Az Ultrák felhívása: Mindenki a klubházhoz!

Szerző: objektív | 2025-12-19 21:47:00

Nem jött össze a 9 pont.


Az ultrák néhány héttel ezelőtt ultimátumot intéztek a klubvezetés és a csapat felé azzal a megfogalmazással, hogy az idén a hátralévő 5 mérkőzés alatt 9 pontot kell megszerezzenek. Amennyiben ez nem valósul meg, úgy a felelősök, döntéshozók azonnali távozását követelik.

Mivel a feladat nem teljesült, hűen az ígérethez, a Szervezett Szurkolói Csoportok a klubház elé vonulnak, hogy közösen adjanak hangot a véleményüknek.

Csatlakozzatok az ultrákhoz ti is!

Mindenki a klubházhoz!


Az ultrák korábbi közleménye:

Úgy látjuk, hogy Kovács Zoltán sportigazgató cselekedetei és nyilatkozata után más hangnemben kell beszélnünk.A diósgyőri szurkolótábor türelme végleg elfogyott. Nem tudunk tovább várni – vártunk már eleget –, hogy „hosszú távon mindig kiegyenesedik a csapatok teljesítménye, a felülteljesítők visszaesnek, az alulteljesítők pedig felzárkóznak.”A pályán mutatott teljesítmény, a hozzáállás és a klub irányításának szakmai eredménytelensége már nem magyarázható tovább.

Ez a DVTK, ez a címer, ez a közösség többet érdemel!

Ezért: a naptári évből öt mérkőzés van még hátra. Ezeken a találkozókon a csapatnak minimum 9 pontot kell megszereznie, ami – szégyenszemre – egyáltalán csak esélyt ad arra, hogy ne a kiesés ellen kelljen küzdeni.

Ez az utolsó, világos és egyértelmű elvárásunk!

Ha ez nem teljesül, akkor az Ultras Diósgyőr követeli a szakmai stáb és minden felelős döntéshozó azonnali távozását a klubtól! Addig sem fogunk megfeledkezni róluk…

Nem fogadunk el több mellébeszélést, nem érdekelnek kifogások, „majd tavasszal kijavítjuk” típusú üzenetek.Itt és most kell felelősséget vállalni!A játékosokat mindaddig támogatjuk, amíg azt látjuk, hogy a belüket kiköpik a pályán.Ha nem, akkor a felelősséget nekik is vállalniuk kell!

Ha a csapat megszerzi a minimum 9 pontot, akkor a „legendásan jó tavasz” jelszava alatt is újabb ultimátumot fogunk megfogalmazni.A Diósgyőr nem egy középszerű klub! A Diósgyőr egy életérzés, egy harcos közösség, amelyért az eszköztárunkat most szélesebbre nyitjuk, mert meg kell védenünk szeretett klubunkat!

Ultras Diósgyőr



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2025-12-20 10:20:09 Piros öves, Őstag

Abban bízhatunk,hogy Kovács szerez 3- 4 jó kaliberű játékost, ezzel Radek remélhetöleg bent tudja tartanina csapatot. Áprilisi választás után sok minden kiderűl. Ha marad a Fidesz, akkor vélhetően kevesebből de marad a Ner, váltás esetén mennek,mert a saját forrásaikat is bele kell majd tenni úgy,hogy közben kevesebb lesz az állami megbízás. Melyik jobb azt döntse el mindenki. 

2025-12-20 10:11:54 Fekete öves, Fanatikus tag

Én nem értem mi a csodálkozás tárgya a tüntike gyengeségéről? A klub vezető ereje... Évek óta sánta takaroggyozni kéne, rado byebyeozni? Vajon miért ez van illetve miért nincs az, ami? Nem értem az értetlenkedést.

2025-12-20 09:31:55 Barna öves, Fanatikus tag

Most ha jól értem, az ultrák már csak Radenkovics távozását követelik, és a kopasz lila haladékot kapott nyárig? A "Radenkovics takarodj"-on kívül nem nagyon hallottam mást. Az ultimátum a teljes vezetőség távozásának követelésére kiterjedt, ha jól értelmezem a fenti szöveget. A tegnapi "demonstráció" sajnos valóban vérszegény volt, pedig sokan odamentek a meccs után.

Egyébként az a baj, hogy a meccs pont olyan volt, hogy nem váltott ki túl nagy indulatokat a vereség. Sz*rul játszott a fradi, mi még sz*rabban, a játék nagy része edzőmeccs jelleget öltött. Emellett az, hogy csak a 60. percben kaptuk a gólt, Acolatsénak volt egy parádés kapufája, és végül maradt is 1-0, azt a hamis látszatot és érzetet kelti sokakban, hogy egy x-et megérdemeltünk volna, és nem sokon múlt. Ha a fradi nem szórakozza el az elején a ziccereit, és már a 15. percben 2-0 oda, utána pedig rárúgnak még párat és összességében kikapunk 3-4 góllal, akkor az nagyobb feszültséget és dühöt váltott ki volna mindenkiből, és a demonstrációnak is sokkal nagyobb ereje lett volna. Így viszont az átlagszurkoló simán azt érzi, hogy "hát, így végül is ki lehet kapni a fraditól, még itthon is".  Közben pedig az említett kapufán, meg Acolatse tirpákok elleni meccset idéző alapvonali megmozdulásán kívül semmilyen veszélyt nem jelentettünk a kapujukra, kapni ellenben kaphattunk volna jópárat.

2025-12-20 09:31:26 Piros öves, Őstag

Az ultrák által a klubház elé szervezett valamiből pont a lényeg, a Diósgyőri életérzés hiányzott, mely nagy mértékben előcsalogathatná a személy- és szemléletváltó hangulatot! 

26. mr-d* |Válasz erre: 11. Krapulax
2025-12-20 09:27:41 Fekete öves, Veterán
ezzel a mantrával vezetik meg az embereket...ha kevesebb pénz lenne, kevesebb ingyenélő lenne. aki a te mantrád szajkózza, egyszerűen fél attól, hogy közpénzek nélkül elesik az egzisztenciájától. szánalmas ilyeneket tehetős, sportból meggazdagodott emberek szájából hallani. az még érthetetlenebb, hogy ezzel tömegeket tudnak megvezetni.
2025-12-20 08:40:14 Kék öves, Tag

Nem fog itt változni semmi, kényelmesen el vannak ezek ebben a szituban, nem érdekli őket az sem hogy esetleg kiesünk, az sem hogy 10 ezer néző van vagy csak ezer, az ők kis pecsenyéjüket sütögetik a többi meg nagy ívben le van ejtve. 

2025-12-20 08:30:04 Piros öves, Fanatikus tag

Beteszem ide ezt a bemutatót! Mindenki eldöntheti, hogy ezek közül mi az ami sikernek tekinthető:

"A 4iG SDT általános vezérigazgató-helyetteseként Sántha Gergely több mint húsz évnyi vezetői tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi gazdasági, pénzügyi, befektetési és sport szférában. Korábban többek között a Raiffeisen Banknál és az Arago Befektetési Holdingnál töltött be felsővezetői pozíciókat. Az Észak-Magyarországi Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójaként átfogó tapasztalatot szerzett stratégiai fejlesztési projektek és nagyvállalati integrációs folyamatok irányításában."

Húszéves vezetői tapasztalat:):):) Vállalati bankszektor, projektmenedzsment (felsővezető:):):), aha biztos, vagy nem és egy nem nagyon hasító Fejlesztő Zrt. (mert tényleg semmi nem látszik ezekből az átfogó fejlesztési projektekből, beszámolók szinte nulla), plusz egy 15 éve sikertelen, rengeteg pénzből gazdálkodó fociklub.

Köszönjük Emese! Normális piaci viszonyok között max egy banki ügyintéző, vagy egy rendes gépjárműátírási ügyintéző (nem ledegradálva ezen posztokat) lehetne....dehát itt felelősség nélküli nem normális piaci viszonyok vannak....


23. wexeye* |Válasz erre: 21. papa67
2025-12-20 08:16:21 Fekete öves, Veterán

45-ben betiltották ;-)

Egyébként meg az emberek döntik el a választásokat. Mindegy kire szavaznak,nem mindenkinek a folyóra kell szavaznia, egész egyszerűen elég,ha 60 egyéni körzetet nem a narancsos helytartó nyer meg és vége van. El kell menni és nem hagyni hogy írástudatlan buszoztatott krumpliztatott c típusú szavazók tömegeivel és rettegő megvezetett idősekkel megnyerjék. Ennyi

22. Attila841222 |Válasz erre: 2. Szabó József
2025-12-20 08:07:41 Barna öves, Fanatikus tag

A HELL nagyon a mostani politika szerves része, ezt érdemes tudni. Nem is létezne HELL ha ezek nem tolják a szekerüket valami relytéjes oknál fogva. Érdekes dolgokat tudhatsz meg ha kicsit keresgélsz.

21. papa67 |Válasz erre: 19. wexeye
2025-12-20 08:03:39 Kék öves, Tag

"Ha vesztenének a választáson", de hol van az az erő(párt) aki letudná öket váltani.....

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...