Banner

Medgyessy Dóra: Négy héten át 3x3, kosárlabdával

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-05 20:03:00

A magyar női kosárlabda-válogatott hétfőn Székesfehérvárott négy diósgyőrivel (Kiss Angelika, Pusztai Petra, Kányási Veronika, Aho Nina) megkezdte négyhetes nyári edzőtáborozását.


De nemcsak ők, hanem a „félpályások”, a 3×3-as magyar női kosárlabda-válogatott is hasonló programba fogott a hét első napján: Károlyi Andrea szövetségi kapitány irányításával négy héten át Debrecenben gyakorol a csapat. A munkát hét játékossal, köztük az Aluinvent-DVTK irányítójával, Medgyessy Dórával kezdte meg a nemzeti együttes, ám a négyhetes terminus végéig nem mindenki marad a hajdúsági megyeszékhelyen, ugyanis a „félpályások” közül ketten, Katona Szidónia és Török Ágnes – az előzetes tervek szerint – július 13-án a „nagypályás” válogatotthoz csatlakoznak.


Hosszú volt a kihagyás, a koronavírus-veszély miatt sokáig csak egyedül edzettem, június elejétől viszont már teremben is labdát foghattam a kezembe, ugyanis a Völgyi Péter, az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója által tartott tréningeken vehettem részt Miskolcon. Ez az öt hét abból a szempontból is nagyon jó volt, hogy itt, a válogatottnál nem a nulláról kellett kezdenem a munkát – mondta Medgyessy Dóra. – A másik, aminek örülök, túl azon, hogy ismét együtt lehetek a csapat tagjaival, az az, hogy a szülővárosomban van ez az összetartás, hiszen így az itt élő szüleimmel gyakran tudok találkozni, és nem mellékesen az itteni barátokkal való találkozásokra is jut egy kis idő.



Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>>


forrás: boon.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2020-07-08 20:22:08 Piros öves, Veterán
https://wbasket.hu/veszelyben-a-zte-elvonalbeli-indulasa/?fbclid=IwAR3RQbEFRnsztlMcWDeE6CeFQimnThjQk8GhdpnY_hs07KviS-P0qIGB4x8
Sajnálom őket, de csak egy kicsit, mert minket se sajnált senki, mikor négy évig az nb1/b-ben bohóckodtunk....
2020-07-08 15:41:37 Piros öves, Veterán
Úgy néz ki gyerekek, hogy egy csapattal kevesebb indul ősztől az NB1-ben, a ZTE nagy valószínűséggel nem vállalja az első osztályt - még egy hét van a nevezési határidőig -, a költségvetésük nem engedi meg az indulást. :(
Szomorú dolog, de akkor mi ne szóljunk egy szót se, igaz, hogy fiatalítottunk, nem is kicsit, de élünk és létezünk, és szerintem ez a lényeg!
Semmilyen elvárások nincsenek a részemről, 5-8 meglesz, sőt egy pici szerencsével akár a négybe is bekerülhetünk, ettől függetlenül kint leszek minden hazain az tuti, a vér ugyebár nem válik vízzé, 1992 óta követem a kosárcsapat életét, ez már így marad amíg élek, mert "Amíg élek ééééééééééééén...." :))))
8. vebgy* |Válasz erre: 6. korxi
2020-07-08 11:02:56 Fekete öves, Veterán
Hát láttunk már karón varjút...de nagyon pesszimista vagyok a klubunk következő szezonjával kapcsolatban.
7. Csabi K |Válasz erre: 6. korxi
2020-07-06 20:51:38 Kék öves, Tag
Szerintem pont az a lényeg amit zárójelben írtál, hogy ez egy kényszer fiatalítás.
Vagyis a jelenlegi keret jelentős része nem azért van ott mert jobb az elődeinél vagy legalább hasonló szinten képvisel hanem mert ők már visszavonultak, vagy lemondták a válogatottságot - ahogy te is írtad.
Ha csak a teljesítmény számítana egy Fegyverneki - ha már említetted - jó eséllyel negyven éves korában is alapember lenne a válogatottban.
A korosztályos válogatottak eredményeit - illetve akár ide vehetném az akadémiákat és az utánpótlás műhelyeket is - szerintem csak egy dologban lehet mérni, abban hogy hány olyan minőségi játékost tudnak kinevelni akik európai szinten is megállják a helyüket.
Arra hogy három vagy öt éve de akár tavaly melyik korosztály hányadik helyen végzett a kontinens tornákon nem tudom hogy hányan emlékeznek.. én nem, pedig az utóbbi évtizedben nem sokat hagytam ki.
Félreértéseket elkerülve ezzel senkinek az eredményeit nem szeretném degradálni, válogatottnak lenni mindig egy óriási dolog.
Viszont szerintem jó tisztán látni és ha egy mód van rá legalább magunkat ne csapjuk be.
6. korxi* |Válasz erre: 4. Csabi K
2020-07-06 19:01:32 Fekete öves, Veterán
Afranc tudja. Korosztályos válogatott szinten voltak jó eredmények a közelmúltban (VB negyedik, EB harmadik hely, bár lehet hogy fordítva), a felnőttektől meg a közelmúltban vonultak vissza olyanok mint Honti Kata, Fegyverneki, Medgyessy. Úgyhogy látok logikát abban a döntésben, hogy na, akkor most legyen egy fiatalítás a nagyválogatottban.
A kiscsapatokban persze mindig van sok fiatal, ilyenek meg olyanok, a nagycsapatok közül viszont mi vagyunk azok, akik nagyvolumenű fiatalítást hajtottak végre a kereten (hogy kényszerből, az most tökmindegy). Vélelmezhető és egyben remélem, hogy a jobb fiatalokat szedtük össze innen-onnan, és ha igen, abból szintén logikusan következik, hogy most tőlünk van viszonylag sok játékos a válogatott keretben.
5. grosser |Válasz erre: 4. Csabi K
2020-07-06 17:18:56 Piros öves, Veterán
Ahogy "korxi"-t, úgy engem is meglepett, hogy tőlünk ennyien, de hogy is szokták mondani? Abból kell főzni, ami van...
2020-07-06 14:15:13 Kék öves, Tag
Senkit nem akarok megbántani, de szerintem ez inkább szomorú a Magyar Kosárlabda szempontjából.
Én nem emlékszek ilyen gyenge válogatott keretre amióta követem a női vonalat...
3. korxi* |Válasz erre: 2. grosser
2020-07-06 10:20:58 Fekete öves, Veterán
Határ azért ott van, de tény hogy csak egyedüli soproni. Bár ez nem is olyan meglepő, hiszen Sopronban mindig is csak a légiósok + Fegyverneki számítottak teljesértékű csapattagnak, de utóbbi visszavonult a válogattól.
2. grosser |Válasz erre: 1. korxi
2020-07-06 02:31:03 Piros öves, Veterán
Az meg még érdekesebb, hogy a jelenlegi (bő) keretben egyetlenegy soproni sincs, erre még inkább nem volt példa. :)))
2020-07-05 20:11:27 Fekete öves, Veterán
Tök érdekes hogy négy felnőtt válogatottunk van (Kiss Angelika, Kányási Veronika, Pusztai Petra, Aho Nina). Nagyon régen volt ennyi és erre pont most nem számítottam volna.
Medgyessy Dóra meg ugye csak azért nincs közöttük, mert ő válogatott szinten a 3x3 felé ment el.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...