekkor Bukovi Mártonnak amerikai cigi lógott a szájában, a szurkolók megkérdezték tőle: Mester, mit tesz a focistákkal? – Először megtanítom őket járni – felelte. Előtte Bodola Gyula, a sokszoros román válogatott játékos edzett minket, aki intelligens, de túl jószívű volt. Rendes ember nem való a dörzsölt, csibész futballistákhoz!

Az utánatok következő futballgenerációk közül kik vitték tovább a stafétabotot? Mennyiben lett más a foci Diósgyőrben és a világban?

9Nálam az eddigi legjobb diósgyőri focicsapat így állt fel: Hódi - Werner, Szigeti, Paulás - Török, Solymosi - Iván, Csányi, Kiss, Papp, Pál. Edző Kiss Gábor. Igaz a vidék legjobbjaként 1959/60-ban „csak”’ 5. helyen végeztek, ám akkor olyan legendák játszottak még a Dorogban is, mint Ilku vagy Monostori. A Közép-európai Kupában, Palermóban 2-1-re nyert a DVTK, ott még nem kaptam lehetőséget, itthon biztosra mentünk, de vesztettünk 2-1-re. Csereként a kapufát találtam telibe. Nekem a második generáció az alábbi:Tamás Gyula –Kovács Pali, Salamon, Kiss Laci –Gál Béla (Szucsányi), Hajas – Vass Laci, Kovács István, Szurgent, Ruttkai Zoli, Sikora Feri. Hét meccset játszottam itt. A korábbi szürke eminenciás Horváth Bandi magára talált, rögtön tüzelt és nem is maradtak el a góljai. Szucsányi érdekes figura volt. Fehér ingben, nyakkendőben jött beépíteni a fürdőszobám ablakát, a fél utca nézte. A sztori az, hogy befelé állt, és leesett. Sebaj, majd megfordítjuk- mondta. De nem jött. A bronzérmes DVTK-t a szurkolók elkeresztelték aranycsapatnak. Görgei és Kutasi volt a legjobb, no és a megfejthetetlen, kiszámíthatatlan Borostyán Misi, még ő sem tudta, hogy mire képes valójában. Váradi Ottó, Szántó Gabi játéka is tetszett. De ne hagyjuk ki a sorból Szabó Lacit sem, aki az egész szezonban biztosan őrizte a DVTK kapuját péklapát nagyságú tenyerével. Veréb Gyuri vállsérülése miatt csak háromszor vehette fel az 1-es mezt.

Hogy látod a jelenlegi DVTK esélyeit a száműzetéséből való visszatérésre? A klub mostani feltételei igazán ideálisak, mások számára irigylésre méltóak, mégis hiányzik valami, aminek segítségével újra régi fényében csilloghatna a DVTK...

Nálunk az edzőmeccseken is megtelt a korzó. Ami pénzt most beleöntenek a fociba, elgondolkoztató, hogy a válogatottmeccseket leszámítva a bajnokikon konganak az ürességtől a lelátók. A politika és a pénz uralja a focit. Ha egy pályakezdő senkinek ajánlanak 1 milliót, kevesli, továbbáll, és másutt megkapja a kétmilliót. Európa nyugati felében nem a taóból szponzorálják a klubokat. A Leicester amerikai milliárdosa kikötötte, évente adjanak el több tízezer bérletet, nyerjék meg a PL-t és évente rendezzenek 4 nívós koncertet. A mostani DVTK-ról az a véleményem, hogy nehezen kerül vissza az élvonalba. Az MTK jól fiatalított, és sok a sötét ló, az ETO, a Szombathely, a Pécs, a Szeged, a Nyíregyháza. Nincs olyan játékosunk, aki idegenben el tudná dönteni a meccseket, de ne legyen igazam. Mi 2-1-re vesztésre álltunk Szolnokon, pedig a pályán volt Szamek, Paulás, Ráczi, Sikora is. Kilenc perc maradt hátra, Bukovi dühében bement az öltözőbe. Összeszedtük magunkat, fordítottunk, és győztünk 3-2-re az én gólommal is. Mondtuk a mesternek, győztünk, nem hitte el. Kiment megkérdezni a szurkolóktól, mi az eredmény.

Az angolok elleni 1-0 és 4-0, különösen az utóbbi világszenzáció. Ez azt jelenti, hogy innentől hátradőlhetünk a karosszékben, és boldogan tapsolhatunk a zsúfolt lelátókon, mert minden rendben van a magyar futballban?

Ilyen gyenge, enervált angol válogatottat még nem láttam, ez persze semmit nem von le a mieink dicsőségéből. Fegyelmezettek, jó az erőnlétük, a futógyorsaságuk, megtanultak focizni. Rossi sok tehetséges fiatalt épített be a csapatba, így például Sallai Rolandot, Szalai Attilát, Schön Szabolcsot. Akkor ér ez sokat, és igazi előrelépés, ha ősszel a németek és az olaszok ellen is képesek lesznek hasonló teljesítményre, eredményre.


Tovább a minap.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>


forrás: minap.hu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. Pele1958
2022-07-05 10:42:31 Kék öves, Tag
Az Isten éltessen még erőben-egészségben.Ne foglalkozz semmi mással csak mondjad a jobbnál jobb storikat kedves Mustos !Nagyon várjuk hidd el.
Ölellek: kis Kokesz.
1. betyarok
2022-07-03 23:30:26 Fekete öves, Őstag
játékos edzett minket, aki intelligens, de túl jószívű volt. Rendes ember nem való a dörzsölt, csibész futballistákhoz
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...