Mindig másnak sikerül

Nekem ez az életem, nekik ez a munkahelyük.

Az elmúlt időszakban egy gondolat motoszkál a fejemben és nem hagy nyugodni. Mit csinálnak máshol jobban, mint itt? Amikor pedig már egészen egyértelmű az, hogy máshol kevesebb pénzből is jobban működnek a dolgok, akkor miért nem változtatunk valamit? A Paks csapata lebeg a szemem előtt és magunkat mérem hozzájuk. Óriási különbséget látok és a legfőbb bajom az, hogy úgy tűnik, a mi klubunknál ez másoknak nem kellemetlen. Egy húszezer fős város csapata évek óta előttünk jár és mi megközelíteni sem tudjuk a teljesítményüket úgy, hogy mi vagyunk a nagy Diósgyőr, a multiklubok hovanetovábbja.

Dühít az, hogy ennyire bele vagyunk kényelmesedve a középszerűségbe és az elvárások nélküliségbe. Rettentően bosszant, hogy jól van ez így és nem is látszik az, hogy itt valaki is változtatni szeretne. Ott egy jóval szerényebb stáb képes lényegesen jobb eredményeket elérni és mi is számít igazán, ha nem ez? A focicsapatokat az eredmények minősítik és nem az, hogy mennyi felmatricázott ingyenautó szaladgál a városban. Nem az, hogy mekkora médiastáb dolgozik a háttérben, akiknek az a dolguk, hogy elfedjék a valóságot.

EREDMÉNY! Azok pedig nem jönnek itt évek óta és ez meg is látszik a lelátón is és az emberek érdeklődésén. Olyan emberek fordítanak hátat a csapatnak, akik évekkel ezelőtt elképzelni sem tudták volna, hogy kihagyjanak akár csak egy meccset is. Sőt, nevetnek rajtam, amikor én még kitartok és megyek az éppen aktuális összecsapásra, attól függetlenül, hogy ez rosszul esik, azért ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy igazuk van. Minden alkalommal, amikor megveszem a jegyemet, én is legitimizálom azt, ami itt megy.

Pontosan rám is lehet mutogatni, hogy tessék, itt van. Megvette a jegyét és minket választott, hogy szórakozzon, nincs itt semmi látnivaló. Szórakozzon? Meg nem tudnám mondani, hogy mikor láttam utoljára szórakoztató meccset a stadionunkban. Mikor mentem úgy haza, hogy na ez volt az, amit én látni szeretnék. Inkább jellemző az, hogy az órát lesem már a huszadik perctől és várom a végét. Talán szégyelnem kellene magam emiatt, vagy talán nem nekem kellene.

Ezerszer leírtuk, hogy ez egy következmények nélküli klub és emiatt elvárások nélküli is. Ez pedig semmi másra nem predesztinál minket, mint a középszerűségre. Én már túlléptem azon, hogy de legalább NB1 vagy legalább van csapat. Engem ez már nem hat meg. Vagy elkezd a tulajdonosunk egyeztetni az igazi tulajdonossal, hogy rendet tegyenek és végre elinduljunk felfelé, vagy pedig a DVTK végérvényesen elsüllyed és megszűnik az lenni, ami volt. A szurkolók szépen lassan elkopnak és keresnek valami más szórakozást.

Én egy sikeres Diósgyőri VTK-t akarok látni! Annak szurkolok, de sajnos nincs mibe kapaszkodnom és nem látom a változást, ami a siker útjára terelne minket. Persze, lehet csűrni-csavarni a szavakat, hogy úgy tűnjön, mintha… De nem. Sok minden lett ez a klub az elmúlt években, de sikeres az nem és követendő példa sem.

Egy nappal a meccs előtt még lehet venni jegyet a Fradi ellen. Ez számomra mindent elárul, de persze a klubházban ez sem tűnik fel senkinek. Nem, mert alig van ott olyan ember, akinek piros-fehér a vére, mint nekünk. Ide nem elég az, hogy mióta a klubnál dolgozol, azóta a csapatnak szurkolsz. Nekem ez az életem, nekik ez a munkahelyük. Óriási a különbség!