Banner

Üldözzétek inkább a bűnt!

Szerző: dfcwolf | 2024-03-28 08:45:00

Lenne mivel foglalkozni a rendőröknek.


Úgy tűnik, hogy Miskolcon nem akar változni a rendőröknek a szurkolókhoz való hozzáállása és valami miatt a bűnözők helyett inkább ultrákra vadásznak. Megjegyezném azért, hogy a közelemben is volt olyan eset, hogy egy meccs utáni előállítás során az ellen nem álló személy kulcscsontját eltörték a derék rendőrök, amiből szerencsére ők sem jöttek ki jól. Sajnálatos, hogy nem azokkal ilyen határozottak, akikkel kellene.

A legújabb jelentés szerint Miskolc tagja annak a nem túl illusztris társaságnak, amelyben Európa legveszélyesebb városai kaptak helyet. Ez a lista pedig nem a szurkolói aktivitások alapján lett összeállítva, hanem az volt a lényeg, hogy mondjuk éjszaka mernek-e egyedül sétálni az állampolgárok. Nyilván sokkal nehezebb tenni ez ellen, mint összegyűjteni szurkolókat a családjaik mellől hajnalban.

Mégis arra kérném a rend büszke őreit, hogy a traffipaxozás és a meccsre járás helyett foglalkozzanak azzal, hogy mi szurkolók is biztonságosabban érezzük magunkat a hétköznapokban. Segítek is nekik pár statisztikai adattal. Budapest után Borsodban követték el a legtöbb bűncselekményt az elmúlt évben. Csalás, lopás, rablás, kábítószer kereskedelem azok a bűnesetek, amiknek a száma nőtt. Tavaly több, mint 9.000 regisztrált bűncselekmény történt a megyében. Minden hetedik bűnöző a körözési toplistán borsodi.

Írom ezt jobbító szándékkal és segítségül. Mint állampolgár, sokkal fontosabbnak érzem ezeket a tényeket, mint szurkolók folyamatos vegzálását. Ha már úgyis jönnek a stadionba, akkor megállhatnának az Újgyőri főtéren és tehetnének valamit a drogosok ellen. Sokan sokkal jobban éreznénk magukat attól.


Elém ugrott egy rendőrségi poszt, amelyben az amigeleken is meg volt jelölve. Ezt írják:

Közösség tagja elleni erőszak: őrizetben a huligánok

Őrizetbe vett a Miskolci Rendőrkapitányság három szurkolót csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt.

A Miskolci Rendőrkapitányság 2024. február 24-én indított eljárást, mivel aznap a helyi futball stadionban megrendezett mérkőzést követően a hazai szurkolók egy népes csoportja – sokan arcukat kámzsával eltakarva, botokkal felfegyverkezve – erőszakosan lépett fel a távozó vendég drukkerekkel szemben.

A nyomozás adatai szerint Miskolcon, a Mónus Illés és Sportliget utcák kereszteződésében a hazai csapat szurkolói a három gyanúsított férfi aktív közreműködésével megalázó, és sértő szavakat kiabálva, közösség ellenes módon léptek fel a vendégcsapat drukkereivel szemben, akikben ez a cselekmény riadalmat keltsen.

A tényleges fizikai összetűzést a szolgálatot teljesítő rendőrök akadályozták meg.

A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett három gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásukra. Az ügyben további gyanúsítotti kihallgatások várhatóak.

A Miskolci Rendőrkapitányság az eset kapcsán felhívja a figyelmet a rendőrség továbbra is határozottan fellép egy adott közösség tagjai ellen történő erőszakos cselekményekkel szemben, mert ez bűncselekmény. Továbbra is arra kérjük a szurkolókat, hogy a mérkőzések biztosítására vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel és megértésükkel támogassák! A biztonság, mindannyiunk biztonsága közös ügyünk.

Infobox: A csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének elkövetőit a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.


Szóval megalázó és sértő szavakat kiabáltak. Az ellenfél szurkolói pedig ettől megijedtek. Mivel ezt a Facebookon tették közzé, én azt mondom, oda is való. Az írás vége viszont nagyon tetszik, hogy a biztonság közös ügyünk. Ha valóban az lenne, akkor a fent leírt statisztikák jóval hízelgőbbek lennének a rendőrségre nézve, de sajnos nincs így.

Egy szónak is száz a vége. A Miskolci Nyomozóhatóság közleményében leírt vádjai nem valósultak meg Szurkolótársainkkal szemben.

Most pedig lehet menni dolgozni és üldözni a valódi bűnt és bűnösöket.



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

2024-03-30 08:35:53 Piros öves, Tag
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/kozosseg-tagja-elleni-eroszak-orizetben-harom
Volt ott más is... a botokat csak úgy letették finoman az útra a srácok. Ja, nem...
2024-03-29 22:28:18 Fekete öves, Veterán
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0sBEZAGbtr4Vfg7iQjYMncQYHdEMoDBexeDKanrMTnwsDYieXPxHBHGqjjLRp8EaZl&id=100063699542158
71. betyarok |Válasz erre: 67. kisbe
2024-03-29 18:54:27 Fekete öves, Őstag
Hát igen, ha ma lennénk tizenévesek, biztos az ultra szektorban tobzódnánk.
Én becsülöm azokat a fiatalokat, akik nem ijednek meg egy- két pofontòl és bunyòkat szerveznek. Kell a kurázsi.
Az is jò viszont, hogy már nem kell meccsnapon félni senkinek a városban.
70. rugoka |Válasz erre: 66. wexeye
2024-03-29 17:41:14 Piros öves, Tag
Lehet ez így menthetetlen a gyerekek szempontjából, főleg a mai libsi világban, mert ha kijön egy szülő által jónak ítélt neveltetésből (mi a jó manapság, ki mondja meg?), akkor utána dől el, hogy a közösség mely irányba viszi el és ebből a szempontból nem mindegy, hogy egy-két embertől hallja a vulgaritást néha pl. egy villamoson vagy folyamatosan több ezer embertől a meccseken.
69. rugoka |Válasz erre: 67. kisbe
2024-03-29 17:36:14 Piros öves, Tag
Nincs min csodálkoznom, de nekem nem jön be, nincs köze a focihoz, mint szakmához, engem nem érdekel, az a baj, hogy összekötik vele a sportot!
68. rugoka |Válasz erre: 65. dfcwolf
2024-03-29 17:34:29 Piros öves, Tag
De azok Minket, keresztényeket is, legalább Mi ne segítsünk be nekik egymás közt...
67. kisbe |Válasz erre: 52. rugoka
2024-03-29 13:29:26 Piros öves, Őstag
..nekem ilyen boxokból barátságok is szövödtek...egy lila huligán gyerekkel a mai napig találkozunk havonta minimum egyszer...de egy kispesti szelidekkel agyba főbe vertük egymást az Ady út meg a Határ út sarkán....és amikor jöttek a kékek együtt bujkáltunk...meg egymásnak öntöttük a vizet a box utáni mosakodáshoz...de az első Magyar foci bunyót is a Diósgyőr szuklók robbantották ki az 1920-as években..több mint ezer szurkoló kísérte el a csapatot Salgótarjánba..és verekedésbe keveredett a helyi karhatalommal...és a korabeli beszámolók szerint nem a Diósgyőr szurkolói veszítettek...itt már 100 éve sem ministráns fiúk szurkoltak a DVTK-nak....ezért nem értem hogy min csodálkozol...az a baj hogy megöregedtem...és már csak látványnak lennék jó a termetemmel...mert ha csak egy kicsit fiatalabb lennék...felhúznám még a játszó ruhát...és ott lettem volna most is a fiatalokkal...
66. wexeye |Válasz erre: 64. rugoka
2024-03-29 11:53:55 Fekete öves, Őstag
Pontosan,így van ahogy írod a végén. Ott van a kosár vagy a hoki annak,akinek a futballközeg túl sok. A rendőrség szerepével kapcsolatban az általad használt "is" kötőszón van a hangsúly és ez lehet a maximum is. A vulgaritás dolog azért álszent egy kicsit a focival kapcsolatban, mert mondjuk amit a villamoson,a boltban,az utcán,az iskolatásaitól lát,hall egy gyerek,a tvről netről zeneszámokról nem is beszélve,az sokkal artalmasabb etéren, mint a meccs,ahol egy fradi vagy dózsa ellen mondjuk a rigmusok 10%a szól az ellenfélröl,más meccseken meg semennyi vagy minimális.
65. dfcwolf |Válasz erre: 64. rugoka
2024-03-29 11:53:48 Fekete öves, Őstag
Ugyan már. Késelik az arabok is egymást rendesen.
2024-03-29 11:35:28 Piros öves, Tag
Én pl. nem értek egyet a fizikai, de a verbális "akciókkal" sem, kénytelen-kelletlen elviselem és pláne ismerem a történelmi és hagyományi gondolkodást akár itthon, akár külföldön, de jobb volna, ha ez a verbalitás talaján maradna, mert -messzire megyek- ennek "csak" az arabok örülnek, ha katolikus, ortodox vagy akármilyen keresztények pl. egymást késelik Európában, mert ez ide is vezethet, ha nincs megfelelően kezelve és nem, nem lehet mindent kezelni! Ha viszont a rendőrség nem kezelné alapvetően ezeket akár itthon is, össze is mennének a táborok, van is ilyen és akkor nem néznek se gyereket, se nőt! Pl. az, hogy nem jönnek be általában pl. tirpák szurkerek a belvárosba, nos az gondolom a rendőrség évtizedes munkájának is köszönhető! Én károsnak tartom a nézőtéri vulgaritást is, pláne a gyerekekre nézve, nyilván nem megakadályozható, de azért sportáganként is vannak eltérések.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...