Banner

Mezőkövesd - DVTK 0-1

Szerző: objektív | 2019-12-07 09:31:00

A szomszédba látogatunk ma, és mondani sem kell, presztízsmeccsé avanzsálódott a borsodi párbaj. A Mezőkövesd a 3. pozícióban várja a találkozót, mi pedig biztonságban a kiesőzónától. De jó ezt mondani, és egyben milyen szomorú, hogy ennek örülni kell. A kövesd jó formában van és az előzetes és kívülálló esélylatolgatások az ő győzelmükre adnak nagyobb sanszot. Van azonban a jelenlegi pontszámok közötti különbség ellenére egy olyan statisztika, mely az utolsó 5 forduló eredményeit veszi figyelembe, ebben pedig egyaránt 9-9 pont áll a két csapat neve mellett, ráadásul a több győzelmet mi szereztük. Az is igaz viszont, hogy míg mi kétszer vesztettünk, a Kövesd veretlen ebben az ötös szériában. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a pont vagy pontok megszerzése nem a lehetetlen küldetés kategóriába sorolandó.

Persze, ha minden ideális lenne, akkor sem lenne könnyű találkozó, de sajnos a sérülések miatt olyan kulcsemberek hiányára kell berendezkedni, ami nem optimális. Viszont nem is olyan régen még temettünk az UTE meccs előtt a felforgatott védelem miatt, majd lehoztuk kapott gól nélkül és egy győzelemmel. Egy biztos, aki ma pályára lép, annak az alapot kell nyújtani, az pedig a 100%. Ebben az esetben lesz esélyünk a pontszerzésre. Tippem: 1-1.



OTP Bank Liga 15. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 2656 néző. Játékvezető: Iványi Zoltán (Albert István, Berettyán Péter; Karakó Ferenc, Takács János).
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Katanec, Silye - Karnitski, Berecz Zs. - Cseri, Pekár, Nagy D. - Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVTK: Danilović - Orosz D., Polgár, Brković, Tamás M. - Vági, Iszlai - Hasani, Rui Pedro, Prosser - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Prosser helyett Bacsa az 56., Nagy D. helyett Vajda S. és Pekár helyett Sajbán Má. a 70., Ivanovski helyett Korbély a 90+1. percben.
Sárga lap: Berecz Zs. a 13., Vági a 34., Pillár az 58., Rui Pedro a 60., Bacsa a 68., Katanec a 85. percben.
Gólszerző: Rui Pedro (0-1) a 90. percben



Edzői értékelések

Kuttor Attila: - Nagyon sajnálom, hogy gólokkal nem tudtuk megörvendeztetni a szurkolóinkat ezen a mérkőzésen. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, nem is emlékszem, olyan hazai mérkőzésre, amikor ennyi lehetőségünk adódott volna. És ahogy az ilyenkor lenni szokott a futballban, az ellenfél - érzésem szerint - egy talált góllal megnyerte a mérkőzést.
A DVTK-nak lövései és pontrúgásai voltak, nálunk pedig még az utolsó percben is 100%-os ziccer maradt ki. Mindkét félidőben rá tudtuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre, persze volt olyan periódus amikor a DVTK veszélyeztetett.
Jól játszottunk, de a futballt gólra játsszák, és nekünk ma nem ment a befejezés, vagy beragadt a labda, vagy nem találtuk el, vagy elakadt, ez egy ilyen nap volt.
Bízom benne, hogy megtanultuk a leckét, és legközelebb az ilyen mérkőzést megnyerjük.


Feczkó Tamás: - Gratulálok a Mezőkövesd őszi teljesítményéhez, várhatóan dobogón telelnek, és ma is megmutatták, hogy miért!
A mi játékosaink azonban bebizonyították, hogy igazi küzdők, nagy harcosok, és valódi csapatot alkotnak. Orosz Donát 17 és fél évesen élete első élvonalbeli mérkőzését játszotta végig, a szélső védő Vági András pedig belső középpályásként állt helyt. Ilyen felfogatott összeállításban még edzésen sem játszottunk.
Olyan játékosokkal dolgozom, akik napról napra bebizonyítják, hogy értékes emberek, értékes labdarúgók. Ma a legfontosabb feladatunk az volt, hogy szervezett játékkal eltüntessük a sérülések okozta hiányt.
Az utolsó másodpercig bíztunk a sikerben, és ugyan a hazaiak több helyzetet alakítottak ki, a 48. percben mégis ők rúgták ki a gólvonalról a labdát - ez volt a meccs legnagyobb helyzete. A játékosok nagyon akarták a győzelmet, ennek is köszönhető, hogy az utolsó percben képesek voltunk megszerezni a győztes találatot.
Idegenben, mégis hazai pályán játszottunk, mert nagyon sok szurkoló kísért el minket, és kiváló hangulatot teremtettek, ami nagyban hozzájárult a győzelemehez. Bízom benne, hogy a jövő héten az FTC ellen is hasonló hangulatban játszunk.




Az összefoglaló forrása: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2019-12-07 16:42:52 Lila öves, Tag
Köszönöm srácok, holnap fülig érő szájjal megyek dolgozni! Engem nem érdekel, hogy hogyan nyertünk, a lényeg a 3 pont. Valamit törlesztettünk a kövesd felé, de még így is nagyon sokkal tartozunk nekik. Kb. egy hónapja volt Mr.D-nek egy elemzése, amiben azt mondta, hogy mire kövesdre megyünk reméli kipukkadnak, bejött. Az új dal nagyon jó, látom másoknak is bejön. Már a fehérvár meccsen is nagyon tetszett. Mi van itt, két idegenbeli győzelem egymás után, kapott gól nélkül. Csak így tovább!
119. cz
2019-12-07 16:39:10 Lila öves, Tag
Aki tudja olvassa vissza magát, mit hittetek????? Ez egy ilyen fos meccs volt amit megynertünk, pont úgy mint legutoljára Bacsa góljával akkor se volt sanszunk se, de meg lett úgy hogy károgók kapjátok be!!!!!::::)))))
118. Sparrow |Válasz erre: 114. borsodi73
2019-12-07 16:37:45 Barna öves, Fanatikus tag
Hát sztem nem egy meccset néztünk! Semmi elképzelés nem volt nálunk Márkvárt és Shestakov hiányában! Lassúak és statikusak voltunk rendre elvesztettük a parharcokat! A védelem tényleg elfogadható volt! Egy kapura lövés egész meccsen szerencsére gól lett belőle! Még mindig ott tartunk hogy igazolni igazolni igazolni. Plussz a semmirekelloket kitakarítani akik a semmire kapják a fizetést! Örülök a győzelemnek és remélem a csóri kövesd a helyére kerül!
2019-12-07 16:36:44 Lila öves, Tag
Gratula a csapatnak, elsősorban a lelkesedésért.
Nagy szomorúságot okoztunk Tállai Brandy elvársnak, hiába az évi 3 MrdFt-os TAO pénz, ma szopóágra kerültek, ráadásul otthon.
Gondolom most is dupla meccspénzt ajánlott a csapatának, mert annyira utálja a DVTK-t, de nem baj, mi is őt legalább ennyire!!!!
2019-12-07 16:33:49 Fekete öves, Veterán
8.helyen jelenleg, 8 pontra a kieső helytől !! Ez a győzelem a fradi elleni nézőszámon biztosan húz majd felfelé. Főleg ,hogy jönnek az iskolások is majd a meccsre. :D
115. tomi87* |Válasz erre: 114. borsodi73
2019-12-07 16:33:21 Fekete öves, Veterán
Én azért Shestakovot is hiányoltam.
2019-12-07 16:31:20 Piros öves, Fanatikus tag
Ez férfi munka volt,srácok! Hatalmas gratuláció,ezzel a fricskával már a stadionavató óta tartoztunk a Kövesdnek! Ilyen alázatos,egymásért küzdő,harcoló Diósgyőrt már nagyon régen nem láttam! Akármit is zagyvált a szpíker,a meccsen egyértelműen a mi taktikánk működött.Rui Pedro nagyon okos gólt lőtt,hihetetlenül megérdemelte a mai teljesítménye után! Ivanovsi és a többiek is szívvel-lélekkel küzdöttek a színeinkért,hatalmas respekt! Sokat jelent az is,hogy van egy nyugalmat árasztó,a játékkal együtt élő magabiztos kapusunk! Óriási elégtétel volt látni a 85.perben Kuttor és napszemcsis Laci tanácstalan arcát! Azt hiszem kijenethetjük: a Diósgyőr megérkezett a bajnokságba!!! Dávid! Gyógyulj meg hamar,mert hiányzol a csapatból! Csak a Diósgyőr!!!
2019-12-07 16:30:36 Fekete öves, Veterán
Az első félidőben kissé alárendelt szerepet játszottunk, a védekezés, szerencsével is, de rendben volt! A másodikban idővel felvettük a ritmust és bátrabbak voltunk, partiban is lettünk! Az uccsó 5 fordulóban 5 pontot reméltem... 6 van! Azért a ratyi ellen jó volna nem kikapni! Feczkó, Pacsi munkája látható! Hátha még felépül mindenki és igazolni is tudnánk!!!
2019-12-07 16:29:50 Fekete öves, Veterán
Gratula a csapatnak, altattunk végig :) De mindenki látta, hogy a mutatott produkció színvonala.. hát..
2019-12-07 16:29:37 Lila öves, Tag
Óóójeee! ÓÓójee! Vertük a kövesdkét óóójee!
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...